n(ex)t – Hatodik rész

CSESZŐDJ MEG, CHUNJI!

Jungsoo

A hátamon fekszem, tekintetem a plafonra szegezve, mellkasom a megszokottnál picit gyorsabban emelkedik fel és le. A pillanatnyi kielégülés érzetét hamar felváltja az instant önutálat, ami azonnal be is ivódik a sejtjeimbe. Halk sóhaj hagyja el számat, talán ő észre sem veszi.

Gratulálok, Jungsoo! Egy igazi szerencsétlen vagy!

Utálom, hogy ilyen hatással tud lenni rám, utálom, hogy képes volt ilyen könnyen a közelembe férkőzni, és utálom, hogy hagytam magam. El sem kellett volna jönnöm!

Könnyek kezdik csípni a szemem, úgyhogy gyorsan az oldalamra fordulok, hogy háttal legyek neki és ki is húzódom az ágy szélére, hogy olyan távol legyek tőle, amennyire jelen helyzetben csak lehetséges. Neki viszont nem esik le, hogy távolságot akarok tartani, ezért hozzám simul hátulról és körém fonja karjait, nekem pedig ettől keserű epe gyűlik a számba. Finom illata rögtön az orromba kúszik, amitől csak még erőteljesebben kezd sajogni a szívem. Az ajkamba harapok, hogy ne szakadjon fel belőlem a keserves sírás.

Hogy jutottunk idáig? Mi romlott el annyira, hogy minden szó nélkül kitegye a szűrömet és mi változott most, hogy ismét próbál visszanyerni? Vagy ki tudja, mi ez a játék, amit most művel velem…

Régen az ölelése biztonságot nyújtott nekem, menedéket a mindennapi stressz elől, most viszont közelsége a gyomorgörcsöm okozója.

Néhány perc múlva egyenletessé válik a légzése, míg én továbbra is a lábujjamtól a fejem búbjáig megfeszülve fekszem két karja közt, és pontosan tudom, hogy ma éjszaka képtelen leszek aludni.

Magam sem értem, miért, de ráteszem a kezemet az övére. Olyan természetes még mindig ez az egész, és mégis annyira rohadtul fáj.

Csesződj meg, Chunji, amiért ezt tetted!

De hiába vagyok rá elmondhatatlanul dühös, tovább szorítom a kezét, miközben hagyom, hogy a könnycseppek végigszántsanak az arcomon.

Rémes állapotban kelek ki az ágyból; Chunji még békésen alszik a matrac másik oldalán, arca teljesen kisimult. Csak egy futó pillantást vetek rá, majd kieresztek egy halk sóhajt és bemegyek a fürdőszobába. A mosdókagylóra támaszkodva nézem magam a tükörben és elképedem a látványomtól: a szemem alatti karikák nem is lehetnének ettől sötétebbek. Megnyitom a csapot és hideg vizet locsolok az arcomba, hogy picit magamhoz térjek. Laza lófarokba kötöm a hajam és fogat mosok – hosszú-hosszú perceken keresztül sikálom a fogkefével a fogamat, hogy maradéktalanul kimossam a számból a tegnapi pezsgő és Chunji ízét. De bármeddig is mosom a fogam, a rossz szájízem továbbra is megmarad, minden próbálkozásom haszontalan. Kifestem a szempillámat, hogy valamennyire javítsak a külsőmön, bár azzal én is tisztában vagyok, hogy szarból nem lehet várat építeni.

Visszamegyek a hálóba, ahol Chunji még mindig nyugodtan alszik. Szívem picit összefacsarodik, ahogy nézem békés arcát, de aztán erőt veszek magamon, nem hagyom, hogy meglágyítson és inkább a bőröndömhöz lépek, hogy keressek valami ruhát, elvégre pizsamában mégsem mehetek le a hotel éttermébe.

Épp, amikor kifelé tartok a szobából, az ajtó alatt becsusszan egy krémszínű boríték.

– Hát ez meg? – suttogom halkan, hogy Chunjit lehetőleg ne keltsem fel.

Leguggolok, hogy megnézzem, mit rejt.

– Hát ez csodálatos… – morgom kissé dühösen, majd vissza is dobom a földre. Szívem szerint még meg is taposnám a levelet.

Normál esetben most oda meg vissza lennék az örömtől, hogy a szálloda meglepett minket egy közös masszázzsal. Normál esetben nem úgy fognám fel ezt az ajándékot, mint egy újabb jól irányzott tőrdöfést a szívembe. Normál esetben nem menekülnék Chunji elől egy együtt töltött éjszaka után…

Kiviharzok a szobából.

– Mit hozhatok a szép hölgynek? – kérdezi tőlem a feltűnően helyes pincérfiú, arcán megnyerő mosollyal.

– A szép hölgy velem van – mondja kimérten Chunji, mielőtt én még választ adhatnék. Hát ez meg mi a francot keres itt?! – És rántottát kérünk mind a ketten – feleli a nevemben is. – Mentes vízzel, köszönjük.

A pincér leírja a kis noteszébe az imént hallottakat, majd sietősen távozik.

Amolyan „nem tudom, mit képzelsz, ki vagy te” tekintettel meredek Chunjira, és próbálom figyelmen kívül hagyni, milyen szexi az ébredés utáni mély hangja. 

– Mi az? – kérdezi teljesen értetlenül.

– Szóval veled vagyok?

Kérdésemre kérdéssel válaszol:

– Miért, talán nem?

Képtelen vagyok eldönteni, hogy komolyan beszél-e.

Megköszörülöm a torkom.

– A tegnapi… hiba volt – sütöm le a szemem. – Nem kellett volna annyi pezsgőt innunk.

Csalódottság csillan szemében, majd elkapja rólam a tekintetét. Kínos csend telepszik ránk és már épp azon gondolkodom, hogy faképnél hagyom őt, amikor ismét megszólal.

– Láttad a levelet, amit becsúsztattak az ajtó alatt a szobába?

A francba! Fel kellett volna vennem a földről és apró darabjaira tépni… Késő bánat.

– Láttam… – motyogom.

– Már alig várom – villant rám egy ezerwattos mosolyt és bár hiába találom kissé hamiskásnak, mégis összefacsarodik a látványától a szívem. – Hányra is kell a masszázsszobánál lennünk? Tizenegy?

Bólintok.

A telefonja kijelzőjére pillant, hogy megnézze, mennyi az idő és ekkor látom, hogy még mindig én vagyok a háttérképe. Ennyi is elég ahhoz, hogy felhevüljön az arcom.

– Még mindig ez a kedvenc képem rólad – magyarázza kisfiús mosollyal, amikor észreveszi, hogy a mobilját szuggerálom pislogás nélkül.

Erre már nem tudok mit mondani, csak magamban fohászkodom, hogy a pincér minél hamarabb kihozza a reggelinket. Sokkal jobban érezném magam, ha Chunji beszéd helyett evésre használná most a száját.

Mivel semmilyen reakciót nem kap részemről, egy vállrándítás és egy újabb hamiskás mosoly kíséretében visszacsúsztatja nadrágzsebébe a telefonját.

– Még van addig másfél óránk. Örülök, hogy kényelmesen meg tudunk együtt reggelizni. – Nem kerüli el a figyelmemet, hogy az együtt szót külön megnyomta.

– Ja, csodás… – motyogom barátságtalanul az orrom alatt.

Chunji viszont nem törődik a morgásommal, inkább átnyúl az asztal felett, hogy megfoghassa a kezemet. Összerezzenek az érintésére, de bármennyire is el akarnék tőle húzódni, képtelen vagyok rá. Még mindig szeretem bőrének selymességét. Még mindig szeretem…

– Azon leszek, Szösz, hogy a tegnap estére ne hibaként gondolj vissza. Az életben nem szeretkeztünk még így és tudom, hogy te is érezted. Tudom, hogy ugyanígy érzel.

Reagálni már nem tudok, mert a pincér pont ezt a pillanatot választja arra, hogy kihozza a rendelésünket. Megköszörüli a torkát, ahogy lerakja elénk a tányérokat.

– Jó étvágyat kívánok!

Azonnal fülig pirulok és behúzom a nyakamat. Basszus, vajon mennyit hallott abból, amit Chunji mondott? Ez a barom persze egy percig sem zavartatja magát, csak fülig érő szájjal nekilát az evésnek.

– Jó étvágyat, Szösz – mondja csillogó szemekkel.

Mielőtt enni kezdenék, a pohár vizemért nyúlok, mert úgy érzem, teljesen kiszáradt a torkom.

A reggeli csendben telik, szerencsére Chunji nem erőlteti a beszélgetést, viszont többször is azon kapom őt, hogy pislogás nélkül mered rám. Az egyik ilyen alkalommal kérdőn fel is vonom a szemöldököm, így kérdezve meg szavak nélkül, hogy mi olyan érdekes rajtam, de ő csak szomorkásan megrázza a fejét és folytatja az evést.

Akkor ezt megbeszéltük.

Persze azért van, hogy én is rajta felejtem a szemem akaratlanul is. Mindig is tisztában voltam azzal, hogy mennyire helyes, most viszont a darabjaiban lévő szívem extra intenzitással sajog a látványától.

Lemondóan sóhajtok egyet, mire felkapja a fejét és kíváncsian fürkészni kezdi az arcomat. Most én csóválom a fejem alig láthatóan, szomorúan.

Reggeli után együtt sétálunk át a hotel hallján át a lifthez. Útközben megfogja a kezemet.

– Ne feszítsd túl a húrt, Chunji… – sziszegem figyelmeztetően.

– Tegnap este még benned voltam, ma meg már egy ártatlan kézfogás sem fér bele? Ki érti manapság a nőket? – kérdezi, majd nevetni kezd saját magán.

Ismét elönti az arcomat a forróság, és legszívesebben itt a recepciósok szeme láttára felképelném őt. Baromira megérdemelné. Lesütöm a szememet, miközben próbálok úrrá lenni a dühömön. Hogy lehet ekkora tapló?

Megköszörüli a torkát.

– Bocsi, ez nem volt szép… – motyogja zavartan. – Paraszt vagyok – horgasztja le a fejét.

– Ezzel aztán nem szállnék vitába – értek vele egyet azonnal.

Beszállunk a liftbe és megnyomja a harmadik emelet gombját. Irtó kínos csend áll be, tapintani lehet a kettőnk közti feszültséget. Már-már remegve várom, hogy megérkezzünk az emeletünkre.

– Csak annyira hiányzik az érintésed, hogy nem tudom visszafogni magam – mondja egy örökkévalóság után.

Azonnal elkapom róla a tekintetem.

Mi a francért kínoz? Mire jó ez?

Ekkor kinyílik a lift ajtaja, én pedig sietősen a szobánk felé veszem az irányt, Chunji alig tudja velem tartani a lépést.

A masszázsszoba előtt várakozunk a szálloda logójával ellátott fehér frottír köntösben, a percek csigalassúsággal telnek.

– Nem is tudom, hogy voltunk-e egyáltalán valaha így együtt masszázson – gondolkodik hangosan.

– Még nem – felelem halkan. – Együtt még nem.

– Emlékszel, amikor az egyik szülinapodon befizettelek egyre? – kérdezi. Arcáról letörölhetetlen volt a vigyor, gondolom, annak örül, hogy hajlandó vagyok vele szóba állni. Vagy szimplán kezd bekattanni.

Határozottan az utóbbi.

Hát persze, hogy emlékszem! Aznap este is úgy szeretkeztünk, hogy azt az alkalmat még azóta is a top5 együttlétünk listáján tartom számon.

Oké, mi a franc?! Miért hagyom, hogy ilyesmi emlékképek kússzanak az elmémbe és kínozzanak? Ezek nélkül is eléggé szenvedek!

Szedd össze magad, Jungsoo!

– Aha – válaszolom neki némi hezitálás után. – Jó volt – teszem hozzá érzelemmentesen. Vagyis szeretném azt hinni, hogy az voltam, és nem remegett a hangom közben.

– Örülök, hogy mi nyertük ezt a pályázatot, Szösz. – Sírhatnékom van (már megint) attól, milyen kedvesen és lágyan szól hozzám. – Remélem, te is.

Örül a faszom!, gondolom felháborodva, azonban hangosan kimondani már nem tudom, mert nyílik a masszázsszoba ajtaja.

Lazítanom kellene, folyamatosan ezt mondogatom magamnak, miközben a masszőr erős kezével a vállamba dörzsöli a masszázsolajt. Próbálom elengedni magam, de a tudat, hogy Chunji itt fekszik mellettem mindössze egy karnyújtásnyira, feszültté tesz.

– Engedje le a vállát – mondja lágyan a masszőr. – Sok stressz érte mostanában?

Legszívesebben Chunjira szegezném a mutatóujjam, miközben habzó szájjal kántálnám, hogy ő minden problémám forrása az utóbbi pár hétben, de inkább veszteg maradok.

– Mondhatjuk – felelem röviden.

Szerencsére a nő nem firtatja tovább a dolgot, csak tovább dolgozik azon, hogy kisimítsa a csomóimat, én pedig azon vagyok, hogy kizárjam Chunjit, és a saját légzésemen kívül ne figyeljek semmi másra.

Aha, meg ahogy én ezt elképzeltem.

Az agyam megállás nélkül kattog, próbálom fejben összerakni a képet, hogy vajon Chunji miért szakított velem lassan egy hónapja, és most miért viselkedik úgy, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, és nem exekként lennénk ezen az egész átkozott wellness-héten.

Tényleg, basszus! Ez milyen nevetséges már, hogy az exemmel jakuzzizom, reggelizek és masszíroztatom magam! És akkor csodálkozom, hogy az egész testem másból sem áll, csak görcsből.

Igazából azóta a nap óta nem tudtam felengedni.

Aznap késő estig maradtam a szerkesztőségben, hogy be tudjam hozni a lemaradásomat. Ha nem tartottam volna a határidőt a rám bízott cikkek megírásával, szembe kellett volna néznem a főnököm, Sunny haragjával. És mivel azt még az ellenségemnek sem kívántam volna, ezért inkább addig dolgoztam, amíg tényleg végeztem mindennel.

Néha azért ránéztem a telefonomra, hogy megnézzem, írt-e Chunji, azonban meglepődve láttam minden alkalommal, hogy nem keresett.

Bocsi, felgyűlt a munka – írtam neki nyolc óra tájékán. – Még legalább egy óra, míg befejezem. Sietek haza. Szeretlek – zártam a szokásos módon az üzenetet.

A Messenger először azt jelezte, hogy kézbesítve lett, amit elküldtem, majd rá néhány másodpercre Chunji már el is olvasta. Vártam pár percet, hátha reagál, hogy vigyázzak magamra hazafelé, viszont válasz nem érkezett. Nem értettem, mi ez a nagy hallgatás a részéről, de tovább nem tudtam szuggerálni a telefonomat, tényleg vissza kellett térnem a munkához. Az ettől rám tört rossz érzést viszont nem tudtam lerázni magamról.

Tíz óra környékén értem haza; a lakásban csend honolt, a nappaliban viszont fel volt kapcsolva a villany, amiből arra következtettem, hogy Chunji még nem alszik.

– Hahó, kicsim! – köszöntem neki, miközben az előszobában lerúgtam magamról a tornacipőmet.

Erre sem érkezett válasz. A gyomromban lévő görcs egyre erősebb lett.

Chunjit a nappaliban találtam a fejét lehorgasztva. A kezét tördelte, a feszültség pedig csak úgy sugárzott belőle.

– Szia – üdvözöltem őt ismét. A hangomra összerezzent, majd rám emelte a tekintetét. Az arckifejezését nem tudtam értelmezni, egyszerre volt kemény és meggyötört. – Minden oké? – kérdeztem félve, miközben tettem felé egy bizonytalan lépést.

– Ülj le – mutatott a kanapé egy szabad pontjára. – Beszélnünk kell.

Jaj, ne! Csak ezt a mondatot ne!

A hangjától még idegesebb lettem, a szívem azonnal a torkomba szökött. Remegő térdekkel sétáltam oda hozzá.

– Történt valami? A frászt hozod rám – ismertem be.

Arra vártam, hogy megnyugtasson. Hogy megszorítsa a kezemet, megeresszen felém egy mosolyt, majd valami olyan dologról kezdjen el beszélni, amitől nem törik össze a szívem ezer meg egy darabra, a másodperc tört része alatt.

De nem így történt.

– Nem tudom, hogy kezdjem, Jungsoo – mondta, miközben a tenyerét tanulmányozta. Rögtön feltűnt, hogy nem Szösznek, hanem Jungsoonak hívott.

Sosem hív Jungsoonak.

Felnézett rám és a rideg tekintetéből éreztem, tudtam, hogy cseszettül fog fájni, ami következőnek elhagyja a száját.

– Szakítani akarok – közölte további köntörfalazás nélkül, elszántan állva a tekintetem.

Ezt most tuti csak álmodom.

Ez a srác itt előttem nem Chunji, csak a képzeletem űz velem kegyetlen tréfát.

Ez nem történhet meg.

Nem. Nem, nem, nem, nem.

NEM!

Szememet azonnal ellepték a könnyek. Válaszokat akartam követelni a fejemben cikázó számtalan kérdésre, de annyira lebénultam, hogy csak ültem ott megsemmisülten, miközben azt kívántam, bárcsak megnyílna alattam a föld.

– Hé, Szösz, gyere, menjünk – rángat vissza Chunji hangja a jelenbe.

Basszus, átagyaltam az egész masszázst. Ennyit a lazításról.

Csesződj meg, Chunji!

Ő természetesen kisimultnak tűnik, mint akiből kimasszírozták az összes létező görcsöt és most új embernek érzi magát.

Megköszönjük a masszőröknek a munkájukat, és visszaindulunk a szobánkba.

– Neked is jólesett? Én totál feltöltődtem – mondja kivirultan.

– Ja, csodás volt – morgom.

Csodás lett volna, ha nem pont most jut eszembe az az este, amikor összetörted a szívemet, teszem hozzá gondolatban.

– Szerinted lesz még több ilyen meglepetés programja a hotelnek a számunkra? – kérdezi, ezzel is próbálva életben tartani a beszélgetést.

– Nagyon remélem, hogy nem – vágom rá habozás nélkül.

– Igazad van, nem is kell olyan, ahol ott van velünk a személyzet. Csak veled akarok lenni.

– Nem igazán így értettem – válaszolom, de közben érzem, hogy elpirulok.

Csak velem akar lenni… Akkor mégis mi a búbánatért szakított velem?!

Sikítani támad kedvem.

Ahogy visszaérünk a szobánkba, ledobom az ágyra a köntöst és levetem magamról a fürdőruhámat is – nem tudom, hogy azért, hogy cukkoljam, vagy azért, mert már nem érdekel, ha ruhában, vagy anélkül lát-e.

– Megyek zuhanyozni – közlöm vele, bár fogalmam sincs, miért osztom meg vele ezt az információt. Semmi köze hozzá, mit csinálok.

Meg sem várom a válaszát, bemegyek a fürdőszobába és beállok a zuhanykabinba. Jó érzés lemosni magamról a ragadós masszázsolajt, többször is átdörzsölöm a bőrömet tusfürdővel.

Néhány perc elteltével hallom, ahogy nyílik a fürdőszobaajtó. Odafordítom a fejem, de istenem, bár ne tenném!

Chunji áll ott. Totál meztelen.

Nagyot nyelek.

Nem kell sokat várnom rá, hogy belépjen ő is a zuhany alá. Hátulról simul hozzám, hátamon érzem a mellkasát, és nem is merem tudomásul venni, hogy mi az a testrésze még, ami hozzám ér.

Lehunyom a szemem és szaggatottan szívom magamba a levegőt.

– Ne haragudj, hogy megkeserítettem az életed – súgja a fülembe teljesen váratlanul.

 A lábujjhegyemtől a fejem búbjáig megmerevedek. Érzem, hogy az egész testemet ellepi a libabőr.

– Jóvá akarom tenni, Szösz.

Megcsókolja a vállamat, ami olyan jóleső bizsergéssel tölt el, hogy nincsenek rá szavak.

Kiabálni akarok vele. A mellkasát püfölni, bömbölni, veszekedni, felképelni őt, majd ráparancsolni, hogy most azonnal húzzon ki a zuhanykabinból. De bassza meg, annyira jólesik! A letört szárnyú pillangók új erőre kapnak a gyomromban, vad táncba kezdenek, és nem tudok tovább tisztán gondolkodni, ahogy Chunji ajka bebarangolja a bőrömet.

Csesződj meg, Chunji!