Teen Top - Lovefool - 39. rész

Nem igazán szeretnék magyarázkodni, de azért csak illő bocsánatot kérnem, azt hiszem. Szóval sajnálom, amiért eltűntem picivel több, mint egy hónapra, csak valahogy szétestem, és ezalatt az egy hónap alatt felhagytam minden olyan tevékenységgel, amit ezelőtt folytattam... köztük az írással is. De összekapom magam, felveszem megint a történetek fonalát, és haladni fog minden tovább! :) Vagyis igyekszem majd. Jó olvasást! 

*Sangmi szemszöge*

- Hé, ébredj már.
Jungsoo olyan régóta aludt már, hogy azt hittem, kómába zuhant a hosszú utazás fáradalmaitól. Muszáj voltam őt felrázni.
- Nem tudnál békén hagyni? – morogta barátságtalanul, majd a hasára fordult.
- Nem – mondtam, majd kihúztam a feje alól a párnát. – Na, kifelé! – Akkorát ütöttem az előbb elcsempészett párnával a hátsójára, hogy felkiáltott. – Alicia már az ebédet is elkészítette, és nem akarja, hogy átaludd az egész napot.
- Ez a bosszúd azért, amiért elszóltam magam L.Joe-ról? Hogy nem hagysz aludni? Nagyon cseles, Sangmi – dünnyögte, majd felült, és a szemét kezdte dörzsölni.
- Nem, az majd még ezután fog jönni, ne aggódj – paskoltam meg a térdét.
Magamhoz vettem a laptopomat, és az ajtó felé indultam.
- Ezt mégis hogyan érted? – szólt utánam.
A vállam felett rámosolyogtam.
- Sangmi… Mit tervezel? – kérdezte idegesen.
- Találkozunk az asztalnál – intettem neki széles mosollyal az arcomon.
Tudtam, hogy ezzel kellőképpen ráijesztettem.
Magamban elnyomtam egy ördögi kacajt.

Helyet foglaltam az étkezőasztalnál, a gépemet pedig letettem magam elé. Felhajtottam a fedelét, s amikor a laptop felbúgott, csatlakozott hozzám Alicia is.
- Szóltál a húgodnak? – tudakolta, majd amilyen óvatosan csak tudta, a gépem mellé helyezett egy tál gőzölgő levest. – Ezzel majd vigyázz, még meleg – figyelmeztetett.
Biccentettem. – Már ébredezik. Apu?
- Lement a boltba ásványvízért. Az mire kell? – mutatott a laptopomra.
- Hogy bemutassam nektek a barátomat.
Izgatottan csillant fel a szeme, arcán pedig máris ott volt vidám mosolya.
- Alig várom! – örvendezett, és a fejem tetejére nyomott egy puszit.
- Micsodát? – toppant be apa kíváncsiskodva, kezében egy szatyorral.
- Megismerhetjük Sangmi kis barátját!
Felém fordult, rám emelte atyai tekintetét, azt a fajtát, amitől mindig is szükségét éreztem annak, hogy nyüszítve elmeneküljek.
- Nagyszerű – mondta érzelemmentesen. – Akár kezdhetjük is.
A hideg is kiráz, amikor ilyen!
- Öhm… Szeretném, ha Jungsoo is itt lenne közben.
- Így van, mindenkit megvárunk – állt ki mellettem Alicia. – Ne legyél már olyan türelmetlen! Inkább ülj le, hozom neked is az ebédet.
Alicia kisietett a konyhába, én meg egyedül maradtam apámmal, aki rezzenéstelen arccal, pislogás nélkül meredt rám. Néha a homlokán megjelent egy-egy barázda, olykor a szemét is összeszűkítette, de igyekezett fent tartani a hűvös apuka látszatát. Próbált volna a lelkembe látni vagy a gondolataimban olvasni, s hálát adtam az égnek, amiért ez nem ment neki. Biztos hozzám vágta volna az asztal közepén lévő gyümölcsöskosarat, ha hallja, amint azt mondogatom magamban, hogy „apa, kérlek, állj már le, nem hiszem el, ne bámulj már, könyörgöm, fejezd be!”.
Komolyan az őrületbe kergetett ezzel.
Végre valahára megjelent testvérem is; kócosan, elnyűtten, csukott szemmel a fejét vakarászva, ásítozva. Igazán bájos volt, főleg akkor, mikor vakon nekisétált az egyik széknek, beverte a lábát, és nyomdafestéket nem tűrően elátkozta az egész világot.
Apu ennek hatására meglágyult és hangosan felnevetett.
- Szép napot neked is, hercegnő – hahotázott.
Jungsoo csak morgott valamit válaszként, majd sziszegve lehuppant az egyik székre, s felhúzta a lábát, hogy lábfejét masszázsban részesíthesse.
- Még az a szerencse, hogy az összes többi hercegnő nem ilyen mocskos szájú – szólaltam fel. – Mi lenne a gyerekekkel, ha Csipkerózsika nem elájulna, amikor megszúrja magát az orsóval, hanem fél óráig csak káromkodna habzó szájjal?
- Ki lehetne sípolni – válaszolta. – Az én szám meg különben sem habzott.
- Te se menj el meseírónak… – ingattam a fejemet vigyorogva.
- Kislányom, téged is lehet látni? – tért vissza Alicia, ezúttal már két tányért egyensúlyozva. Egyiket letette a húgom, másikat pedig az apám elé.
- Csak aludtam, anya.
- Azt hittem már soha nem is fogsz felébre… Te a lábadat fogdosod az asztalnál?! – hűlt el. – Menj, és mosd meg a kezed! – utasította.
- Jó, ha ez téged boldoggá tesz… – forgatta a szemét Jungsoo, és felállt az asztaltól.
- Közben a szádat is mosd ki szappannal! – szólt még utána. – Hallottam ám, amit az előbb mondtál!
- Na, akkor mikor mutatod meg a párodat? – fordult felém apu.
- Máris – nyugtattam meg, közben pedig megnyitottam a Youtube-ot. – Amint visszajött Jungsoo.
- Csillagom, siess! – kiáltotta Alicia.
- Itt vagyok már, nyugalom – ült vissza a helyére. – Mi az?
- Megmutatom nekik a fiúkat.
A szemében félelem csillant; nem alaptalanul.
- Fiúkat? Több is van? – döbbent meg apa.
- Jungsoonak is van barátja – bólintottam.
- NEM olyan barátom! – hadarta. – CSAK barát. Haver. Cimbora. Értitek. Pajti. Nem több.
Mind a hárman úgy pislogtunk rá, mint egy csodabogárra.
- Igen-igen, most csak terelni próbál, mindig ezt csinálja. Igazából mindannyian tudjuk, hogy tetszik neki a srác.
- És ő tetszik a fiúnak? – Alicia úgy elegyedett velem beszédbe, mintha Jungsoo ott sem lett volna.
- Abszolút!
- Sangmi! – förmedt rám testvérem.
- Mi az? – néztem rá ártatlanul.
- Ne hazudj!
- Te meg ne tagadj!
- Szóval akkor nincs semmiféle fiú? – kérdezte Alicia.
- Dehogy nincs! Jungsoo csak nem akarja bevallani, de higgy nekem, Alicia, igazat mondok.
- Nem mutatnátok meg végre őket? – szegezte nekünk a kérdést apa türelmetlenül.
- Oké-oké, azonnal.
Húgomtól még kaptam egy meg-ne-merd-tenni pillantást, de szimplán ignoráltam őt, és rákerestem a fiúk Miss Right videoklipjére.
- Gyertek ide.
Mind a ketten közelebb húzták hozzám a székeiket; apa a bal, míg Alicia a jobb oldalamon ült, egyedül Jungsoo maradt a helyén, mialatt magában motyogott valamit. Gondolom, épp kiátkozott a családból vagy valami ehhez hasonló.
- Ez egy koreai banda – állapította meg apám.
- Talált, süllyedt.
- Összejöttél egy énekessel? – kerekedett ki Alicia szeme.
- Igazából ő az egyik rapper.
- Valóra váltottad a tinédzserkori álmomat! Nem-nem, sokkal inkább valóra váltottad az összes kamaszlány álmát! Elhiszed ezt, Naesang?
- Nem… Tényleg… Tényleg nem tudom elhinni.
Mostohaanyám izgatottsága imádnivaló, míg apa viselkedése lelombozó volt.
- És melyikőjük a szerencsés?
- Ő – böktem rá L.Joe-ra. – A szőke hajú néhány rózsaszín tinccsel a frufrujában.
- Elég… érdekes a frizurája – jegyezte meg apa.
- Nekem tetszik – vontam vállat. – De már különben sem ilyen. Most fekete a haja.
- Sokat festik a hajukat?
- Viszonylag igen.
- És melyik Jungsoo párja?
- A HAVEROM! – dörögte a húgom, de senki sem törődött vele.
- A lila hajú – mutattam rá.
- Uh. – Aputól csak ennyi tellett.
- Hát… – kereste a szavakat Alicia, mire testvérem viharosan fújta ki a levegőt.
- Csak én szólhatom le a kinézetét!
- És ki mondta, hogy én kritizálni akarom? – csattant fel Alicia. – Ha tudni akarod, szerintem igenis helyes arca van. Bár azért merem remélni, hogy már neki sem ilyen a haja.
- Most már barna… – motyogta Jungsoo.
- Na, az még jobb! Jaj, kicsikém! – tette a vállamra a kezét. – Milyen jó kis hangja van a szerelmednek! Hogy hívják?
- L.Joe. Teljes nevén Lee Byunghun.
- Tetszik!
Vigyorom letörölhetetlen volt képemről. Alicia egy angyal!
- Na és Jungsoo-énak mi a neve?
- Ő NEM a szerelmem! – fortyogott.
- Lee Chanhee. A művészneve pedig Chunji.
- Ez is szép. Milyen jó ízlésetek van, lányok!
- Hát ezt nem hiszem el… – sóhajtotta a húgom reményvesztetten.
- A többiek is jól néznek ki egyébként. Koreában törvényes, hogy egy nőnek több férje legyen?
- Na de Alicia! – rökönyödött meg apám. – Bőven elég nekik egy fiú is! Még talán sok is!
Alicia kuncogni kezdett.
- Jól van, na, csak vicceltem, ne legyél már ilyen merev! Ez a fiú gyúr? – mutatott rá Minsoora, aki egy fekete atlétában volt.
- Igen, rendszeresen.
- Á, csodás. Meglátszik rajta. És ez a srác? – bökött Changjora. – Vele mi van?
- Mi lenne? – értetlenkedtem.
- Vele jóban vagytok?
- Az egész bandával jól kijövünk.
- Mekkora mázlisták vagytok ti! És ő szokott edzeni?
- Persze.
- Szép mellkasa van – hümmögött.
- Na, jó, ebből elég, anyátoknak nem szabad ilyeneket mutogatni – mondta apa. – Még a végén visszamegy veletek Szöulba csak azért, hogy ő is felszedje az egyiket.
- Jaj, te buta – nevetett Alicia –, sosem hagynálak itt – simogatta meg az arcát. –  De most mondd, hogy nem helyesek ezek a gyerekek!
- Épp ez az! Hogy gyerekek!
- Olyan ünneprontó vagy – suhintotta őt vállon. – Be kell, hogy valljam – fordult vissza hozzám –, hogy tetszik ez a dal.
- Tényleg jó – helyeseltem.
- Ó, itt van Jungsoo barátja! Mit csinál? Miért ül szemüvegben? Szűzanyám! Ez leskelődik egy lány után! Kislányom, te miféle alakokkal szűröd össze a levet?
- Ez csak a klip miatt volt, anya…
- Szóval ő nem tenne ilyet?
Mielőtt még a testvérem felszólalhatott volna, közbe vágtam:
- Neeem, Chunji teljesen normális.
Jungsoo felhorkant, de mostohaanyám szerencsére nem vette ezt észre, csak jókedvűen dúdolt tovább a zene ütemére.
- Sangmi! – kiáltott fel Alicia. – A barátod meg most csókolt meg egy másik lányt!
- Az nem volt igazi csók – nevettem. – És akkor még különben sem voltunk együtt.
- Szóval ezt is csak eljátszották?
- Így van.
- Nem értem miért nem tudnak felfogadni színészeket… – mormolta csak úgy magának.
Miután véget ért a videó, Alicia összecsapta a tenyerét.
- Tetszett! Nagyon tetszett! Meghallgathatjuk megint?
Imádom őt!
- Nem vagy kíváncsi a többi dalukra?
- Jaj, dehogyis nem!

Teen Top dalról haladtunk Teen Top dalra, Aliciának körülbelül mindegyik elnyerte a tetszését, és közben észre sem vettük, hogy az ebédünk teljesen kihűlt.
- Napvilágra hoztátok már a szerelmeteket?
- Nem.
- Tehát nem vállal fel téged? – kérdezte apa.
- Nem erről van szó… De különben is, én boldog vagyok így. Nincs arra szükségem, hogy beavassuk a sajtót is.
- Amíg ti boldogok vagytok, addig mi is, jól mondom, Naesang?
- Tökéletesen.
- Mikor fogod őt személyesen is bemutatni?
- Őszintén szólva még nem beszéltünk erről. Talán majd a nyáron, ha hazajövünk, tényleg nem tudom.
- Az csodálatos lesz! Elvihetnétek őket a nyaralónkba is. Jöhetne az egész banda.
- Jól hangzik – mosolyogtam. – Majd felvetem nekik az ötletet.
- Mindenképp! Egyébként… Még nem is kérdeztem, hogy hogyan ismerkedtetek meg.
- Az engem is érdekelne – mondta apa.



*Jungsoo szemszöge*


Ebéd után – ami már majdnem átnyúlt vacsoraidőbe is – fáradtan rogytam le az ágyamra, gondolatban ezernyi módon szidva nővéremet. Hogy tehette meg ezt velem? Miért kellett beavatnia anyáékat is ebbe? És… feltétlenül muszáj volt neki azt állítania, hogy Chunjival alakulóban van valami, mikor NINCS?! Barátok vagyunk. Haverok, akik jól kijönnek egymással, néha a pokolra kívánják a másikat, és akik meglehetősen sokat ölelkeznek. Szeretjük egymás illatát, szeretjük együtt tölteni a szabadidőnket, és én imádom őt elküldeni melegebb éghajlatra. Mindez nem jelent semmit!
Ahogyan az sem, hogy most szörnyen hiányzik, és látni akarom őt…

Magamhoz vettem a telefonomat, és csak ekkor láttam, hogy Chunji válaszolt nekem KakaoTalkon.

Hülye vagyok?!
Mármint jó, az vagyok, de… Csak ennyit tudsz mondani a levelem után?
Semmi „jaj, de édes vagy, Chunji” vagy „nem kellett volna fáradnod a megírásával” esetleg „ne aggódj, mindenképp be fogok rólad számolni a szüleimnek, mert fontos vagy számomra, és a fontos emberekről mindig beszélek nekik”?
Ez a hála?
Annyira ki tudsz akasztani!
És az is idegesít, hogy most nem mehetek át hozzád, hogy helyre tegyelek, mert konkrétan egy kontinens választ el minket.
Ráadásul még csak nem is válaszolsz!
A francba az időeltolódással.
Gyere haza, kérlek…
Ébren vagy már egyáltalán?
Tényleg nagyon hiányzol. :(
De attól még kiborítottál!

Mikor ezt elolvastam, a szívem fájdalmasan nagyot dobbant, és összeszorult. Imádtam itthon lenni, elmondani sem tudtam volna, mennyire, de Chunji miatt visszavágytam Szöulba.
Remegő ujjakkal kezdtem el pötyögni a válaszomat.

Jó-jó, ne haragudj. Tényleg nem csak ennyit kellett volna írnom. 

De attól még igenis hülye vagy! 

Ha annyira tudni akarod, megmutattalak a szüleimnek. Anya már szinte hallja az esküvői harangokat… Ja, meg meghívta az egész bandát a nyaralónkba. 

Furcsa, de még most örülnék is annak, ha rám rúgnád az ajtót, és vitatkoznánk egy sort. 

Te is hiányzol, te… 

Magam mellé ejtettem a telefont, és hangosan kifújtam a levegőt.
A barátok is szoktak ilyet írni egymásnak, nem?