Teen Top - Lovefool - 49. rész

*Sangmi szemszöge*


Jungsooval ellentétben én a szülő-barát találkozót a nyaralónkban tartottam meg; apa egy széken ült velünk szemben, míg mi Byunghunnal egymás mellett helyezkedtünk el. Összekulcsolt kezünk L.Joe ölében pihent és erre természetesen apa is felfigyelt: gyilkos pillantásokkal nézte hol a barátomat, hol az egymásba fonódó ujjainkat. Byunghun torokköszörüléssel jelezte, hogy kellemetlenül érzi magát és a béke fenntartása érdekében el akart engem engedni, én azonban ezt nem hagytam, eszem ágában sem állt behódolni apunak. Rászorítottam L.Joe kezére, így adtam tudtára szavak nélkül, hogy jobb, ha veszteg marad. Szegénykém ekkor már biztosan úgy érezhette, hogy egyre jobban szorul a nyaka körül az a bizonyos láthatatlan hurok.
- A nevem… A nevem… Lee Byunghun – hebegte barátom zavartan angolul, alig találta a szavakat.
- Tudok koreaiul – morogta apa barátságtalanul.
- Elnézést, nem tudtam – szabadkozott.
- Úgy látom, nem sok mindent tudsz a lányom életében fontos szerepet játszó személyekről – szúrta oda apu.
- Apa, kérlek… – motyogtam.
- Ezt nem említette Sangmi.
- Vagy csak nem figyelsz oda rá eléggé.
- Apa! – szóltam rá erélyesebben és gyilkos pillantásokat lövelltem felé. – Sosem mondtam neki, hogy tudsz koreaiul – védtem meg a barátomat. – Ezért ne őt okold.
Picit mozgolódott a széken, majd folytatta:
- Komolyak a szándékaid a lányommal?
- Igen, uram – felelte határozottan L.Joe.
Jesszusom, mintha a katonaságban lennénk!
- Mennyire?
Byunghun ennél a kérdésnél már habozott.
- El akarod őt venni?
L.Joe-nak kitágult a szeme és nagyot nyelt.
- Nem gondolod, hogy túl korai lenne ilyenekről beszélni, apa? – kérdeztem enyhe éllel a hangomban.
Apa vetett rám egy futópillantást, majd Byunghun felé fordult ismét.
- Szóval?
- Na, jó, ebből elég! – csattantam fel. – Azt tudtam, hogy kemény dió leszel, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire. Nem ezért hívtalak ide, apu.
Apa, látva, hogy kezdek igazán kiborulni, lenyelte, amit mondani akart volna és sóhajtott egyet.
- Sajnálom, túlzásba estem – ismerte be, amivel meglepett. A beismerés nem tartozott az erősségei közé. – Tudod, csak… Te vagy az első fiú, akivel találkozom és… nem tudom ezt jól kezelni. A kislányomról van szó… – szabadkozott. – Csak féltem őt.
- Megértem – mondta L.Joe. – Minden apa, aki szereti a gyermekét, így viselkedne.
Apu ennek hallatán elmosolyodott. Byunghun a mosoly láttán elkezdett felengedni, már a kezemet sem szorította úgy, mintha az élete múlt volna rajta.
- De szeretem a lányát és sosem bántanám őt meg szándékosan – tette még hozzá, mire az én szívem egy piros pacává olvadt.
- Igen, mind a kettőtökön ezt látom – helyeselt apa –, hogy oda meg vissza vagytok egymásért. Ah, fiatalság. Mit láttál meg a lányomban? – kíváncsiskodott. A hangja végre meglágyult és már nem volt olyan szigorú.
- Az utunk valahogy mindig keresztezte egymást és persze rögtön láttam, mennyire csinos meg szép, de akkor keltette fel igazán az érdeklődésemet, mikor elkezdtem őt közelebbről is megismerni. De nem tudnék csak egy dolgot kiemelni, hogy na, ez volt az, ami miatt úgy éreztem, hogy szeretném, ha a barátnőm lenne.
Apa biccentett, jelezve: érti.
- Addig jó, míg nincs egy konkrét okod. És mit gondoltál, mikor először megláttad őt?
- Hogy milyen szép és szívesen elhívnám őt valahová csak azért, hogy tovább nézhessem őt.
- Ez sokkal jobb annál, amit én gondoltam akkor, amikor találkoztam Sangmi nevelőanyukájával.
- Miért, mit gondolt? – kérdezett vissza L.Joe.
- Azt, hogy mégis mi a francért engedik a nőket volán mögé ülni.
Elnevettem magam, de Byunghun nem igazán értette.
- Apáék összeütköztek egy kereszteződésben – magyaráztam. Mikor leesett neki, kuncogni kezdett.
- Csattanós történet – mondta Byunghun.
Apa hahotázni kezdett eme borzalmas szóvicc hallatán.
- Csattanós, mert… mi… a két kocsi… – Beszélni sem tudott, úgy röhögött a könnyeit törölgetve.
- Ez azért nem volt ennyire vicces… – motyogtam, de L.Joe-nak ez sem tudta kedvét szegni, csak büszkén vigyorgott megállás nélkül.
Ezután teljes mértékben megtört köztük a jég. Apa kivett egy üveg sojut a szatyrából két kis pohárral együtt.
- Kiérdemelted, hogy igyak veled, fiam.
Tudtam, hogy ez iszonyatosan sokat jelent és éppen ezért mérhetetlenül boldog voltam.
Byunghunnak azonnal felcsillant a szeme a pia láttán.
Na, a hobbialkoholista…
Megköszörültem a torkomat.
- Most, hogy így egymásra találtatok, azt hiszem jobb, ha én megyek.
- Jó-jó, persze-persze – felelte apa és hessegető mozdulatokat csinált a kezével. L.Joe még csak nem is reagált.
Nem hiszem el, hogy le lettem cserélve a barátomra!
Pufogva hagytam őket a konyhában, és inkább bementem a hálóba Rickyhez.

***

L.Joe bedugta a fejét a szobába – bár ezt csak a szemem sarkából érzékeltem, mivel Rickyvel épp a Descendants of the Sunt néztük.
- Zavarok?
- Igen – felelte reflexszerűen Ricky.
Byunghun felhorkant.
- Nem pont neked szántam a kérdést – morogta és odasétált hozzánk. Leült mellém, de nem néztem rá. – Sangmi?
- Hm? – A tekintetemet továbbra sem szakítottam el a laptop képernyőjétől.
Az arcával takarta ki a doramát, orrunk közt alig volt pár centi. Egy szó nélkül toltam őt ki a képből.
Felsóhajtott és durcásan a vállamra hajtotta a fejét.
- Hát ez fantasztikus… – dünnyögte.
- Csend már – szólt rá Ricky.
Byunghun előrehajolt, hogy szúrós pillantásokkal illethesse a mellettem ülő bandatársát.
- Fogd be a szádat azok után, hogy elloptad a barátnőmet – sziszegte mérgesen.
Ennek hallatán elmosolyodtam és hozzábújtam. Kissé fújtatva ugyan, de átkarolta a vállamat és magához húzott.
- Inkább nézd te is velünk.
- Utálom, ha ignorálsz… – motyogta, de azért a hajamba puszilt, és csatlakozott hozzánk.
Kölcsön kenyér visszajár!

- Na, jó! – kiáltott fel felháborodottan L.Joe, és a matracra csapott ököllel. – Most már értem, miért nem érdekel semmi más ezen kívül – mondta bosszúsan.
A képernyőn épp félmeztelenül kocogtak a katonák, a kidolgozott felsőtestek miatt rögtön felütötte a fejét Byunghun féltékeny énje.
- Tudom, mit érzel, haver – sóhajtott fel drámaian Ricky. – Bárcsak én is így nézhetnék ki…
- Melyik jön be neked? – szegezte nekem a kérdést idegesen L.Joe.
- Hm… Muszáj csak egy személyt mondanom? – incselkedtem vele.
- Hogy mi?! – A hangja olyan magas volt, mint egy hároméves kislányé.
Nevetnem kellett féltékenységi rohamán.
- Csak vicceltem, Byunghun – simogattam meg az arcát finoman. – Természetesen egyik színész sem tetszik. Rajtad kívül nem érdekel más.
Néhány másodpercig csak pislogott rám, aztán halványan elmosolyodott és szájon csókolt.
- Szereznem kell egy barátnőt… – motyogta mellettünk Ricky az orra alatt.



*Jungsoo szemszöge*

Chunji apró csókokkal ébresztett fel.
- Sok boldog születésnapot, szerelmem – búgta a fülembe, ahogy szorosabban ölelt magához.
Még teljesen kába voltam, jelen pillanatban azt sem tudtam, fiú vagyok-e vagy lány, de azért a szívem még így is nagyot dobbant a „szerelmem” szó hallatán.
- Jó reggelt – nyújtózkodtam mosolyogva, majd a hajába túrtam. Imádtam a selymes tincsek közt kalandozni az ujjaimmal.
- Ez a te napod, kicsi – mosolygott vissza rám, majd kikelt az ágyból, hogy behozza nekem a reggelimet.
Persze az ágyba hozott finomsággal nem ért véget Chunji figyelmessége – egész nap leste minden kívánságomat.

- Kezdj el készülődni, Szösz – mondta délután négy óra magasságában.
- Miért?
- Ugye nem gondoltad, hogy a születésnapodat a négy fal közt fogjuk ünnepelni?
Elvigyorodtam.
- Máris összekapom magam.

Természetesen hiába kérdeztem, nem árulta el, mégis hová visz, ami csak tovább fokozta izgatottságomat.
- A többiek is jönnek? – kérdeztem már a taxi hátsó ülésén ülve.
- Miből gondolod?
- Nem nehéz kitalálni… Egész nap nem láttam őket a nyaralóban.
Sejtelmes mosolyra húzódott szája.

A taxi egy klub előtt állt meg.
- Jézusom, most le fogsz itatni születésnapom alkalmából?
- Még az is lehet – nevetett.
A szórakozóhelyre belépve rögtön két alkalmazott fogadott minket.
- Mr. Lee? – szólította meg az egyik szőke hajú lány a barátomat.
A szőkeség láttán automatikusan szorosabban fogtam Chunji kezét.
Pamacska csak biccentett, hogy igen, ő lenne az, mire a pincérlány elmosolyodott és az emeletre vezető lépcső felé mutatott.
- Erre tessék.
Az első szintre érve teljes sötétség fogadott minket.
- Chunji… mi ez a hely? – kérdeztem tőle kissé félve és szabad kezemmel megszorítottam a karját.
Ideje sem volt megválaszolni a kérdésemet, a lámpák felkapcsolódtak és hat ember kiáltotta, hogy:
- Sok boldog születésnapot!
Gondolom mondanom sem kell, a frászt hozták rám, ha nem lett volna ott mellettem a barátom, hogy fogjon engem, ezer százalék, hogy a földön kötöttem volna ki a rémülettől.
A terem az eseményhez illően volt kidekorálva: mindenfelé lufikat láttam és „Boldog születésnapot!” feliratú plakátokat.
Minden bizonnyal ezen fáradoztak a többiek egész nap. A meghatódottságtól könnybe lábadt a szemem.
- Ó, ti… – kaptam szám elé a kezemet, nem is tudtam, mit mondhatnék. 

Egyszerre rohamoztak meg a többiek, megölelgettek és megpuszilgattak, a hirtelen keletkezett káoszban már nem is tudtam, melyik kar kihez tartozott – vagy, hogy egyáltalán hol voltak az én végtagjaim.
- Oké-oké, megfullasztjátok szegényt, elég volt ebből – oszlatta fel az izgatott tömeget Chunji. – Inkább rendeljünk valamit, megszomjaztam.
Na, ki gondolta volna…

A hangulat remek volt, együtt iszogattunk, nevetgéltünk, kínos és kevésbé zavarba ejtő történeteket meséltünk egymásnak, majd a fiúk beizzították a karaokegépet.
- Mindig ezt fogják csinálni? – kérdezte tőlem Sangmi.
- Énekesek… Mégis mit vártunk? – kérdeztem vissza.
Egyszerre sóhajtottunk fel, de azért szánk szegletében ott bujkált egy mosoly.

A pincér kereken tizenegy órakor jelent meg egy nagyméretű csokoládés tortával a kezében, melynek tetején nagy lánggal égett húsz kis gyertya. Mivel tortára egyáltalán nem számítottam – tekintve, hogy egy bárban voltunk – ezért nagyon meglepődtem. Hol a felszolgálóra, hol a többiekre pislogtam kikerekedett szemekkel.
- Nincs születésnap torta nélkül – mondta Chunji a fülembe súgva, miközben átkarolta a derekamat.
- Mindenre gondoltál – vigyorogtam rá hálásan.
Biccentett.
- Természetesen.
Changjo és Ricky abbahagyta a biliárdozást és mindannyian visszaültünk az asztalhoz. A pincér letette elém a finomságot, én pedig azon kezdtem el gondolkodni, mégis mit kívánhatnék.
- Gyerünk, Jungsoo, fújd el! – biztatott Niel.
- Türelem, srácok, nincs könnyű helyzetben Szösz.
Mindenki értetlenül nézett rá.
- Elvégre minden, amire vágyhatott, már az övé – mutatott végig magán önelégülten.
- Öntelt majom! – hurrogták le a többiek, de én már csak nevetni tudtam az ilyen megnyilvánulásain.
Meg különben is… volt abban valami, amit mondott.

***

- Megyek és hozok még egy kört – paskoltam meg Chunji combját, mielőtt még felálltam volna mellőle.
- Siess! – szólt még utánam.
Csillogó szemekkel néztem a kerek tálcára felsorakoztatott röviditalokat, majd lassan – hogy egyetlen értékes cseppet se löttyintsek ki – megfordultam és megindultam az asztalunk felé. Tekintetemmel keresni kezdtem Chunjit, hogy jelezzem: úton vagyok a munícióval, azonban mikor megpillantottam őt, mosolyom a másodperc tört része alatt az arcomra fagyott. Barátom fülébe ugyanis épp az egyik csinos kis pincérnő súgott valamit, amitől nekem – érthető módon – kinyílt a bicska a zsebemben. Megálltam egy pillanatra, elfehéredő ujjakkal markoltam a kezemben lévő tálcát, amit utána le is vágtam az első utamba eső asztalra. Nem rontottam oda, hogy megzavarjam édes flörtjüket, inkább kimentem a bár teraszára friss levegőt szívni – így legalább megmaradtam büntetlen előéletű állampolgárnak.
A semmibe meredtem és próbáltam csak arra koncentrálni, hogy egyenletesen vegyem a levegőt, azonban kudarcot vallottam: újra és újra lelki szemeim előtt láttam azt, aminek az imént szemtanúja voltam és a könnyek az engedélyem nélkül is a szemembe szöktek. Talán, ha előzetesen nem fogyasztottam volna alkoholt, akkor most nem állt volna sírásra a szám és csak szimplán meg akartam volna fojtani Chunjit az újdonsült nőcskéjével együtt.
Felszínre törtek sötét gondolataim és az önbizalomhiányom is, amit Chunji sztársága miatt éreztem. Igazán sosem értettem, mit látott bennem. Elvégre ő híres idol volt, sikeres bandatag gyönyörű hanggal és megnyerő külsővel. Én meg… Te jó ég, hisz elsőnek egy fogkrémmel leköpött felsőben látott engem! Majd amikor másodjára egymásba botlottunk, finoman elküldtem őt a fenébe. Hm, szép kis történet. Majd ha a gyerekeink megkérdezik, hogyan ismerkedtünk meg, inkább azt mondom, hogy szerelem volt első látásra. Ez azért mégiscsak szebben fog hangzani, mint az, hogy bőröndbe csomagolva akartam a folyóba vetni az apjukat. Ha így adnám majd elő nekik, tuti maguktól kérnék, hogy helyezzük őket árvaházba, mert nem akarnak az őrült anyjukkal egy fedél alatt élni.
Mindig azzal magyaráztam Chunji ragaszkodását, hogy „száz százalék, hogy mazochista a gyerek”. Továbbá „biztosan szüksége van egy kis utálatra, hogy valamennyire ellensúlyozni tudja azt a sok szeretetet, amit a rajongóitól kap”. Ez volt a legésszerűbb magyarázat. De mégis mit gondoltam? Hogy ilyen adottságokkal majd beéri pont velem, mikor majdhogynem bárkit megkaphatna? Nevetséges.
A csalódottság egyre nehezebb súlyként nyomta a mellkasomat.
- Mit csinál itt kint egyedül az ünnepelt?
Összerezzentem. Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy nem is vettem észre, hogy valaki kijött utánam a teraszra. Ahogy azt sem észleltem, hogy időközben néhány könnycsepp már ki is szökött a szememből. Gyors mozdulatokkal letöröltem az arcomat.
- Csak… levegőzök egyet – válaszoltam.
Niel mellém lépett és ő is rátámaszkodott a korlátra.
- Baj van?
- Nincs – feleltem, de elcsukló hangom elárult.
- Na, mesélj.
Lesütöttem a szememet és az ujjaimat tördeltem idegességemben. Valamiért nem tudtam megszólalni.
- Chunjival van gebasz?
Biccentettem, ő pedig felsóhajtott.
- Ez a fiú… Mit csinált már megint?
- Láttam, ahogy az egyik pincérlány a fülébe sutyorgott.
- Lehet, hogy csak azt kérdezte tőle, mit hozhat neki – próbálta menteni a barátját.
Keserű félmosolyra húzódott a szám.
- Erősen kétlem.
- Mondtad Chunjinak?
- Nem, rögtön kijöttem ide. Féltem, hogy csak jelenetet rendeznék.
- Nem gondolod, hogy meg kéne vele beszélned?
- De… majd. Előbb kiszellőztetem a fejem.
- Nézd, Jungsoo, tudom, hogy Chunji az egyik leggyökerebb srác, akivel valaha is találkoztál, de attól még szeret téged és sosem tenne olyat, amivel neked fájdalmat okozhatna. Higgy nekem. Oda meg vissza van érted és te vagy az egyetlen, akiért akár még a zeneiparból is kiszállna.
- Sosem kérnék tőle ilyet… – motyogtam lehajtott fejjel, elpirulva. 

- Szólok neki, hogy jöjjön ki.
- Ne! Kérlek, ne.
- Jungsoo, rossz nézni, ahogy itt őrlődsz. Ez a te születésnapod és nem fogom hagyni, hogy egy félreértés miatt itt ácsorogj a teraszon ahelyett, hogy bent lennél velünk és jól éreznéd magad.
Nem tudtam mit felelni; jól esett, hogy Niel törődött velem.
- Hívom Chunjit – mondta még utoljára, majd bement.
Néhány perc múlva Chunji hátulról átölelt, érintésétől megfeszültem, erős illata pedig úgy fejbe vágott, mintha gyors egymásutánban megittam volna két felest.
- Hát itt vagy – puszilt a nyakamba.
Automatikusan megfeszültem, amit ő is érzékelt.
- Történt valami?
Nem válaszoltam.
- Az előbb még olyan jó volt a kedved – folytatta.
- Miért nem mész vissza a csinos szőke pincérnődhöz?
- Miről beszélsz?
- Láttam, amit láttam, Chunji – mondtam szenvtelen hangon.
- Mit? Hogy a fülembe suttogott?
- Így van – helyeseltem.
Elnevette magát, reakciója váratlanul ért, meglepetten pislogtam rá.
- Nem is értettem, mit mondott, Szösz. Tudod, hogy nem erősségem az angol. Meg különben is, nem érdekel, mit akart… kivéve, ha azt kérdezte, hogy akarok-e még több piát – tette hozzá.
Nem feleltem.
- Ettől vagy ilyen feszült?
Bólintottam, mire felsóhajtott és átölelt. Hiába voltam dühös és elkeseredett, karjaim automatikusan átfonták a testét. Mélyen letüdőztem nyugtató illatát.
- Ez legyen az utolsó dolog, amitől félsz, kicsi – puszilt a hajamba. – El sem tudom magam képzelni nélküled és nem is akarom.
Eltolt magától, de épp csak annyira, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Szeretlek – mondta és megcsókolt.
Igaza volt… Vele tényleg mindent megkaptam, amire vágytam.