Igen, jól látjátok, végre megszületett a Lovefool zárórésze, én magam sem tudom elhinni. 2012-ben kezdtem hozzá ennek a megírásához, amikor még csak 15 éves voltam, ez már a harmadik változata, de végre, 2016-ban, 19 évesen sikerült pontot tennem a végére. Bevallom, hiányozni fog ez a kis történet, hiszen évekig alakítottam, formáltam, agyaltam rajta, és most iszonyatosan szokatlan lesz, hogy többet már nem kell a folytatásán gondolkodnom. DE! Ez az 50. rész nem azt jelenti, hogy el fogom engedni a fiúk kezét, vagy bezárom a blogomat. Épp ellenkezőleg: szeretnék belefogni egy új történetbe, aminek Jungsoo és Chunji lesz a főszereplője. Ők ketten nagyon a szívemhez nőttek, ezért úgy döntöttem, az ő szálukat továbbviszem és még nem hagyom magukra őket. Remélem, hogy ez sokaknak jó hír.
Szeretném megköszönni a sok kedves kommentárt, szót és biztatást, amit az évek során kaptam Tőletek. Nem győzöm hangsúlyozni, milyen sokat jelentenek nekem a visszajelzések.
Remélem, hogy sokaknak tudtam kellemes perceket okozni ezzel az ötven részes kis történettel és, hogy a továbbiakban is velem tartotok majd. :)
Nem is szaporítanám tovább a szót.
Jó olvasást!
Soora
*Jungsoo szemszöge*
Fel-alá futkostam a lakásban a fülbevalóm párját keresve; benéztem mindenhová, hosszú percekig feküdtem a földön és tapogatóztam a kanapé alatt, hogy megnézzem, nem esett-e le oda.
- Chunji! – kiáltottam, de válasz már nem érkezett. – Chunji, nem láttad a fülbevalómat? – Csak a némaság felelt, mire szitkozódni kezdtem. – Nem hiszem el, hogy egy nyomorult bizsu miatt fogunk elkésni… – Ráuntam a keresőexpedícióra, ezért inkább kikaptam a fülemből a meglévő darabot is. – Mindegy, úgyse a fülcimpám lesz a figyelem középpontjában…
Megigazítottam magamon piros pánt nélküli ruhámat és elrendezgettem a vállamon a tincseimet.
- Chunji, készen vagy már? – szólítottam őt meg megint, de próbálkozásom teljesen felesleges volt. Gondterhelten sóhajtottam fel. – Mit csinálsz még? – A fürdőszoba felé vettem az irányt, aminek ajtaját nyitva találtam. Bedugtam a fejem. – Ah, hát itt vagy. – Elszakította tekintetét a tükörtől és felém fordult; arca nagy részét borotvahab fedte. – Ezt most nem mondod komolyan!? – csattantam fel.
A homlokát ráncolta értetlenül.
- Meg sem szólal…
- Még csak most borotválkozol?! – vágtam a szavába. – Mi a francot műveltél eddig? Jó, tudod mit? Elindulok nélküled, nem fogok rád évekig várni. Annyira kiborító tudsz lenni! – Már indultam is volna kifelé, azonban ő gyorsabb volt: utánam nyúlt és magához húzott, berántva ezzel a fürdőszobába, hátamat a mosógépnek vetve.
Ajka vészesen közel volt az enyémhez, és még ennyi idő után is képes volt a közelségével teljes mértékben megbénítani.
- Muszáj mindig sipítoznod? – sziszegte. – Kibírhatatlan vagy, asszony – fedett meg.
Mindig nevetnem kellett, ha asszonynak szólított, ám ezúttal csak benedvesítettem a számat és próbáltam úrrá lenni a hevesen kalapáló szívemen.
- Egy perc és kész vagyok, oké? – kérdezte higgadtan. – Képes leszel azt kivárni?
További kommentár nélkül bólintottam.
- Nagyszerű, én is így gondoltam – húzta pimasz mosolyra száját.
Arcát a nyakhajlatomba fúrta, míg tenyerét a combomra helyezte, majd szépen lassan elkezdte felfelé tolni a ruhámat.
- Hm, tetszel nagyon – búgta.
Éreztem, ahogy a bőröm egyre forróbbá vált.
- Engedj el – kértem erőtlenül –, így sosem fogunk tudni elindulni. Mindenki ránk fog várni.
Természetesen eszem ágában sem állt tiltakozni ellene, de már így is késésben voltunk.
- Meglesznek nélkülünk is – erősködött.
Felnevettem.
- Mi vagyunk a tanúk, te hülye.
Csak annyira húzódott el tőlem, hogy a szemembe tudjon nézni. Láttam rajta, hogy valami visszavágáson gondolkodik, de ezzel már nem tudott vitatkozni – a ceremónia fontos részét képeztük, muszáj volt mennünk.
Lemondóan sóhajtott, majd mielőtt még eltolhattam volna őt magamtól, megcsókolt. Sikítva ugrottam félre.
- Normális vagy? Most nézd meg, mit csináltál! – mutattam a borotvahabos arcomra.
Kuncogott.
- Cuki vagy. – A szeme csak úgy csillogott.
Magához vett egy törölközőt, hogy letörölje rólam a nyomát.
- Annyira gyerekes vagy – morogtam.
- Nyugi már – csitított, ahogy tisztogatott. – Látod, már kész is vagy. Ne hisztizz folyton – koppintott rá az orromra.
- Két percet kapsz – szegeztem mellkasának a mutatóujjamat. – Nem többet.
- Értettem, főnökasszony – szalutált, majd a fenekemre csapott a törölközővel, ahogy kimentem a fürdőszobából.
Örök gyerek…
Gondolom mondanom sem kell: többet vártam rá két percnél. Már ténylegesen azon gondolkodtam, hogy inkább elindulok egyedül. Irtó pipa voltam rá.
- Na, mehetünk – lépett elém, és végigmutatott magán. – Elkészültem – mondta nagy büszkén.
Ahogy végignéztem rajta, úgy el is párolgott haragom, látványától azonnal a fotelba olvadtam. Mesésen nézett ki a sötétkék öltönyében, órákig el tudtam volna őt nézegetni, akkor sem tudtam volna vele betelni.
A kezét nyújtotta, hogy felsegítsen, ezért a tenyerébe csúsztattam az enyémet.
- Gyönyörű vagy – simogatta meg az arcomat, és homlokon puszilt.
- Te sem panaszkodhatsz – feleltem mosolyogva.
- Igen, tudom – nevetett öntelten.
Erre csak a szememet tudtam forgatni, amitől a nevetése harsányabbá vált.
- Ilyenkor mindig megfogadom, hogy soha többé nem foglak megdicsérni semmiért… – motyogtam.
- Aztán sosem tudod szó nélkül hagyni a bájamat – tárta szét a karját amolyan „ez van” stílusban.
- Inkább induljunk most már, mielőtt még meggondolnám magam és itt hagynálak – dünnyögtem.
Fel-alá futkostam a lakásban a fülbevalóm párját keresve; benéztem mindenhová, hosszú percekig feküdtem a földön és tapogatóztam a kanapé alatt, hogy megnézzem, nem esett-e le oda.
- Chunji! – kiáltottam, de válasz már nem érkezett. – Chunji, nem láttad a fülbevalómat? – Csak a némaság felelt, mire szitkozódni kezdtem. – Nem hiszem el, hogy egy nyomorult bizsu miatt fogunk elkésni… – Ráuntam a keresőexpedícióra, ezért inkább kikaptam a fülemből a meglévő darabot is. – Mindegy, úgyse a fülcimpám lesz a figyelem középpontjában…
Megigazítottam magamon piros pánt nélküli ruhámat és elrendezgettem a vállamon a tincseimet.
- Chunji, készen vagy már? – szólítottam őt meg megint, de próbálkozásom teljesen felesleges volt. Gondterhelten sóhajtottam fel. – Mit csinálsz még? – A fürdőszoba felé vettem az irányt, aminek ajtaját nyitva találtam. Bedugtam a fejem. – Ah, hát itt vagy. – Elszakította tekintetét a tükörtől és felém fordult; arca nagy részét borotvahab fedte. – Ezt most nem mondod komolyan!? – csattantam fel.
A homlokát ráncolta értetlenül.
- Meg sem szólal…
- Még csak most borotválkozol?! – vágtam a szavába. – Mi a francot műveltél eddig? Jó, tudod mit? Elindulok nélküled, nem fogok rád évekig várni. Annyira kiborító tudsz lenni! – Már indultam is volna kifelé, azonban ő gyorsabb volt: utánam nyúlt és magához húzott, berántva ezzel a fürdőszobába, hátamat a mosógépnek vetve.
Ajka vészesen közel volt az enyémhez, és még ennyi idő után is képes volt a közelségével teljes mértékben megbénítani.
- Muszáj mindig sipítoznod? – sziszegte. – Kibírhatatlan vagy, asszony – fedett meg.
Mindig nevetnem kellett, ha asszonynak szólított, ám ezúttal csak benedvesítettem a számat és próbáltam úrrá lenni a hevesen kalapáló szívemen.
- Egy perc és kész vagyok, oké? – kérdezte higgadtan. – Képes leszel azt kivárni?
További kommentár nélkül bólintottam.
- Nagyszerű, én is így gondoltam – húzta pimasz mosolyra száját.
Arcát a nyakhajlatomba fúrta, míg tenyerét a combomra helyezte, majd szépen lassan elkezdte felfelé tolni a ruhámat.
- Hm, tetszel nagyon – búgta.
Éreztem, ahogy a bőröm egyre forróbbá vált.
- Engedj el – kértem erőtlenül –, így sosem fogunk tudni elindulni. Mindenki ránk fog várni.
Természetesen eszem ágában sem állt tiltakozni ellene, de már így is késésben voltunk.
- Meglesznek nélkülünk is – erősködött.
Felnevettem.
- Mi vagyunk a tanúk, te hülye.
Csak annyira húzódott el tőlem, hogy a szemembe tudjon nézni. Láttam rajta, hogy valami visszavágáson gondolkodik, de ezzel már nem tudott vitatkozni – a ceremónia fontos részét képeztük, muszáj volt mennünk.
Lemondóan sóhajtott, majd mielőtt még eltolhattam volna őt magamtól, megcsókolt. Sikítva ugrottam félre.
- Normális vagy? Most nézd meg, mit csináltál! – mutattam a borotvahabos arcomra.
Kuncogott.
- Cuki vagy. – A szeme csak úgy csillogott.
Magához vett egy törölközőt, hogy letörölje rólam a nyomát.
- Annyira gyerekes vagy – morogtam.
- Nyugi már – csitított, ahogy tisztogatott. – Látod, már kész is vagy. Ne hisztizz folyton – koppintott rá az orromra.
- Két percet kapsz – szegeztem mellkasának a mutatóujjamat. – Nem többet.
- Értettem, főnökasszony – szalutált, majd a fenekemre csapott a törölközővel, ahogy kimentem a fürdőszobából.
Örök gyerek…
Gondolom mondanom sem kell: többet vártam rá két percnél. Már ténylegesen azon gondolkodtam, hogy inkább elindulok egyedül. Irtó pipa voltam rá.
- Na, mehetünk – lépett elém, és végigmutatott magán. – Elkészültem – mondta nagy büszkén.
Ahogy végignéztem rajta, úgy el is párolgott haragom, látványától azonnal a fotelba olvadtam. Mesésen nézett ki a sötétkék öltönyében, órákig el tudtam volna őt nézegetni, akkor sem tudtam volna vele betelni.
A kezét nyújtotta, hogy felsegítsen, ezért a tenyerébe csúsztattam az enyémet.
- Gyönyörű vagy – simogatta meg az arcomat, és homlokon puszilt.
- Te sem panaszkodhatsz – feleltem mosolyogva.
- Igen, tudom – nevetett öntelten.
Erre csak a szememet tudtam forgatni, amitől a nevetése harsányabbá vált.
- Ilyenkor mindig megfogadom, hogy soha többé nem foglak megdicsérni semmiért… – motyogtam.
- Aztán sosem tudod szó nélkül hagyni a bájamat – tárta szét a karját amolyan „ez van” stílusban.
- Inkább induljunk most már, mielőtt még meggondolnám magam és itt hagynálak – dünnyögtem.
- Ugye tudod, hogy nem ihatsz így, hogy te vezetsz? – kérdeztem, mikor már Chunji autójában ültünk, úton a hotel felé.
Néhány másodperc erejéig csak pislogott maga elé, majd szitkozódott egy sort.
- Hazafelé taxival megyünk – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.
- Persze, hogy majd aztán én tegyelek be a kocsiba? – háborodtam fel.
- Nem akarom magam leinni… annyira.
A fejemet csóváltam.
- Most mi az? – csattant fel. – A legjobb barátom most fog megházasodni, te pedig azt várod el tőlem, hogy egy kortyot se igyak? Kegyetlen vagy!
Sértetten néztem ki az ablakon, ő pedig bocsánatkérésképp a fedetlen combomat kezdte simogatni.
- Ne veszekedjünk minden apró hülyeségen ezen a napon, oké? Mértékkel fogok inni, ígérem – mondta békítően. – Jó leszek, anya – tette hozzá viccelődve, mire nehezen ugyan, de elmosolyodtam. – Így van – biccentett –, ezt a mosolyt akarom látni egész nap. Egyszerűen imádom.
Megállt egy piros lámpánál, s gyorsan szájon csókolt.
- El sem hiszem, hogy Byunghun az első, aki megházasodik a bandából.
- Miért, kit hittél, ki lesz az?
- Nem is tudom… Esetleg Minsoo.
- Talán, ha nem aludná át több, mint a fél életét, már lehetne is felesége.
- Mondasz valamit – értett egyet.
- Majdnem ugyanannyi ideje vagyunk együtt, mint Sangmiék, de nálunk még sosem került szóba a házasság... – adtam hangot gondolataimnak.
Olyan sokáig hallgatott, hogy azt hittem, erre már nem is fog válaszolni.
- Hát… Tényleg nem – felelte végül szenvtelen hangon.
Éreztem, és láttam is rajta, hogy nem szívesen beszél erről, ezért inkább ennyiben is hagytam ezt a témát. Valamiért rossz érzés lett úrrá rajtam, így az út hátralévő részén meg sem szólaltam, és ő sem erőltette a beszélgetést.
Néhány másodperc erejéig csak pislogott maga elé, majd szitkozódott egy sort.
- Hazafelé taxival megyünk – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.
- Persze, hogy majd aztán én tegyelek be a kocsiba? – háborodtam fel.
- Nem akarom magam leinni… annyira.
A fejemet csóváltam.
- Most mi az? – csattant fel. – A legjobb barátom most fog megházasodni, te pedig azt várod el tőlem, hogy egy kortyot se igyak? Kegyetlen vagy!
Sértetten néztem ki az ablakon, ő pedig bocsánatkérésképp a fedetlen combomat kezdte simogatni.
- Ne veszekedjünk minden apró hülyeségen ezen a napon, oké? Mértékkel fogok inni, ígérem – mondta békítően. – Jó leszek, anya – tette hozzá viccelődve, mire nehezen ugyan, de elmosolyodtam. – Így van – biccentett –, ezt a mosolyt akarom látni egész nap. Egyszerűen imádom.
Megállt egy piros lámpánál, s gyorsan szájon csókolt.
- El sem hiszem, hogy Byunghun az első, aki megházasodik a bandából.
- Miért, kit hittél, ki lesz az?
- Nem is tudom… Esetleg Minsoo.
- Talán, ha nem aludná át több, mint a fél életét, már lehetne is felesége.
- Mondasz valamit – értett egyet.
- Majdnem ugyanannyi ideje vagyunk együtt, mint Sangmiék, de nálunk még sosem került szóba a házasság... – adtam hangot gondolataimnak.
Olyan sokáig hallgatott, hogy azt hittem, erre már nem is fog válaszolni.
- Hát… Tényleg nem – felelte végül szenvtelen hangon.
Éreztem, és láttam is rajta, hogy nem szívesen beszél erről, ezért inkább ennyiben is hagytam ezt a témát. Valamiért rossz érzés lett úrrá rajtam, így az út hátralévő részén meg sem szólaltam, és ő sem erőltette a beszélgetést.
Sangmi és L.Joe úgy döntöttek, a hagyományoktól eltekintve az esküvőjüket nem templomban, hanem egy ízléses hotelben tartják meg.
A hotel személyzete kitett magáért: az egész terem fehérben pompázott, a dekoráció minden eleme hófehér volt: a virágoktól kezdve, a lufikon át az asztalterítőig minden, amit én kifejezetten gyönyörűnek találtam.
- Hű… – ámult el Chunji is. – Valami ilyesmi koncepciót szeretnél majd a miénken is?
A hotel személyzete kitett magáért: az egész terem fehérben pompázott, a dekoráció minden eleme hófehér volt: a virágoktól kezdve, a lufikon át az asztalterítőig minden, amit én kifejezetten gyönyörűnek találtam.
- Hű… – ámult el Chunji is. – Valami ilyesmi koncepciót szeretnél majd a miénken is?
Ezúttal én fagytam le, hirtelen nem tudtam mit felelni. Az autóban ő blokkolt le teljesen az esküvőtémától, most pedig ő emlegette a sajátunkat… Nem tudtam ezt az egészet hová tenni.
Mielőtt még választ adhattam volna, odajöttek hozzánk Sissyék.
- Sziasztok! – üdvözölt minket mind a három lány kicsattanó örömmel.
- De jól néztek ki! – dicsértem meg őket.
- Ti pedig istenien álltok egymásnak – jegyezte meg Mimi.
Chunji a derekamnál fogva húzott közelebb magához.
- Tudom… egyszerűen tökéletesek vagyunk együtt – mondta büszkén.
- Ha most hozzáteszed, hogy „bár én egyedül is az vagyok”, itt hagylak titeket és letagadom, hogy valaha is Teen Top rajongó voltam – szólt közbe Sunny morcosan.
Nos, igen, hiába volt oda meg vissza a fiúkért, a stílusán a rajongása sem tudott változtatni, és sokszor képes volt az egész bandát kioktatni egy perc alatt. Ő már csak ilyen volt.
- Hihetetlen, hogy évekkel ezelőtt még röhögőgörcsöt kaptunk azon, hogy azt mondtad, Sangmi összejött L.Joe-val – emlékezett vissza Sissy.
- Most meg itt vagyunk az esküvőjükön… – hüledezett Mimi is.
Mielőtt még választ adhattam volna, odajöttek hozzánk Sissyék.
- Sziasztok! – üdvözölt minket mind a három lány kicsattanó örömmel.
- De jól néztek ki! – dicsértem meg őket.
- Ti pedig istenien álltok egymásnak – jegyezte meg Mimi.
Chunji a derekamnál fogva húzott közelebb magához.
- Tudom… egyszerűen tökéletesek vagyunk együtt – mondta büszkén.
- Ha most hozzáteszed, hogy „bár én egyedül is az vagyok”, itt hagylak titeket és letagadom, hogy valaha is Teen Top rajongó voltam – szólt közbe Sunny morcosan.
Nos, igen, hiába volt oda meg vissza a fiúkért, a stílusán a rajongása sem tudott változtatni, és sokszor képes volt az egész bandát kioktatni egy perc alatt. Ő már csak ilyen volt.
- Hihetetlen, hogy évekkel ezelőtt még röhögőgörcsöt kaptunk azon, hogy azt mondtad, Sangmi összejött L.Joe-val – emlékezett vissza Sissy.
- Most meg itt vagyunk az esküvőjükön… – hüledezett Mimi is.
Már épp a fejükhöz vágtam volna az ezredik alkalommal is, hogy nem kellett volna akkor kiröhögniük minket, amikor odalépett hozzánk a rendezvényszervező.
- Önök a tanúk, igaz?
- Mi lennénk azok, igen – bólintott Chunji.
- Kérem, jöjjenek velem, a ceremónia hamarosan kezdődik.
- Találkozunk a boldogító igen után, lányok – köszöntem el tőlük.
- Önök a tanúk, igaz?
- Mi lennénk azok, igen – bólintott Chunji.
- Kérem, jöjjenek velem, a ceremónia hamarosan kezdődik.
- Találkozunk a boldogító igen után, lányok – köszöntem el tőlük.
- Showtime, baby – kacsintott rám Chunji, és a karját tartotta, hogy karoljak belé.
VÉGE
Jajj, nem is tudom, hogy mit írjak most. El se hiszem hogy vége lett ennek, komolyan olyan érzésem van, mintha csak egy éve kezdted volna el az egészet és nem is félszáz részen lennénk. Elég durva érzés :o Sose tudnék ilyen sokáig írni egy történetet, elfogyna az ihletem már az elején kb, nem is beszélve a kitartás hiányáról az én esetemben. Irigylem nagyon a kitartásodat, de komolyan!
VálaszTörlésKöszönöm, hogy olvashattam, és végigizgulhattam ezt az 50 részt, nem is beszélve a számtalan pillanatról mikor jót mulattam a szereplőkön, a szituációkon, egyszerűen ikonikus az egész Chunji és Jungsoo páros. Ne értsd félre bírtam Sangmiékat is, de nekem ők az a tipikus sima páros volt, akik megismerkednek, egymásba szeretnek és minden szép, ők voltak Chunjiék szöges ellentétei, utóbbiakhoz képest kikapcsolódás volt olvasni ahogy történetük kibontakozódik.
Az utolsó fejezettel kapcsolatban csak annyit mondanék, hogy Chunji kérlek, sose változol meg! :D
Izgatottan várom az új ficit és a Jungsoo-Chunji páros történetének folytatását. Azt hiszem szem nem marad szárazon a későbbiekben sem! :)
HajráHajráHajrá! :) ♥
Nekem is elég nehéz felfognom meg feldolgoznom, hogy négy év munkáját zártam most le, de hát egyszer minden véget ér. :) Hát igen, azért ehhez sokszor kellett lélekerő, főleg, hogy nem is egyszer újraírtam az egész történetet... sokszor tényleg úgy éreztem, hogy sosem fogok vele elkészülni. Köszönöm!
TörlésÉn köszönöm, hogy olvastál és velem maradtál az 50 rész alatt. :) Teljes mértékben megértem, valahogy mindenkinek jobban tetszett a Jungsoo-Chunji páros, és ezzel még én is így voltam - sokkal könnyebb volt velük írnom, valahogy jobban a szívemhez nőttek ők ketten. :)
Igyekszem és sietek vele!
♥♥♥
Drága, kedves, zseniális kedvenc Soorám :)
VálaszTörlésSzia ^^
Igen rég írtam már neked, talán nem is emlékszel már rám... DE! itt vagyok, elolvastam az UTOLSÓ részt és hát JÉZUSOM. Ebben a pillanatban nagyon szégyenlem magam, amiért olyan régóta nem olvastam és nem írtam neked, mert hát... ahogy olvastam most az UTOLSÓ részt (tényleg nem tudom elhinni hogy vége) szóval eszembe jutott sok minden.
Eszembe jutott amikor naaaaaagyon régen ráakadtam a blogra ami NEM YAOI XD és te pont azokkal az emberkékkel írtál akiket nagyon nagyon megszerettem (huh de nem is akárhogyan írtál). Imádtam a fiúkat, a lányokat, imádtam a poénokat még a szomorú vagy szenvedős részeket is, mert annyira jó volt.
Aztán elkezdtem a második diplomám és vhogy beszippantott az élet, és nem olvastam többet... nem csak ficit, de semmit. Se könyvet, se újságot, esküszöm még a facebook bejegyzéseket sem volt időm és erőm elolvasni.
Aztán ma beléptem a bloggerre (merthogy közben én is íróvá lettem) pislogni a blogjaimra, meditálni, hogy "frissíteni kéne" és akkor szembe jött velem ez a rész...
ÉS beléptem és elolvastam és rájöttem, hogy hiányzik :) hiányzik minden szava és eskü, hogy mostantól nekivágok és elolvasom az egészet. Az elejétől. Kiscserkészbecsületszavamra.
és ha végeztem vele visszajövök ide és írok neked egy tisztességes kommentet a TÖRTÉNETRŐl is :D
szóóóóval ezer bocsánat, szánom bánom bűnömet, de a tékozló fiú (lány) visszatért és jóóóól el fogom olvasni amit írtál.
Kérlek légy türelmes, sajnos mostanában nem gazdálkodom túl sok szabadidővel, de lassan lassan haladok majd előre ;)
köszi hogy emlékeztettél és hogy észhez térítettél végre ^^
Üdv.: Leah
Szia! :)
TörlésJó téged újra itt látni! Nem szükséges magyarázkodnod, teljes mértékben meg tudom érteni, hogy nincs úgy időd semmire, mint eddig volt, mióta felköltöztem Budapestre és egyetemre járok, illetve dolgozom, teljesen olyan, mintha egy hét mindössze három napból állna - és ezek a napok is 24 helyett 12 órásak lennének. Úgyhogy rohan minden meg én is, és állandóan le vagyok maradva mindennel. :D Nekem az épp elég, hogy már csak attól izgatott lettél, hogy megláttad a posztomat a Bloggerben és, hogy nem feledkeztél meg rólam. Az is nagyon jól esik, hogy vetted a fáradtságot és most írtál nekem. :)
Kíváncsian várom a kommentedet, remélem örömödet fogod lelni a történet újraolvasásában. :)
Én köszönöm, hogy írtál nekem!
Puszi!
Kedves Soora!
VálaszTörlésMost fejeztem be a fantasztikus regényedet, nagyon köszönöm a munkádat és a kitartásodat. Én még olvastam volna tovább, nekem az utolsó rész kevés volt nagyon sokat ugrott a történet. Én el tudtam volna képzelni egy rövid összefoglalót az elmúlt 4 évről. Gondolom, nem akartad annyira elhúzni a történetet, de nekem sajnos hiányoznak a köztes események. Néhány gondolatot, ha megengedsz! A lányok hogyan végezték el az egyetemet, a Londoni látogatásnak milyen vízhangja volt a szülők és a banda részéről, Sangmi és L.Joe hogyan jutott el az esküvőig, valamint az édes párosunk a továbbiakban hogyan szelídítették tovább egymást. Továbbá elköltöztek- e közelebb a lányok, stb. A 3 grácia mikor tudtam meg és hogyan a lányok kapcsolatát a Teen Top fiúkkal. Miután annyira fanatikusan rajongók voltak. Az új (folytatás) történetet most fogom elkezdeni, nagyon kíváncsi vagyok, mivel a beharangozóban azt írtad, hogy tovább viszed a története meg nem is. Továbbra is veled maradok és majd írok a jövőben is. Köszönettel: Marcsi
Kedves Marcsi!
TörlésÉn köszönöm, hogy végigolvastad a történetet, nagyon sokat jelent. Igen, tudom, hogy nem így kellett volna lezárnom, mert hirtelen lett vége, mondhatni a semmiből, de igazából én így akartam: csak egy ideig szórakoztatni és lekötni akartam az Olvasókat, más célom nem volt a történettel. :) Azt is tudom, hogy maradtak hézagok és kérdések, de tervezem, hogy egy ráadás fejezettel, "kimaradt jelenetek" címmel kifejtem mindazt, amit most nekem ide felvázoltál. Remélem, hogy tudsz nekem adni egy kis időt, hogy kidolgozzam. :)
Jó olvasást a n(ex)t-hez, és nagyon szépen köszönöm a hűségedet! :)
Szintén köszönettel: Soora