n(ex)t - Prológus

Sziasztok!

Ahogy ígértem, már meg is hoztam a legújabb fanfiction-öm, a n(ex)t prológusát. A sztori két főszereplője Chunji és Jungsoo, ám egy valami miatt mégsem lehet ezt a Lovefool folytatásának tekinteni: ebben a történetben a fiúk nem idolok. De minden más maradt a régi: Chunji arca még mindig ugyanakkora és Jungsoo nyelve is ugyanúgy fel van vágva, mint eddig volt. 

Élvezzétek a páros további alakítását. 

Jó olvasást!

Soora

Prológus

 

Három héttel ezelőtt

Vége van. Újra és újra ezt mondogatom magamnak, miközben lesújtottan ülök az ágy szélén. Szám enyhén remeg, a szívem sajgón veri fájdalomtól bénult ritmusát. Magam elé meredek, egy képzeletbeli pontra szegezem szememet, mert nem merek ránézni sem. Sűrűn pislogok, hogy a könnycseppeket elűzzem a szememből, azonban látásom minden szánalmas próbálkozásom ellenére is elhomályosul a könnyfátyol miatt. Amikor az első könny végigszánt az arcomon, alsó ajkamba harapva még jobban leszegem a fejem. Tompán fáj lényem minden pontja, úgy érzem, most lenne igazán jó megszűnni létezni.

Megköszörüli a torkát, mire összerezzenek. Lassan emelem rá tekintetemet és ő szenvtelen arccal, semmitmondó szemekkel mered vissza rám. Nemtörődömsége csak még jobban felzaklat.

- Maradhatsz, amíg nem találsz magadnak lakást. – A hangja ennél hűvösebb talán nem is lehetne.

Persze, mert ez az ő otthona. Többé nem a miénk, egyedül csak az övé.

Ölemben pihentetett kezem ökölbe szorul.

Lesajnálva érzem magam és üvölteni lenne kedvem, toporzékolni, de nem adhatom meg azt az elégtételt neki, hogy szemtanúja lehet az összeroppanásomnak.

Tartsd magad, Jungsoo. Most még nem törhetsz össze.

- Felejtsd el – mondom nagy nehezen, a torkom teljesen ki van száradva.

Hangom ismeretlenül cseng még számomra is, és már idegennek találom őt is, ahogyan nézem őt.

Nem kérek a segítségéből, a szánalmából.

Válaszom hallatán lesüti a szemét és idegesítő, fölényes félmosolyra húzza ajkát. Ekkor a szívem nehéz kőként süllyed a gyomromba, és hirtelen úgy érzem, nincs elég levegő a lakásban.

Nehézkesen felállok, és megragadva a táskámat a szekrényemhez sétálok. Nem is nézem, mit csomagolok el, kapkodva rámolok ki a ruhásszekrényből, minél hamarabb szabadulni akarok. Tekintetét végig a hátamon érzem, és ez csak arra késztet, hogy még inkább siessek a cuccolással.

Amikor megtelik a táskám, behúzom a cipzárját, és megindulok a kijárat felé.

- A többi holmidért mikor jössz?

Megállok, de nem fordulok vissza, a testem teljes egészében megfeszül. Nem szólok egy szót sem, inkább csak kiveszem a lakáskulcsomat a nadrágzsebemből, és a földre ejtem azt. A kulcscsomó hangosan csapódik a parkettának, a zaj fülsértő a némaságban.  A kulcsok nála, míg az érzelmek nálam maradnak. 

Remegő lábakkal sétálok ki a lakásból, némán, vissza sem pillantva, az ajtó durván csapódik be mögöttem. 

Ég veled, Chunji.