Teen Top - Lovefool - 35. rész

*Jungsoo szemszöge*

Éppen egyedül ebédeltem az étkezőasztalnál, amikor leült mellém Sangmi, és letette elém a laptopját. A Facebook volt megnyitva, azon belül is egy esemény, ami egy ma este esedékes partit hirdetett.
Mivel tele volt a szám, ezért csak kíváncsian pislogva voltam képes nővérem tudtára adni, hogy nem tudom, mit akar ezzel.
- Bulizni megyünk Sunnyékkal! – közölte kicsattanó örömmel, mintha az évszázad hírét osztotta volna meg velem. Még oldalba is bökött, mire csak barátságtalan morgással feleltem, továbbá szikrákat szóró szemekkel jeleztem, hogy még egy ilyen, és nagyon… nagyon csúnya dolgok fognak történni. De még a mogorvaságom sem tudta kedvét szegni, teljesen fel volt villanyozódva.
Agresszív fejcsóválásba kezdtem, miután lenyeltem a falatot. – Szó sem lehet róla.
- Naaa, ne csináld már – nógatott, közben pedig a karomat rángatta.
- A nyávogással semmire sem mész. És figyelmeztetlek: ha kiszakítod a karom, akkor én is ki fogom tépni a tiédet, hogy kvittek legyünk. Sőt utána még agyon is verlek vele.
Fintorgott, de a következő másodpercben már megint ragyogó mosoly díszítette az arcát.
- Ne legyél már ilyen – biggyesztette az ajkát.
- Nem hatsz meg ezzel. Tudod nagyon jól, hogy nem vagyok az a bulizós fajta.
- A múltkor is jól érezted magad.
„Múltkor” alatt a szalagavatónkat követő éjszakát értette, amikor az egész osztállyal elmentünk szórakozni. Akkor kivételesen hajlandó voltam rábeszéltetni magamat a görbe estére, mert nem akartam én lenni az egyetlen, aki kimarad a buliból. Bár eleinte húztam a számat, s „jó” szokásomhoz híven mindenre megjegyzést tettem, és megállás nélkül affektáltam – „Én ide be nem teszem a lábam, túl sokan vannak!” „Miért cigizik itt mindenki?!” „Az a lány ott, akinek épp egy sörösüveg lóg ki a szájából, alig lehet tizenöt éves. Most rögtön odamegyek hozzá, és hazaküldöm!” „Valaki épp most vizelte le a sarokban azt a növényt!” – azért időközben mégiscsak sikerült elengednem magam. Azt hittem, rémes lesz, de be kellett vallanom, hogy szuperül mulattam.
Viszont valamiért nem vágytam folytatásra.
- Az egyszeri alkalom volt. Nincs ehhez kedvem.
- Neked soha semmihez nincs! – csattant fel.
Volt igazság abban, amit mondott.
- Nézd, Jungsoo – sóhajtotta, s ebből tudtam, hogy most fog jönni a szájbarágós, akkor-is-meggyőzlek rész – nyakunkon a vizsgaidőszak, konkrétan már jövő héten kezdetét veszi az őrület, és ennek már csak a gondolatától is szorongok. A sok tanulnivaló miatt előreláthatólag el sem fogom hagyni a házat, kávén és instant levesen fogok élni, és több, mint valószínű, hogy az alvás ismeretlen fogalom lesz a számomra az elkövetkezendő napokban. Hetekben. Még utoljára szeretnék kikapcsolódni, mielőtt száműzetésbe vonulnék, és begolyóznék.
- Akkor nézz meg egy filmet… – motyogtam, ugyanis véleményem szerint egy vígjátékkal is el tudta volna kellemesen ütni az időt.
- El akarok tölteni egy kis időt a lányokkal – folytatta, mintha meg sem szólaltam volna –, és veled.
A „veled” szócskát olyan komolyan mondta, mintha éppen azt akarta volna hangsúlyozni, mennyire szerelmes belém.
- Nem, Sangmi. Erről nem nyitok vitát.
- El fogsz jönni – jelentette ki határozottan.
- Nem kényszeríthetsz – szűkítettem össze szememet.
- Hát jó. Nem hagytál más választást, Jungsoo – nézett rám elszántan, majd visszaindult a saját szobájába a laptopjával együtt.
- Mi? Mit értesz ezen? – Nem érkezett válasz. – Sangmi! Mit akarsz tenni? – Csak a léptei tompa hangját hallottam, ahogyan felfelé tartott a lépcsőn.
Nyöszörögve két kezembe temettem arcomat, s rossz érzés kerített hatalmába.
Kétségbeesetten hívtam fel Chunjit, aki a harmadik csörgésre vette fel a telefonját.
- Mi újság, Sz…
- Nem akarsz ma rám akaszkodni? – fojtottam belé a szót.
- Bármikor rád akaszkodnék. – Bár nem láttam őt, tudtam, hogy kaján vigyor ül a képén.
- Most nem viccelek, Chunji. Vészhelyzet van.
- Na, mesélj.
- A nővérem el akar rángatni valami klubba.
- És?
Nem igaz, hogy nem érti!
- Ha eddig nem esett volna le, nem vagyok az a típus, aki szórakozóhelyekre jár.
- Most komolyan emiatt vagy kiakadva?
- Miért, szerinted ez nem elég ok? – ripakodtam rá.
- Figyelj, Szösz, én jó ötletnek…
- Ne! – visítottam közbe. – Nehogy te is azzal a szarsággal gyere, hogy jó lenne kimozdulnom, meg tuti jól érezném magam! Ezt már hallottam Sangmitól is, de azért kösz a próbálkozásért – mondtam lesajnálón.
- Ne haragudj rám, de a testvéred pártját fogom, mert neki van igaza. Mi a jó neked abban, hogy folyton a négy fal között vagy?
- Ez így stresszmentes.
Felnevetett. – Nyugodj meg, nem fogsz azért idegösszeomlást kapni, mert egy este jól mulatsz.
- Fogadni mernél erre?
- Annyira képtelen egy lány vagy…
- Köszönöm.
- Nem mintha bóknak szántam volna.
Elengedtem a fülem mellett. – Szóval akkor kimentesz innen vagy sem?
- Ugye tisztában vagy azzal, hogy bármikor segítenék neked?
- Igen.
- Jó, mert ez esetben nem fogok.
A tüdőmben rekedt a levegő. – Hogy mi?! – sipákoltam. – De Chunji!
- A saját érdekedben teszem. Megérdemled, hogy jól érezd magad. Ha megakadályoználak ebben, akkor mondhatnád rám, hogy rossz barát vagyok.
- De hát az vagy! Te vagy a legrosszabb, tudd meg! – vágtam a fejéhez sértődötten.
- Aj, bárcsak elmehetnék veletek, hogy megmutassam neked, hogyan kell igazán elengedni magad.
- Egyszóval: leitatnál. Szép, mondhatom.
Kuncogott. – Egy kis alkohol nem árt meg. Különben is, a közös piáláshoz csak szép emlékek fűznek. Például, hogy elmesélted az álmodat.
Ó, hogy az a…
- Azt hitted, nem fogok rá emlékezni, mi?
- Reménykedtem benne… – mormogtam égő fejjel.
- Ezt még akkor sem tudnám elfelejteni, ha akarnám. – A hangja ennél vidámabban már nem is csenghetett volna. – Azt álmodtad, hogy letepertelek a kanapén! – Kontrollálhatatlanul röhögött, nekem pedig kedvem támadt megfojtani őt egy kanál vízben.
- Megtennéd, hogy nem emlékeztetsz rá? Azóta is émelygek tőle…
Hogy ez mekkora hazugság volt!
- Tudom, hogy ezt akarod. Tudom, hogy azt kívánod, bárcsak valóra válna – búgta.
Mi a francot művel?
És nekem miért ver ettől hevesebben a szívem?
- Azóta erre gondolsz. Ha ránézel a kanapéra, rögtön én jutok az eszedbe.
Erre mégis mi a fenét mondhatnék?
- Hmm… Igazából csak egy szavadba kerülne, és…
Hogy mi?!
Nem hagyom, hogy megtörjön!
- Barátok vagyunk, Chunji. Csak barátok.
Harmatgyenge visszavágás volt, de a csendből – ami a vonal túlsó végéről felelt – tudtam, hogy ezzel is sikerült letörnöm a szarvát.
Az, hogy szótlan volt, először dicsőséggel töltött el, majd ez a diadalérzet nevetségesen rövid időn belül átcsapott félelemmé.
Rettegtem, mert hallgatott, és ez nem jelentett semmi jót sem.
Éreztem, hogy megváltozott köztünk valami, a szívem a gyomromba süllyedt.
- Ennyit akartál? – kérdezte aztán kimérten.
Rideg volt velem. Ismét.
Basszus!
- Chunji, én nem akartalak…
- Nem, nincsen semmi baj, Szösz. Barátok vagyunk. Csak barátok. Túllőttem a célon. De tudod, milyen vagyok: szokásom idióta dolgokkal viccelődni. Ez is csak vicc volt. Szar poén, mondjuk, de legalább megpróbáltam. Nem fogom még egyszer felhozni az álmodat. Sajnálom. Ezt tényleg nem kellett volna.
Jézusom, túl sokat magyarázkodott… Azért ennyire nem volt komoly a helyzet.
Én magam is csak azért voltam kipirulva, mert zavarba hozott – mivel részben igaza volt: ténylegesen sokat agyaltam azóta az álmomon –, s véletlenül sem azért, mert fortyogott bennem a düh.
- Szóval? – Ezzel jelezte, hogy még nem válaszoltam meg a kérdését.
- Nem fogsz velem találkozni, hogy ezt megússzam, ugye?
Halkan sóhajtott. – Jó szórakozást estére, Szösz. – S azzal ki is nyomott.
Nyüszítésre emlékeztető hang tört fel a torkomból.
Szépen elcsesztem mindent. Megint!
Lehangoltan vonszoltam fel magam a saját szobámba.

Hallottam a csengőt, de ugyanúgy laptopoztam tovább – éppen Chunji Twitter profilját nézegettem, egy-egy fotóján hosszabb ideig is rajta felejtettem a szememet, s közben próbáltam kitalálni, hogy mégis mivel tehetném jóvá a korábbi telefonbeszélgetésünket. Már eltelt azóta pár óra, de én még mindig szörnyen éreztem magam miatta.
Chunji annyira… fura volt. Mintha megbántottam volna. Eddig még soha nem mentegetőzött ilyen bőszen, s sosem bizonygatta ennyire, hogy valami az ő hibája. De mégis mi váltotta ezt ki belőle? Hogy azt mondtam, barátok vagyunk? Nem tudtam rajta kiigazodni… Egyszer, ha a barátomnak tituláltam őt, virult a feje, másszor viszont úgy reagált rá, mintha arcon csaptam volna.
Miért nincs hozzá egy rohadt használati utasítás?  Sokkal könnyebb dolgom lenne vele.
Váratlanul bedugta a fejét a szobámba Sangmi, s ezzel a frászt hozta rám. Reflexszerűen lehajtottam a laptopom fedelét.
- Mit akarsz?
- Látogatód va…
- Na, menj arrébb, Young – lökte őt félre az útból Sunny (SUNNY?!) és becaplatott a szobámba.
- Sunny! Hát te?
Idegesen levágott egy ruhazsákot az ágyra, és rámutatott.
- Azt fogod felvenni. Mert el fogsz jönni velünk bulizni. – A szemében elszántság csillogott. – Már hetek óta kerülgetsz minket, Parker, egyáltalán nem töltesz velünk annyi időt, mint év elején, és ezzel én a lehető legkevésbé sem vagyok kibékülve. Szóval igenis velünk fogsz tartani, akár tetszik neked, akár nem.
Szép kis testvérem van, mondhatom! Képes rám uszítani ezt a rabszolgahajcsárt…
Mielőtt az ágyamhoz sétáltam volna, a szememmel azt üzentem Sangminak, hogy ezért még meg fog fizetni.
Óvatosan húztam le a zsák cipzárját, s hámoztam ki belőle a nekem szánt ruhadarabot. Be kellett vallanom: tetszett a ruha. A szoknyarésze piros volt, míg a felsője – ami pánt nélküli volt – krémszínű. Viszont én sosem voltam az a szoknyás fajta; az ilyesfajta öltözék nem illett hozzám.
- Be fog fagyni a seggem – böktem a ruhára. – Ki van zárva.
- Vagy befagy, vagy szétrúgom. Választhatsz.
Annyira nem fair!
- Elegem van abból, hogy parancsolgatsz nekem, Sunny.
- Szerinted te nem készítesz ki engem? Ezzel az állandó nyűglődéseddel az őrületbe kergetsz. Neked soha semmi nem jó, mindennek csak az árnyoldalát látod, és képes lennél életed minden napját a szobádban tölteni. Egyáltalán nem vagy nyitott a világra, neked jó a saját kis zugodban, és mindenki más elmehet a francba. Nemhogy örülnél neki, hogy van pár olyan ember, aki megpróbál kimozdítani innen, és igenis törődik azzal, mi van veled. De, ha neked az kell, hogy magadra hagyjunk, akkor legyen. – Alkarjára hajtotta a ruhát, anélkül, hogy visszatette volna a zsákjába. – Én nem fogom tovább törni magam, Parker. – Ez volt a végszava, és megindult az ajtó felé.
Zavartan néztem Sangmira, aki az ajtófélfának támaszkodott, de ő csak kiábrándult, csalódott pillantásokat lövellt felém. Egyértelműen Sunnyval értett egyet.
Tényleg nem volt más választásom.
- Sunny, várj… – szóltam utána bizonytalanul, még mielőtt elhaladt volna nővérem mellett.
Nem fordult meg, csak megállt.
Sóhajtottam. – Igazad van. Elmegyek veletek. Ne haragudj.
Visszarohant az ágyamhoz, és újból rádobta a holmikat.
- Ez kell neked? Hogy helyre tegyelek? Magadtól nem tudsz rájönni, hogy mekkora bunkó vagy?
Lesütöttem a szemem.
- Rohadt nehéz eset vagy, Jungsoo. – S minden előzetes figyelmeztetés nélkül magához ölelt.
Annyira meglepődtem ettől, hogy arcom túlnyomó része csak egypár sűrűn pislogó szemből állt.
A vállamnál fogva tolt el magától éppen csak annyira, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Azért ehhez ne szokj hozzá.
Nos, igen, fogadni mertem volna rá, hogy egy kezén meg tudta volna számolni, eddig hány embert zárt két karja közé.

Jobban örültem volna egy kényelmes farmernak meg egy hétköznapi pólónak, de a történtek után nem mertem sem ellenkezni, sem panaszkodni.
Tehát beletörődtem abba, hogy az este erejéig egy teljesen más ember leszek.
A csodaszép ruha egyáltalán nem volt az én stílusom, mégis amikor felvettem, testvérem megesküdött arra, hogy olyan, mintha rám öntötték volna.
- Vállalható – hümmögött Sunny.
Tudtam, hogy ennél kedvesebb szavakat nem is kaphattam volna tőle. Még majdnem meg is könnyeztem.
Pár perccel később már megint vitatkoztunk, mert – bár megfogadtam, hogy hallgatok, de – nem tudtam magamban tartani a véleményemet.
- Mi az, hogy nem vehetek fel tornacipőt?!
- Még kérded?! – sikította vissza Sunny. – Reménytelen eset vagy, Parker. Nincs semmi érzéked a divathoz.
Arra számítottam, hogy Sangmi majd az én pártomat fogja, de ő csak bocsánatkérően pillogott rám, s vállat vont. – Sunnynak igaza van, Jungsoo.
- Hát persze, hogy igazam van! – csattant fel.
Szóval másodjára is csatát vesztettem, s a legyőzöttek szégyenével hajtottam fejet Sunny akarata előtt: engedtem, hogy egy platformos cipőbe passzírozza bele a lábamat.
A szememet a nővérem húzta ki cicásra, a szempilláim pedig extra hosszúak voltak Sunny szempillaspiráljától. A hajam nem úszta meg egy kis károsodás nélkül: Sunny szög egyenesre vasalta ki.

Már a taxi hátsó ülésén gubbasztottam, amikor eszembe jutott, hogy írnom kéne Chunjinak egy sms-t.

Már úton vagyunk… Remélem büszke vagy rám. 

Még meg is tapsollak. :D Egyébként hova mentek? 

A Glowba. Most öt éves a hely, szóval ilyen szülinapi álarcos buli van, vagy mi… Aki maszkban megy, annak olcsóbb a belépő. 

Miben vagy? 

A homlokomat ráncoltam, majd pötyögni kezdtem.

Miért érdekel? 

Csak tudni akarom. 

A barátnőm egyik ruhája. Piros szoknya krémszínű felsőrésszel.

Kár, hogy ezt kihagyom... Na, mindegy. Vigyázzatok egymásra.  

Halk sóhajjal tettem vissza a táskámba a mobilt, s ignoráltam Sunnyt, aki az anyósülés feletti tükör segítségével tartotta rajtam a szemét.

Sissy és Mimi már a Glow előtt toporgott, amikor mi odaértünk. Gyors öleléssel üdvözöltük egymást, s még a sminkemet is megdicsérték, amit szerintem nem is láthattak jól az utcai lámpák fényében, de azért széles mosollyal fogadtam a bókokat.
Sissy kutatni kezdett fekete kis oldaltáskájában, majd kiemelt belőle öt álarcot.
- Tessék. – Átnyújtott mindenkinek egyet. – Én vagyok a maszkfelelős. Mind egyforma, remélem nem probléma.
- Tökéletes – mondta Sunny, ahogy felhelyezte a sajátját. – Menjünk.
Mivel Sunny még valamennyire mindig pipa volt rám, ezért volt olyan „kedves" és hagyta, hogy én álljam az ő belépőjegyét is – na meg persze ezelőtt a taxi ára is az én pénztárcámból. került ki. Igazságtalanságnak tartottam, de nem mertem szóvá tenni. Még a végén én fizettem volna az italait is a szájalás miatt.
Megvártuk, amíg a csuklónkra erősítettek egy-egy neon pink szalagot a bejáratnál, majd végre valahára bementünk (a ruhában már kezdtem fázni, de emiatt sem panaszkodhattam).
Egy lépcső vezetett lefelé, oda, ahol a zene megfelelő hangerősségű volt: nem túl hangos, nem túl halk. Számomra pont így volt kifogástalan, legalább nem kellett féltenem a dobhártyám épségét.
- Kész művészet lehet ezen a lépcsőn részegen feljutni a buli után – jegyezte meg Mimi, mire mindannyian egyöntetű hümmögéssel értettünk vele egyet.
A lépcsőtől balra volt a ruhatár, ahol lepasszoltuk a kabátjainkat, cserébe pedig kaptunk egy kis bilétát, rajta egy számmal.
- Istenem, lányok! – rikkantotta el magát Sissy és Mimi egyszerre, tekintetük felváltva hol a nővéremen, hol rajtam állapodott meg.
Sangmival kérdőn néztünk össze.
- Csodaszépek vagytok! – Ezt is sikerült hajszálpontosan ugyanakkor mondaniuk. Biztos voltam benne, hogy volt köztük valamiféle kapcsolat. Vagy talán testvérek voltak, csak erről még ők sem tudtak.
- Parker az én érdemem. – Ennek hallatán felvontam a szemöldökömet. – Úgy értem, a kinézete. A többi természetesen a szülei műve – tette hozzá egy zavart köhintés kíséretében. A többiek felnevettek. – Young képes volt felöltözni magától is. – S ekkor kaptam egy gyilkos pillantást.
Miért nem képes túltenni magát ezen?!
- Mind a ketten gyönyörűek vagytok – mosolygott Sissy.
- És velem mi lesz? – kérdezte sértetten Sunny, de Sissy leintette őt. – De most komolyan! – méltatlankodott.
- Hallgass már! – csitította őt el Sissy, és a karjánál fogva húzni kezdte őt. Hogy honnan volt mindehhez bátorsága, arról már fogalmam sincs. – Inkább menjünk, és igyunk valamit. Hagyom, hogy meghívj az első körre, mit szólsz?

Három különböző koktéllal, és két elutasított fiúval később a táncparketten találtam magam a lányok gyűrűjében, s átkarolva egymást dobáltuk magunkat a zene ritmusára. Lehetséges, hogy az alkohol miatt, de... felszabadultnak éreztem magam. Annyira, mint még soha azelőtt. Kieresztettem a hangomat, amikor a tömeg egyszerre sikított, és ami a legfontosabb: nem éreztem szükségét annak, hogy panaszkodjak bármi miatt is. Nem zavart a sok ember, a hangzavar, és az, hogy izzadt testek nyomódtak sokszor hozzám. Mindez nem számított. Csak az érzésre fókuszáltam, arra, hogy boldognak éreztem magam, szabadnak, és igazán fiatalnak. Néha vetettem egy-egy futó pillantást a barátnőimre is: fülig ért a szájuk, nevettek, ragyogtak, és egytől egyig gyönyörűek voltak. Élettel telik. Örültem, amiért mégis engedtem, hogy elrángassanak ide, és amiért velük együtt mulathattam.
Gőzöm sincs, mennyi dalt táncoltunk végig, a zeneszámok összefolytak, s ezzel együtt az időérzékem is megszűnt létezni.

- Mi elmegyünk a mosdóba – közölte Sangmi. – Te jössz?
Abba sem hagytam a mozgást, úgy válaszoltam. – Maradok. Szemmel tartom Mimit.
Barátnőnket ugyanis időközben lekérte táncolni egy vadidegen srác, akivel már körülbelül a megérkezésünk óta szemezett. Nem akartam teljesen magára hagyni vele.
Bólintott, majd Sunnyval és Sissyvel karöltve átverekedte magát az embertengeren.
Én táncoltam tovább, s közben szinte minden második másodpercben ránéztem Mimiékre – akik nem is voltak messze tőlem –, hogy ellenőrizzem, valóban megvannak még.
Hirtelen azonban egy kéz fonódott a derekamra, a váratlan érintés miatt lefagytam, lábam láthatatlan gyökerekkel a talajhoz cövekelt. Már készen álltam önvédelmi célból felhasználni a könyökömet, amikor megcsapta az orromat a már jól ismert, finom illat, s ezzel egy időben nyugalom árasztott el.
Ő volt itt.
Tőle nem kellett félnem.
- Megvagy, Szösz. – Chunji ajka súrolta a fülemet, amitől kirázott a hideg.
Hátulról simult hozzám, s bár az éppen a hangfalakból bömböltetett zene gyors volt, pörgős, mi mégis lassan táncoltunk. Tenyerét a hasamra csúsztatta, én meg megragadtam a nyakát, fejemet pedig picit hátravetettem, így próbáltam még közelebb kerülni hozzá, hogy hallhassa szavamat.
- Azt hittem, haragszol rám.
Ha teljesen józan lettem volna, biztosan egyből kérdezősködni kezdtem volna ittlétének oka felől.
Szembe fordított magával. Ajka félmosolyra húzódott, arca nagy részét egyszerű álarc takarta, olyasmi, mint az enyém: egyszínű fekete. Így, hogy az arca fedve volt, nem volt felismerhető: úgy nézett ki, mint egy szimpla barna hajú srác, aki egy szimpla szőke hajú lánnyal mulatott.
A tudat, hogy most először voltunk közösen emberek között – leszámítva a hegymászásunkat – valamilyen okból kifolyólag örömmel töltött el.
 - Sosem haragudtam. Csak nem tetszik, hogy rám nyomtad a „barát” bélyegét. Utálom, hogy beskatulyáztál.
Az alkohol éppen annyira ködösítette elmémet, hogy nem voltam képes a mondata mögé látni, nem értettem, egészen pontosan mire gondolt. És nem is törődtem vele, figyelmen kívül hagytam szomorkásan csillogó szemét is.
- Szóval te bulizni a legdrágább öltönyödben szoktál? – vontam fel szemöldökömet, mellkason böktem, majd magamhoz öleltem, hogy tovább táncolhassunk.
Öltözékével teljesen kitűnt a többi fiú közül, akik csak farmerban és egyszerű felsőben jelentek meg.
Viszont nagyon tetszett, hogy ő más volt.
- Te sem hétköznapi cuccban vagy.
Istenem, ezt támadásnak vette?
- Most nem csipkelődni akartam – mondtam gyorsan. – Csinos vagy.
Normál esetben ez nyilván nem csúszott volna ki a számon.
Kuncogott, a torkából feltörő hang melegséggel öntött el.
- Aranyos vagy így becsípve.
- Csak egy egészen picikét ittam, de lehet, hogy nem volt jó ötlet.
- Jól szórakozol, nem?
- De.
- Akkor ne sajnáld, hogy ittál. Mondom, bájos vagy.
- Örülök, hogy annak tartasz.
Megint nevetett.
- És egyébként mit keresel itt?
- Gondoltam, beugrom, és megpróbállak felvidítani, de úgy látom, erre már nincs szükség.
- De boldog vagyok, hogy itt vagy. Igazából hiányoztál – szaladt ki a számon meggondolatlanul. Alkoholmámorosan nem zavart különösebben a lepcses szám.
- Többször kéne piálnod, Szösz – röhögött, majd megfordított, hogy ismételten hátulról nyomódhasson hozzám.
Közelsége bizsergetően hatott rám, a szívem szabálytalanul kalapált, s ezt az egészet nem tudtam mire vélni.
Nem toltam el őt, amikor határozottan markolta a csípőmet, nem ütöttem le, mikor kiseperte nyakhajlatomból a hajamat, s nem kezdtem el vele kiabálni, amikor érzékien megcsókolta a felszabadított bőrfelületet.
Mert – számomra is érthetetlen módon – roppantmód élveztem.
- Mindig is szerettem az illatodat.
A következő pusziért már én könyörögtem, s miután megkaptam, Chunji folytatta tovább a vallomását.
- Szeretem, amikor kimondod, amit gondolsz. Szeretném többször is hallani, hogy hiányzok neked.
Tovább táncoltunk egymáshoz simulva, és arra lettem figyelmes, hogy levegő után kapkodok.
Jézusom, ezt… Chunji váltotta ki belőlem?
Csípőnk egy ütemre ringott, Chunji olyan közel volt hozzám, amennyire csak lehetséges volt, s ezzel képes volt elérni, hogy minden másról megfeledkezzek. Akkor és ott csak ő volt.
Csak nem… vonzódom hozzá?!
Meleg lehelete csupasz nyakamat csiklandozta, testemet libabőr borította.
Mindössze annyiról van szó, hogy ittam. Most valószínűleg egy doboz tej iránt is vonzalmat éreznék. 

Fogalmam sincs, meddig voltunk így, meddig élvezhettem érintését, és azt, hogy erős, ugyanakkor édes illata körbelengett, mert teljességgel megszűnt számomra a külvilág.
Akkor tértem magamhoz, amikor Sunny hangja áthatolt a rózsaszín ködön. A nevemet kiabálta, engem keresett.
Gyorsan elhúzódtam Chunjitól, és kétségbeesetten néztem rá.
- El kell menned, a lányok meg fognak látni.
Kissé csalódottnak látszott, de biccentett.
- Amúgy sem akartam sokáig maradni. – Pedig én mennyire szerettem volna még vele lenni! – Mulass jól, Szösz, és vigyázz magadra. Ha bármi van, hívj.
Mielőtt még átgondolhattam volna, arcon pusziltam őt – ezt amolyan búcsúfélének szántam.
Megbabonázva rám villantotta mosolyát, s a következő pillanatban már el is nyelte őt a tömeg.
Én meg biztosra vettem, hogy az elválás miatt megszakadt a szívem.
Néhány másodperc múlva már Sunny erős keze markolta a karomat.
- Azt hittem, már sosem kerülsz elő! – üvöltötte a fülembe. – Veled mindig csak a baj van, Parker!

Az éjszaka további részében Chunjit hiányoltam, s fejben újra és újra lejátszottam, ahogyan együtt ringtunk a zenére.

Hajnalban, amikor sajgó lábakkal hazakeveredtünk, nem volt már erőnk kitárgyalni az éjszakát, ezért mind a ketten ágyba zuhantunk – Sangmiéba. Valamiért hajnali háromkor az ő fekhelye szimpatikusabbnak tűnt, mint a sajátom. Megmondani már nem tudtam volna, miért.
Délután egykor bökött oldalba, hogy ébredezzek. Nyöszörögve nyitottam fel ólomsúlyú pilláimat.
- Hát te? – Hangja rekedtes volt.
Ásítottam, körülnéztem (ekkor tűnt fel, hogy ez nem az én szobám), s csak aztán válaszoltam: – Bár tudnám.
Felnevettünk.
- Szóval?
- Szóval mi? – értetlenkedtem.
- Hogy érezted magad?
- Meglepően jól. Sőt! Talán ez volt életem egyik legjobb napja.
- Ez Chunji vagy a mi érdemünk?
Kitágult szemekkel pislogtam rá.
Chunji? Honnan tud róla? Tegnap nem volt rá alkalmam, hogy megemlítsem: Chunji is ott volt a szórakozóhelyen.
Mielőtt még rákérdezhettem volna, megmagyarázta: – Láttalak titeket – vigyorodott el. – Nagyon… Khm… Egymásra voltatok hangolódva.
- Ó, jaj… – Fejemet a párnába fúrtam. – Nagyon gáz voltam, ugye?
- Inkább… érdekes. Még szalagtűző után sem táncoltál így egyik fiúval sem, pedig akkor többet ittál.
- Remek… De honnan tudtad, hogy Chunji az? Barna a haja és álarc is volt rajta, szóval tulajdonképpen bárki lehetett volna.
- Amikor elmentünk a mosdóba, nálam maradt a telefonod, és küldött egy üzenetet arról, hogy megérkezett. Meg különben is tudtam, hogy csak Chunjinak engednél ennyi mindent. Mást ellöktél volna magadtól, ha ennyire közel merészkedett volna hozzád.
- Hogy csinálod? – pislogtam rá.
- Mit?
- Hogy jobban ismersz, mint én saját magamat.
Mosolygott és vállat vont. – Testvérként ez a dolgom.
A szívemet szeretet akarta szétfeszíteni.
Imádtam a tényt, hogy ő a nővérem.
- Élvezted, mi? – Kaján vigyor ült a képén.
- Ha bevallom, hogy igen, akkor már nem szívhatom vissza…
- Tehát igen! – rikkantotta.
- De nem mondtam ki!
- Élvezted! Neked tetszik Chunji! – sikoltotta önkívületi állapotban.
- Hallasz te rendesen? Mert szerintem valamit nagyon félreértettél.
Lejjebb vette a hangerejét. – Jungsoo, nekem beismerheted, de komolyan. Istenem, mégis kinek mondanád el, ha nem nekem? Most ebben mit szégyellsz?
- Nem arról van szó, hogy szégyellem, csak nekem ez az egész olyan… új. Mármint eddig még sosem éreztem így a közelében, Sangmi, és hogy őszinte legyek, ez megijeszt. Ez idáig a barátomként tekintettem rá, most meg táncolt velem, és… megváltozott valami. Nem jelentem ki, hogy tetszik, de talán… Meglehet, hogy már nem vagyok közömbös iránta. Este arra gondoltam, hogy…
- Ha az alkoholra akarod fogni az érzéseidet, akkor most rögtön hallgass el. Láttalak, és az a boldogság, ami az arcodon tükröződött, nem csak a pia műve volt.
- Basszus, kezd idegesíteni, hogy ennyire ismersz – motyogtam.
Hirtelen eszembe jutott valami. – Úristen… – kaptam a szám elé a kezemet.
- Mi az?
- Mi van, ha láttak minket a lányok?
- Kizárt, akkor Sunny már rég kivallatott volna egy sötét kamrában, miközben kiégette volna a retinádat egy lámpával. És különben is, amikor felfigyeltem rátok, azonnal az ellenkező irányba tereltem őket, hogy nyerjek nektek még néhány percet. Tényleg nem láttalak még ilyennek, Jungsoo. Már azon kezdtem gondolkodni, hogy talán le kéne lépnünk Sissyékkel, hogy ti kettesben maradhassatok.
- Önző lennék, ha azt mondanám, hogy nem bántam volna, ha magunkra hagytok? – kérdeztem félénken.
Megcsóválta a fejét. – Megértenélek.
- Köszönöm, hogy segítettél. Mármint, hogy ne bukjunk le.
- Inkább Chunjinak legyél hálás, amiért boldoggá tesz.