n(ex)t - Negyedik rész

Megszokás

Jungsoo

Elégedetten nyugtázom, hogy Chunjinak nyoma sincs a hotelszobában. Leteszem az ágyamra a notebookomat, majd úgy döntök, megérdemlek egy kis kényeztetést, ezért egyenesen a fürdőszoba felé veszem az irányt.
Lehunyt pillákkal, fejemet a kád peremén pihentetve dúdolok egy dalt, ami épp a telefonomból szól, amikor Chunji belép a fürdőbe. Először fel sem tűnik neki, hogy én is jelen vagyok, és valahogy a zenét sem érzékeli – bizonyára nagyon bele van merülve a gondolataiba. Meglep, hogy csak így besétált; hirtelen még csak szólni sem tudok neki, hogy most azonnal menjen ki, az összes szó a torkomra van forrva. A mosdókagylóhoz lép, majd sóhajt egyet – gondterheltnek és sebezhetőnek tűnik így. Lassan felemeli a fejét és belenéz a tükörbe, s ebben a pillanatban vesz észre engem, ahogyan a háta mögül nézem őt.
– Jesszusom, Szösz, a szívbajt hozod rám! – kap a szívéhez rémülten.
Nem mondok semmit, csak tovább pislogok rá. Két hónappal ezelőtt még fülig érő szájjal invitáltam volna őt be a vízbe magam mellé, ő pedig hezitálás nélkül elkezdett volna vetkőzni, most viszont mind a ketten némán bámulunk egymásra, és feszengünk a kialakult helyzet miatt.
A szívem szakad meg ettől az egésztől…
Nyíltan vizslatni kezdi fedetlen melleimet, amit én persze rögtön észreveszek, s lányos zavaromban próbálok minél nagyobb habmennyiséget a mellkasom elé húzni a víz felszínéről – nem mintha bármi értelme lenne annak, hogy takargatom magam, hiszen amúgy is ismeri már minden porcikámat.
A tarkóját vakargatja, és megköszörüli a torkát.
– Hát… Akkor nem is zavarnálak.
– Ezt most nekem mondod vagy a melleimnek? – kérdezem gúnyosan, ugyanis még mindig nem képes a szemembe nézni, ami roppantmód zavar.
Elpirul.
– Ne haragudj… – motyogja, majd sietősen távozik. 

Viharosan fújom ki a levegőt, az arcom ég.
Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy voltam képes eljönni erre a – jelen esetben – átokra. Könnyek szöknek a szemembe. Nem tudom elhinni, hogy önként vállaltam, hogy egy teljes héten keresztül össze legyek zárva azzal az emberrel, aki pár mondatával megváltoztatta az életemet – teljes mértékben negatívan.

Egészen addig áztatom magam, amíg ki nem hűl a víz, mindvégig abban reménykedem, hogy mikor visszamegyek a hálóba, Chunji már nem lesz ott. Mivel nem hoztam be magamnak váltóruhát, ezért csak egy fehér törölközőt tekerek testem köré, s így sétálok vissza a szobába. Balszerencsémre Chunji nem döntött úgy, hogy keres magának más társaságot a hotel bárjában: az ágyon ülve a telefonját nyomkodja. Feltűnik neki a jelenlétem és tetőtől-talpig végigmér; mindig is szerette, ha csak egy szál törölköző fedett engem. Megfordul a fejemben, hogy a fürdőszobában cserélem át a ruhámat, de aztán eszembe jut Sangmi, aki elutazásom előtt mindvégig arra buzdított, hogy játszadozzak Chunjival, csavarjam el a fejét és mutassam meg neki, mit veszített, ezért minden további gondolkodás nélkül ledobom magamról a törölközőt, ami halk puffanással ér földet. Zavartalanul odasétálok a bőröndömhöz, és keresni kezdem a pizsamámat. Nem veszem sietősre a figurát, komótosan matatok a holmim közt, Chunji tekintetét mindvégig magamon érzem. Amikor megtalálom a fekete szatén hálóruhám,szépen lassan belebújok, majd Chunjira sandítok: köpni-nyelni nem tud, az állát úgy kell felkaparnia a padlóról.
Kérdőn felvonom a szemöldököm, úgy nézek rá, de ő kerüli a pillantásom és a pólója nyakát húzogatja, mintha nem jutna elég levegőhöz a ruhadarabtól. Diadalittas mosoly terül szét arcomon, hosszú idők óta most érzem magam először nyeregben.
Visszafordulok a fürdőszobába, hogy fogat mossak. Egyetlen öblögető pohár van a csap mellett, benne két fogkefével, és én mind a kettőre fogkrémet kenek. Aztán belém hasít a felismerés… 
Chunjival minden este ez volt a szokásunk: aki hamarabb ért a fürdőbe, az tett fogkrémet mind a kettőnk fogkeféjére.
Elszorul a torkom, a látásomat pedig könnyek homályosítják hirtelen.
Ezt nem hiszem el…
Kapkodva szárazra törlöm az arcomat, s amilyen gyorsan csak tudok, fogat mosok, majd visszamegyek a hálóba és befészkelem magam az ágyba.
– Máris alszol? – kérdi.
Nincs kedvem válaszolni, ezért csendben maradok. Felsóhajt.
– Vacsoráztál már? – próbálkozik újra. Nem tudom, miért gondolja, hogy hajlandó leszek szóba állni vele.
Ismét panaszosan fújja ki a levegőt.
– Én lemegyek az étterembe enni – közli, holott ő is tudja jól, hogy nem érdekel.
Kinyitja a szoba ajtaját, de látom rajta, hogy hezitál.
– Aludj jól, Szösz – mondja végül csendesen és elhagyja a szobát.

Nem tudok aludni. Folyton csak forgolódom, nincs nyugtom, nem tudok pihenni. Megállás nélkül Chunjira gondolok, arra, hogyan szakított velem egyik pillanatról a másikra, utána pedig azt próbálom magamban kielemezni, hogyan viselkedik velem, mióta itt vagyunk. Annak ellenére, hogy ő vetett véget a kapcsolatunknak, most mégis ő próbál beszélgetni velem. De nem értem… Mit vár tőlem ezek után? Hogy boldogan a karjaiba vetem magam? Persze nem mondom… én lennék a legboldogabb, ha minden a régi lehetne köztünk, de ez sajnos nem megy ilyen könnyen. A sebeim még túlságosan frissek, és nem is tudom elhinni, hogy Chunji jó szándékkal közeledik felém. A történtek után már az sem lepne meg, ha csak azért jött volna el erre a wellness-hétre, hogy még utoljára lefeküdjön velem, és teljesen kifacsarjon érzelmileg.
Gondolataimból a szobaajtó nyílása rángat ki; Chunji tért vissza a hotel étterméből. Riadtan lehunyom a szemem és alvást színlelek, így akarom elkerülni azt, hogy ismét megpróbáljon szóba elegyedni velem.
Fel sem kapcsolja a villanyt, úgy botorkál el a sötétben a fürdőszobáig. Máskor a szívemet melengette volna figyelmessége, hogy nem akar engem felébreszteni, most viszont ettől a gesztustól csak még szomorúbbnak érzem magam. Hallom, ahogy csobog a víz, s a szívem mélyén azt kívánom, bárcsak kiszólna, hogy vigyek be neki törölközőt, mert már megint – mint mindig – bent hagyta azt a szobában. Lehunyom a szemem és visszaidézem azokat az estéket, amikor egy törölközővel a derekán, félmeztelenül borotválkozott, míg én hátulról öleltem őt, arcomat pedig a még picit nedves hátára fektettem, és nem voltam hajlandó elereszteni őt egészen addig, amíg nem végzett.
Érzem, ahogy az emlékek hatására egy forró könnycsepp legördül az arcomon, majd a párnára cseppen és beleivódik.
Közel tíz perc telik el, míg visszatér a hálóba; puha léptekkel közelíti meg az ágyat, a következő pillanatban pedig már érzem is, ahogy besüpped mellettem a matrac.

– Nehogy le merj mellém feküdni! – ülök fel hirtelen.
Ijedtében leesik az ágyról és nagy puffanással ér földet.
– Jézusom, Szösz! – kiált fel. – Ma még megölsz!
– Azt remélem… – morgom.

– Azt hittem csak viccelsz ezzel az egész földön alvás dologgal… – motyogja csalódottan. 

– Miért, mit vártál? – háborodok fel. – Hogy majd összebújva elalszunk, mint régen? – kérdem, s közben felkapcsolom az ágy melletti komódon lévő kislámpát, hogy lássuk egymást.
Amikor megpillantom pőre felsőtestét, a szívem kihagy egy ütemet.
Bámulásomat a nevetése zavarja meg.
– Biztos vagy te abban, hogy nem akarsz velem ágyba bújni? – vigyorog önelégülten.
Hozzávágok egy párnát, ami elől ügyesen kitér.
– Semmiben sem voltam még ennyire biztos.
– A csillogó szemed másról árulkodik – mondja, közben pedig visszaül az ágyra.
Elkezd lassan közeledni felém, amitől a szívverésem azonnal felgyorsul, már-már bordát akar törni, az izgatottság pedig átjárja az egész testem. Mozdulni akarnék, azonnali hatállyal kirugdosni őt az ágyból, de egyszerűen nem tudok semmit sem tenni; bénultnak érzem magam, és csak kikerekedett szemekkel nézem azt az idegesítő magabiztos mosolyt az arcán, ahogy egyre közelebb és közelebb kerül hozzám.
Már csak néhány centi választja el az arcunkat egymástól – a szívem ettől soha nem tapasztalt gyorsasággal veri saját ritmusát, félő, hogy bármelyik pillanatban felrobban.
Chunji az arcomhoz emeli a kezét, mire én automatikusan lehunyom a szemem, s úgy várom, mi lesz a következő mozdulata. Óvatosan a fülem mögé simít egy kósza tincset, majd az ajkát a homlokomhoz illeszti, s lágyan, a lehető legfinomabban megpuszil.
A néma szobában szinte hallom, ahogy ezer meg egy darabra törik a szívem – ki tudja, hányadik alkalommal már.
– Szép álmokat, Szösz – mondja csendesen, majd lehajtja a mellettem lévő párnára a fejét.
Nem tudok ellenkezni. Nem tudom őt páros lábbal kirúgni a szobából, nem tudok vele torkom szakadtából üvölteni, hogy azonnal takarodjon az életemből, egyszerűen nem tudok csinálni semmit, csak mint aki hipnózis alatt áll, lekapcsolom a lámpát, s visszabújom az ágyba, Chunjinak háttal.
Akaratlanul buggyannak ki a szememből a könnycseppek, és erősen az ajkamba harapok, hogy ne adjak ki nyüszítő hangot.
Miért csinálja ezt velem?

Chunji

Hallom, ahogy Szösz szipog, s felőröl a tudat, hogy miattam sír. Már megint. Nem állt szándékomban megríkatni őt, én szimplán csak közeledni szerettem volna felé, jelezni neki, hogy nem múltak el az érzéseim és, hogy még mindig törődöm vele. Ha tudtam volna, hogy így fog reagálni a homlokpuszimra, esküszöm, hogy inkább hozzá sem szóltam volna, hanem csendben meghúztam volna magam a fürdőkádban reggelig.
Egy címeres gyökér vagyok.
A torkomban ver a szívem a sírását hallgatva, s legszívesebben hozzábújnék, átölelném, és elmondanám neki, hogy mindent sajnálok, de ehelyett csak mozdulatlanul fekszem tovább a hátát bámulva a sötétben.
Körülbelül félóráig van még ébren, utána elnyomja őt az álom, engem viszont további két óráig nem hagy aludni a bűntudat.

Mikor felnyitom a pilláimat, arccal Szösz hajában találom magam és egy percre ledermedek.
Mi a…?
Ágyékom szorosan a fenekéhez simul, míg egyik karom át van vetve a testén. Szívverésem felgyorsul és lélegzetvisszafojtva realizálom a helyzetet.
Hozzábújtam álmomban…
Hát persze! Rohadt megszokások.
Elkezd mozgolódni, ezért – fájó szívvel ugyan, de – gyorsan elhúzódom tőle és átfordulok a másik oldalamra, hogy alvást színleljek.
Régen minden reggelünket ölelkezéssel indítottuk, és most képes lennék eladni azért akár a lelkemet is, hogy visszakapjuk azokat a boldog, szerelmes napokat.
Tudom, hogy csak ez a pár napom van arra, hogy visszanyerjem őt magamnak, mert ha ez alatt az egy hét alatt nem sikerül elérnem, hogy megbocsásson nekem, akkor a wellness után már soha többé nem is akar majd engem látni, azonban már egyre kevésbé hiszek abban, hogy sikerrel fogok járni.
Viszont amíg nem telik le ez a hét nap, addig nem fogom feladni a reményt.