Teen Top - Lovefool - 49. rész

*Sangmi szemszöge*


Jungsooval ellentétben én a szülő-barát találkozót a nyaralónkban tartottam meg; apa egy széken ült velünk szemben, míg mi Byunghunnal egymás mellett helyezkedtünk el. Összekulcsolt kezünk L.Joe ölében pihent és erre természetesen apa is felfigyelt: gyilkos pillantásokkal nézte hol a barátomat, hol az egymásba fonódó ujjainkat. Byunghun torokköszörüléssel jelezte, hogy kellemetlenül érzi magát és a béke fenntartása érdekében el akart engem engedni, én azonban ezt nem hagytam, eszem ágában sem állt behódolni apunak. Rászorítottam L.Joe kezére, így adtam tudtára szavak nélkül, hogy jobb, ha veszteg marad. Szegénykém ekkor már biztosan úgy érezhette, hogy egyre jobban szorul a nyaka körül az a bizonyos láthatatlan hurok.
- A nevem… A nevem… Lee Byunghun – hebegte barátom zavartan angolul, alig találta a szavakat.
- Tudok koreaiul – morogta apa barátságtalanul.
- Elnézést, nem tudtam – szabadkozott.
- Úgy látom, nem sok mindent tudsz a lányom életében fontos szerepet játszó személyekről – szúrta oda apu.
- Apa, kérlek… – motyogtam.
- Ezt nem említette Sangmi.
- Vagy csak nem figyelsz oda rá eléggé.
- Apa! – szóltam rá erélyesebben és gyilkos pillantásokat lövelltem felé. – Sosem mondtam neki, hogy tudsz koreaiul – védtem meg a barátomat. – Ezért ne őt okold.
Picit mozgolódott a széken, majd folytatta:
- Komolyak a szándékaid a lányommal?
- Igen, uram – felelte határozottan L.Joe.
Jesszusom, mintha a katonaságban lennénk!
- Mennyire?
Byunghun ennél a kérdésnél már habozott.
- El akarod őt venni?
L.Joe-nak kitágult a szeme és nagyot nyelt.
- Nem gondolod, hogy túl korai lenne ilyenekről beszélni, apa? – kérdeztem enyhe éllel a hangomban.
Apa vetett rám egy futópillantást, majd Byunghun felé fordult ismét.
- Szóval?
- Na, jó, ebből elég! – csattantam fel. – Azt tudtam, hogy kemény dió leszel, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire. Nem ezért hívtalak ide, apu.
Apa, látva, hogy kezdek igazán kiborulni, lenyelte, amit mondani akart volna és sóhajtott egyet.
- Sajnálom, túlzásba estem – ismerte be, amivel meglepett. A beismerés nem tartozott az erősségei közé. – Tudod, csak… Te vagy az első fiú, akivel találkozom és… nem tudom ezt jól kezelni. A kislányomról van szó… – szabadkozott. – Csak féltem őt.
- Megértem – mondta L.Joe. – Minden apa, aki szereti a gyermekét, így viselkedne.
Apu ennek hallatán elmosolyodott. Byunghun a mosoly láttán elkezdett felengedni, már a kezemet sem szorította úgy, mintha az élete múlt volna rajta.
- De szeretem a lányát és sosem bántanám őt meg szándékosan – tette még hozzá, mire az én szívem egy piros pacává olvadt.
- Igen, mind a kettőtökön ezt látom – helyeselt apa –, hogy oda meg vissza vagytok egymásért. Ah, fiatalság. Mit láttál meg a lányomban? – kíváncsiskodott. A hangja végre meglágyult és már nem volt olyan szigorú.
- Az utunk valahogy mindig keresztezte egymást és persze rögtön láttam, mennyire csinos meg szép, de akkor keltette fel igazán az érdeklődésemet, mikor elkezdtem őt közelebbről is megismerni. De nem tudnék csak egy dolgot kiemelni, hogy na, ez volt az, ami miatt úgy éreztem, hogy szeretném, ha a barátnőm lenne.
Apa biccentett, jelezve: érti.
- Addig jó, míg nincs egy konkrét okod. És mit gondoltál, mikor először megláttad őt?
- Hogy milyen szép és szívesen elhívnám őt valahová csak azért, hogy tovább nézhessem őt.
- Ez sokkal jobb annál, amit én gondoltam akkor, amikor találkoztam Sangmi nevelőanyukájával.
- Miért, mit gondolt? – kérdezett vissza L.Joe.
- Azt, hogy mégis mi a francért engedik a nőket volán mögé ülni.
Elnevettem magam, de Byunghun nem igazán értette.
- Apáék összeütköztek egy kereszteződésben – magyaráztam. Mikor leesett neki, kuncogni kezdett.
- Csattanós történet – mondta Byunghun.
Apa hahotázni kezdett eme borzalmas szóvicc hallatán.
- Csattanós, mert… mi… a két kocsi… – Beszélni sem tudott, úgy röhögött a könnyeit törölgetve.
- Ez azért nem volt ennyire vicces… – motyogtam, de L.Joe-nak ez sem tudta kedvét szegni, csak büszkén vigyorgott megállás nélkül.
Ezután teljes mértékben megtört köztük a jég. Apa kivett egy üveg sojut a szatyrából két kis pohárral együtt.
- Kiérdemelted, hogy igyak veled, fiam.
Tudtam, hogy ez iszonyatosan sokat jelent és éppen ezért mérhetetlenül boldog voltam.
Byunghunnak azonnal felcsillant a szeme a pia láttán.
Na, a hobbialkoholista…
Megköszörültem a torkomat.
- Most, hogy így egymásra találtatok, azt hiszem jobb, ha én megyek.
- Jó-jó, persze-persze – felelte apa és hessegető mozdulatokat csinált a kezével. L.Joe még csak nem is reagált.
Nem hiszem el, hogy le lettem cserélve a barátomra!
Pufogva hagytam őket a konyhában, és inkább bementem a hálóba Rickyhez.

***

L.Joe bedugta a fejét a szobába – bár ezt csak a szemem sarkából érzékeltem, mivel Rickyvel épp a Descendants of the Sunt néztük.
- Zavarok?
- Igen – felelte reflexszerűen Ricky.
Byunghun felhorkant.
- Nem pont neked szántam a kérdést – morogta és odasétált hozzánk. Leült mellém, de nem néztem rá. – Sangmi?
- Hm? – A tekintetemet továbbra sem szakítottam el a laptop képernyőjétől.
Az arcával takarta ki a doramát, orrunk közt alig volt pár centi. Egy szó nélkül toltam őt ki a képből.
Felsóhajtott és durcásan a vállamra hajtotta a fejét.
- Hát ez fantasztikus… – dünnyögte.
- Csend már – szólt rá Ricky.
Byunghun előrehajolt, hogy szúrós pillantásokkal illethesse a mellettem ülő bandatársát.
- Fogd be a szádat azok után, hogy elloptad a barátnőmet – sziszegte mérgesen.
Ennek hallatán elmosolyodtam és hozzábújtam. Kissé fújtatva ugyan, de átkarolta a vállamat és magához húzott.
- Inkább nézd te is velünk.
- Utálom, ha ignorálsz… – motyogta, de azért a hajamba puszilt, és csatlakozott hozzánk.
Kölcsön kenyér visszajár!

- Na, jó! – kiáltott fel felháborodottan L.Joe, és a matracra csapott ököllel. – Most már értem, miért nem érdekel semmi más ezen kívül – mondta bosszúsan.
A képernyőn épp félmeztelenül kocogtak a katonák, a kidolgozott felsőtestek miatt rögtön felütötte a fejét Byunghun féltékeny énje.
- Tudom, mit érzel, haver – sóhajtott fel drámaian Ricky. – Bárcsak én is így nézhetnék ki…
- Melyik jön be neked? – szegezte nekem a kérdést idegesen L.Joe.
- Hm… Muszáj csak egy személyt mondanom? – incselkedtem vele.
- Hogy mi?! – A hangja olyan magas volt, mint egy hároméves kislányé.
Nevetnem kellett féltékenységi rohamán.
- Csak vicceltem, Byunghun – simogattam meg az arcát finoman. – Természetesen egyik színész sem tetszik. Rajtad kívül nem érdekel más.
Néhány másodpercig csak pislogott rám, aztán halványan elmosolyodott és szájon csókolt.
- Szereznem kell egy barátnőt… – motyogta mellettünk Ricky az orra alatt.



*Jungsoo szemszöge*

Chunji apró csókokkal ébresztett fel.
- Sok boldog születésnapot, szerelmem – búgta a fülembe, ahogy szorosabban ölelt magához.
Még teljesen kába voltam, jelen pillanatban azt sem tudtam, fiú vagyok-e vagy lány, de azért a szívem még így is nagyot dobbant a „szerelmem” szó hallatán.
- Jó reggelt – nyújtózkodtam mosolyogva, majd a hajába túrtam. Imádtam a selymes tincsek közt kalandozni az ujjaimmal.
- Ez a te napod, kicsi – mosolygott vissza rám, majd kikelt az ágyból, hogy behozza nekem a reggelimet.
Persze az ágyba hozott finomsággal nem ért véget Chunji figyelmessége – egész nap leste minden kívánságomat.

- Kezdj el készülődni, Szösz – mondta délután négy óra magasságában.
- Miért?
- Ugye nem gondoltad, hogy a születésnapodat a négy fal közt fogjuk ünnepelni?
Elvigyorodtam.
- Máris összekapom magam.

Természetesen hiába kérdeztem, nem árulta el, mégis hová visz, ami csak tovább fokozta izgatottságomat.
- A többiek is jönnek? – kérdeztem már a taxi hátsó ülésén ülve.
- Miből gondolod?
- Nem nehéz kitalálni… Egész nap nem láttam őket a nyaralóban.
Sejtelmes mosolyra húzódott szája.

A taxi egy klub előtt állt meg.
- Jézusom, most le fogsz itatni születésnapom alkalmából?
- Még az is lehet – nevetett.
A szórakozóhelyre belépve rögtön két alkalmazott fogadott minket.
- Mr. Lee? – szólította meg az egyik szőke hajú lány a barátomat.
A szőkeség láttán automatikusan szorosabban fogtam Chunji kezét.
Pamacska csak biccentett, hogy igen, ő lenne az, mire a pincérlány elmosolyodott és az emeletre vezető lépcső felé mutatott.
- Erre tessék.
Az első szintre érve teljes sötétség fogadott minket.
- Chunji… mi ez a hely? – kérdeztem tőle kissé félve és szabad kezemmel megszorítottam a karját.
Ideje sem volt megválaszolni a kérdésemet, a lámpák felkapcsolódtak és hat ember kiáltotta, hogy:
- Sok boldog születésnapot!
Gondolom mondanom sem kell, a frászt hozták rám, ha nem lett volna ott mellettem a barátom, hogy fogjon engem, ezer százalék, hogy a földön kötöttem volna ki a rémülettől.
A terem az eseményhez illően volt kidekorálva: mindenfelé lufikat láttam és „Boldog születésnapot!” feliratú plakátokat.
Minden bizonnyal ezen fáradoztak a többiek egész nap. A meghatódottságtól könnybe lábadt a szemem.
- Ó, ti… – kaptam szám elé a kezemet, nem is tudtam, mit mondhatnék. 

Egyszerre rohamoztak meg a többiek, megölelgettek és megpuszilgattak, a hirtelen keletkezett káoszban már nem is tudtam, melyik kar kihez tartozott – vagy, hogy egyáltalán hol voltak az én végtagjaim.
- Oké-oké, megfullasztjátok szegényt, elég volt ebből – oszlatta fel az izgatott tömeget Chunji. – Inkább rendeljünk valamit, megszomjaztam.
Na, ki gondolta volna…

A hangulat remek volt, együtt iszogattunk, nevetgéltünk, kínos és kevésbé zavarba ejtő történeteket meséltünk egymásnak, majd a fiúk beizzították a karaokegépet.
- Mindig ezt fogják csinálni? – kérdezte tőlem Sangmi.
- Énekesek… Mégis mit vártunk? – kérdeztem vissza.
Egyszerre sóhajtottunk fel, de azért szánk szegletében ott bujkált egy mosoly.

A pincér kereken tizenegy órakor jelent meg egy nagyméretű csokoládés tortával a kezében, melynek tetején nagy lánggal égett húsz kis gyertya. Mivel tortára egyáltalán nem számítottam – tekintve, hogy egy bárban voltunk – ezért nagyon meglepődtem. Hol a felszolgálóra, hol a többiekre pislogtam kikerekedett szemekkel.
- Nincs születésnap torta nélkül – mondta Chunji a fülembe súgva, miközben átkarolta a derekamat.
- Mindenre gondoltál – vigyorogtam rá hálásan.
Biccentett.
- Természetesen.
Changjo és Ricky abbahagyta a biliárdozást és mindannyian visszaültünk az asztalhoz. A pincér letette elém a finomságot, én pedig azon kezdtem el gondolkodni, mégis mit kívánhatnék.
- Gyerünk, Jungsoo, fújd el! – biztatott Niel.
- Türelem, srácok, nincs könnyű helyzetben Szösz.
Mindenki értetlenül nézett rá.
- Elvégre minden, amire vágyhatott, már az övé – mutatott végig magán önelégülten.
- Öntelt majom! – hurrogták le a többiek, de én már csak nevetni tudtam az ilyen megnyilvánulásain.
Meg különben is… volt abban valami, amit mondott.

***

- Megyek és hozok még egy kört – paskoltam meg Chunji combját, mielőtt még felálltam volna mellőle.
- Siess! – szólt még utánam.
Csillogó szemekkel néztem a kerek tálcára felsorakoztatott röviditalokat, majd lassan – hogy egyetlen értékes cseppet se löttyintsek ki – megfordultam és megindultam az asztalunk felé. Tekintetemmel keresni kezdtem Chunjit, hogy jelezzem: úton vagyok a munícióval, azonban mikor megpillantottam őt, mosolyom a másodperc tört része alatt az arcomra fagyott. Barátom fülébe ugyanis épp az egyik csinos kis pincérnő súgott valamit, amitől nekem – érthető módon – kinyílt a bicska a zsebemben. Megálltam egy pillanatra, elfehéredő ujjakkal markoltam a kezemben lévő tálcát, amit utána le is vágtam az első utamba eső asztalra. Nem rontottam oda, hogy megzavarjam édes flörtjüket, inkább kimentem a bár teraszára friss levegőt szívni – így legalább megmaradtam büntetlen előéletű állampolgárnak.
A semmibe meredtem és próbáltam csak arra koncentrálni, hogy egyenletesen vegyem a levegőt, azonban kudarcot vallottam: újra és újra lelki szemeim előtt láttam azt, aminek az imént szemtanúja voltam és a könnyek az engedélyem nélkül is a szemembe szöktek. Talán, ha előzetesen nem fogyasztottam volna alkoholt, akkor most nem állt volna sírásra a szám és csak szimplán meg akartam volna fojtani Chunjit az újdonsült nőcskéjével együtt.
Felszínre törtek sötét gondolataim és az önbizalomhiányom is, amit Chunji sztársága miatt éreztem. Igazán sosem értettem, mit látott bennem. Elvégre ő híres idol volt, sikeres bandatag gyönyörű hanggal és megnyerő külsővel. Én meg… Te jó ég, hisz elsőnek egy fogkrémmel leköpött felsőben látott engem! Majd amikor másodjára egymásba botlottunk, finoman elküldtem őt a fenébe. Hm, szép kis történet. Majd ha a gyerekeink megkérdezik, hogyan ismerkedtünk meg, inkább azt mondom, hogy szerelem volt első látásra. Ez azért mégiscsak szebben fog hangzani, mint az, hogy bőröndbe csomagolva akartam a folyóba vetni az apjukat. Ha így adnám majd elő nekik, tuti maguktól kérnék, hogy helyezzük őket árvaházba, mert nem akarnak az őrült anyjukkal egy fedél alatt élni.
Mindig azzal magyaráztam Chunji ragaszkodását, hogy „száz százalék, hogy mazochista a gyerek”. Továbbá „biztosan szüksége van egy kis utálatra, hogy valamennyire ellensúlyozni tudja azt a sok szeretetet, amit a rajongóitól kap”. Ez volt a legésszerűbb magyarázat. De mégis mit gondoltam? Hogy ilyen adottságokkal majd beéri pont velem, mikor majdhogynem bárkit megkaphatna? Nevetséges.
A csalódottság egyre nehezebb súlyként nyomta a mellkasomat.
- Mit csinál itt kint egyedül az ünnepelt?
Összerezzentem. Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy nem is vettem észre, hogy valaki kijött utánam a teraszra. Ahogy azt sem észleltem, hogy időközben néhány könnycsepp már ki is szökött a szememből. Gyors mozdulatokkal letöröltem az arcomat.
- Csak… levegőzök egyet – válaszoltam.
Niel mellém lépett és ő is rátámaszkodott a korlátra.
- Baj van?
- Nincs – feleltem, de elcsukló hangom elárult.
- Na, mesélj.
Lesütöttem a szememet és az ujjaimat tördeltem idegességemben. Valamiért nem tudtam megszólalni.
- Chunjival van gebasz?
Biccentettem, ő pedig felsóhajtott.
- Ez a fiú… Mit csinált már megint?
- Láttam, ahogy az egyik pincérlány a fülébe sutyorgott.
- Lehet, hogy csak azt kérdezte tőle, mit hozhat neki – próbálta menteni a barátját.
Keserű félmosolyra húzódott a szám.
- Erősen kétlem.
- Mondtad Chunjinak?
- Nem, rögtön kijöttem ide. Féltem, hogy csak jelenetet rendeznék.
- Nem gondolod, hogy meg kéne vele beszélned?
- De… majd. Előbb kiszellőztetem a fejem.
- Nézd, Jungsoo, tudom, hogy Chunji az egyik leggyökerebb srác, akivel valaha is találkoztál, de attól még szeret téged és sosem tenne olyat, amivel neked fájdalmat okozhatna. Higgy nekem. Oda meg vissza van érted és te vagy az egyetlen, akiért akár még a zeneiparból is kiszállna.
- Sosem kérnék tőle ilyet… – motyogtam lehajtott fejjel, elpirulva. 

- Szólok neki, hogy jöjjön ki.
- Ne! Kérlek, ne.
- Jungsoo, rossz nézni, ahogy itt őrlődsz. Ez a te születésnapod és nem fogom hagyni, hogy egy félreértés miatt itt ácsorogj a teraszon ahelyett, hogy bent lennél velünk és jól éreznéd magad.
Nem tudtam mit felelni; jól esett, hogy Niel törődött velem.
- Hívom Chunjit – mondta még utoljára, majd bement.
Néhány perc múlva Chunji hátulról átölelt, érintésétől megfeszültem, erős illata pedig úgy fejbe vágott, mintha gyors egymásutánban megittam volna két felest.
- Hát itt vagy – puszilt a nyakamba.
Automatikusan megfeszültem, amit ő is érzékelt.
- Történt valami?
Nem válaszoltam.
- Az előbb még olyan jó volt a kedved – folytatta.
- Miért nem mész vissza a csinos szőke pincérnődhöz?
- Miről beszélsz?
- Láttam, amit láttam, Chunji – mondtam szenvtelen hangon.
- Mit? Hogy a fülembe suttogott?
- Így van – helyeseltem.
Elnevette magát, reakciója váratlanul ért, meglepetten pislogtam rá.
- Nem is értettem, mit mondott, Szösz. Tudod, hogy nem erősségem az angol. Meg különben is, nem érdekel, mit akart… kivéve, ha azt kérdezte, hogy akarok-e még több piát – tette hozzá.
Nem feleltem.
- Ettől vagy ilyen feszült?
Bólintottam, mire felsóhajtott és átölelt. Hiába voltam dühös és elkeseredett, karjaim automatikusan átfonták a testét. Mélyen letüdőztem nyugtató illatát.
- Ez legyen az utolsó dolog, amitől félsz, kicsi – puszilt a hajamba. – El sem tudom magam képzelni nélküled és nem is akarom.
Eltolt magától, de épp csak annyira, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Szeretlek – mondta és megcsókolt.
Igaza volt… Vele tényleg mindent megkaptam, amire vágytam.

Sziasztok!

Nem is tudom, mikor volt ilyen hosszú szünet a blogon (az is lehet, hogy soha), és ezt tényleg nagyon sajnálom. Hiányzik az írás meg a blogolás, de most annyi változás történt az életemben, hogy még így két hónap után sem tudom, merre vagyok arccal. Felköltöztem Budapestre, dolgozom, mellette munkát keresek, hivatalos ügyeket intéztem, és sokszor mikor hazaérek már csak arra van erőm, hogy ledobjam magam az ágyra és nyöszörögjek. Nem mentség, tudom. Folytatni szeretném, munka közben is sokat gondolkodom a Lovefool folytatásán, viszont az a problémám, hogy nem tudom, lenne-e erre igény. Mert van olyan, aki szeret csak úgy magának is írni történeteket, én azonban nem ilyen vagyok, én mások kedvtelésére teszem, amit teszek, magamnak csak a naplómba szoktam írni. Amint azt láthatjátok, a jobb oldali sávban van egy szavazás, úgyhogy megkérnék mindenkit, aki erre téved, hogy jelezzen vissza, fontos lenne nekem. Előre is köszönöm szépen!
Remélem mindenkinek kellemesen telt a nyara, bár még nem igazán temetném a szünetet, tekintve, hogy még hátra van icipicivel több, mint egy hét belőle.

Soora

Teen Top - Lovefool - 48. rész

*Jungsoo szemszöge*


Kifújtam a levegőt, nyugodtságot erőltettem magamra és a legkomolyabb ábrázatommal azt mondtam:
- Sangmi összejött L.Joe-val.
Testvérem majd’ megölt a szemével, míg a lányok csak döbbent arccal bámultak rám. Sunny volt az első, aki elnevette magát, utána a többiekből is kitört a nevetés. Kontrollálhatatlanul hahotáztak, a hasukat fogták és a szemüket törölgették. Nővéremmel összevont szemöldökkel néztünk össze, nem értettük ezt a fajta reakciót.
- Jaj, hát ez nagyon jó – szárítgatta könnyes szemét Sissy.
Sunny elővett egy kulcstartót a zsebéből, és meglóbálta a szemünk előtt. A kis díszről Niel nézett vissza ránk.
- Ez akkor azt jelenti, hogy mi is együtt vagyunk?
Ez újabb nevetőhullámot váltott ki a lányokból.
- Várjatok, nekem is van bizonyítékom a szerelmünkre – mondta Mimi és kikeresett egy képet a telefonjából, melyen Rickyvel pózolt. Minden bizonnyal egy koncert után készült a fotó.
- Ó, és ti mióta vagytok együtt? – kérdezte Sissy, de szavait alig lehetett érteni, annyira röhögött.
Kezdett bennem felmenni a pumpa, amiért viccet csináltak ebből az egészből, mikor én nagyon is komolyan beszéltem.
Már épp rájuk förmedtem volna, hogy hagyják abba, és felhívtam volna Chunjit, hogy igazolja a történetünk igazságalapját, azonban Sangmi leintett és azt súgta, hogy jobb is, hogy ez így alakult. Bár bosszantott, hogy kinevettek, de úgy döntöttem, nővéremnek igaza van, és inkább rájuk hagyom.
- Fanfiction-írónak álltál? – kíváncsiskodott Mimi.
- Mi a történeted címe? – fűzte tovább a gondolatot Sunny. – Lovefool? – firtatta, s újból nevetni kezdtek, olyanok voltak, mintha nevetőgázt szívtak volna.
Belőlem is feltört erőltetetten a nevetés.
- Ah, hát ez fantasztikus! Pedig azt hittem, sikerül titeket átverni.
- Egy percig tényleg hittem neked – ismerte be Mimi. – Amilyen komolyan mondtad, hogy… „Sangmi összejött L.Joe-val” – utánzott engem.
- Parker, imádom a humorodat – veregetett vállba Sunny.
- Már fáj a hasam – sóhajtott elégedetten Sissy. – Rég nevettem ilyen jót.
- Hiányoztatok, lányok – mosolygott Mimi, a többiek pedig egyetértően bólogattak.

*Sangmi szemszöge*

Mivel húgommal mind a ketten letudtuk a második szemeszteri vizsgáinkat, továbbá a Teen Topnak sem volt semmiféle hivatalos programja, ezért úgy döntöttünk, ideje hazalátogatni. Alicia még korábban felajánlotta, hogy vigyük el a fiúkat a nyaralónkba, ennek következtében együtt utaztunk velük. Vagyis csak elméletileg, ugyanis gyakorlatban ez másképp zajlott le: testvéremmel mi egy nappal hamarabb érkeztünk meg, hogy el tudjunk tölteni egy kis időt a szüleinkkel, illetve hogy ki tudjuk takarítani a nyaralónkat.
Szerencsére a víkendházzal nem kellett egyedül megbirkóznunk – apa és Alicia is eljött velünk, hogy segítsenek.
- Mikor is érkeznek a többiek? – tudakolta Alicia.
- Holnap – felelte Jungsoo. – Negyed ötre megyünk értük a reptérre.
- És nem lesz baj? – utalt a rajongókra.
- Reméljük, hogy nem.
- Ti is itt fogtok aludni… velük? – kérdezte apa.
Kieresztettem egy halk sóhajt.
- Igen, apu – válaszoltam kimérten.
- Elvégre ez egy közös nyaralás vagy mi – kuncogott húgom.
Apa folytatta tovább a sepregetést, de közben megállás nélkül motyogott valamit az orra alatt.
Alicia odalépett hozzám.
- Ne is törődj apáddal – súgta a fülembe. – Csak félt titeket.
- A srácok teljesen ártalmatlanok – nyugtattam meg. – De, ha bármi is lenne, Jungsoo úgyis rendet tenne köztük.
Vigyor kúszott az arcára.
- Ah, igen, azt mindjárt gondoltam, Jungsoo már csak ilyen. De ugye nem túl szigorú ahhoz a fiúhoz?
Mielőtt még választ adhattam volna, az emlegetett közénk dugta a fejét.
- Miért nem tőlem kérdezel ilyenek, anya, ha egyszer én vagyok az érintett?
Mind a ketten összerezzentünk, majd zavartan köhécselve folytattuk tovább a dolgunkat, mintha mi sem történt volna.

***

Bementem abba a szobába, ahol Minsoo, Ricky, Changjo és Niel tartózkodott.
- Ne haragudjatok, hogy csak két ággyal tudunk szolgálni – biggyesztettem a számat.
- Ugyan már – legyintett Niel. – Így is hálásak vagyunk, hogy egyáltalán itt lehetünk.
- Biztos meglesztek így?
- Hoztunk hálózsákot, ne aggódj. Meg különben is megférünk ketten egy ágyon – mondta Minsoo.
- Pontosan – szólalt fel Changjo. – Ricky például már el sem tud aludni nélkülem.
- Hé! – háborodott fel Ricky és bandatársához vágott egy párnát. – Az sem érdekelne, ha most nem lennél itt! – vágott vissza. – Ó, Sangmi – fordult felém –, lenne egy kérdésem.
- Mi lenne az?
- Lenne kedved velem megnézni egy doramát?
- Mondj nemet! – kiáltotta közbe Niel.
- Mi a címe? – kíváncsiskodtam.
- Descendants of the Sun.
- Hm, ismerős valahonnan.
- A csapból is ez folyik manapság, de ezek az idióták – nézett végig a többieken szúrós szemekkel – nem hajlandóak velem megnézni.
- Jól van, benne vagyok – egyeztem bele.
Mindig is bírtam Rickyt, ezért nem esett nehezemre belemenni egy ilyen programba.
- Jaj, de jó, köszönöm! – örvendezett, miközben boldogan tapsikolt. – Már az ötödik epizódnál járok ugyan, de hajlandó vagyok veled újrakezdeni az elejétől.
- Lekötelezel – kuncogtam.
- Ah, én is szeretnék olyan lenni, mint a történetbeli Yoo Shi Jin – ábrándozott Ricky.
- Sosem lehetnél olyan, mint ő – szúrta oda Minsoo álmos hangon.
- Még a sötétben is félsz, te majom – piszkálódott Changjo.
Ricky ezt már nem tudta tovább tűrni, ezért rávetette magát az egyik ágyon kényelmesen heverésző Changjora, hogy aztán közelharcot vívhasson vele. Az egész nyaraló a csatakiáltásaiktól zengett.
- Oké, hát akkor én magatokra is hagylak titeket, hogy ki tudjatok csomagolni, meg zavartatás nélkül meg tudjátok egymást ölni – mondtam, bár szerintem senki sem hallott meg engem, Minsoo és Niel is a drukkolással volt elfoglalva.

L.Joe épp a franciaágyon ülve rugózott, mikor visszamentem hozzá.
- Jó sokáig voltál bent náluk. Miről beszéltetek? – firtatta.
- Nem sok mindenről – vontam vállat. – Ricky megkért, hogy nézzek meg vele egy doramát, aztán most épp gyilkolják egymást Changjoval – foglaltam össze dióhéjban.
- Istenem, hogy ezek egy fél napot sem tudnak meglenni egymás mellett balhé nélkül… –  csóválta a fejét. 

- Már hozzászokhattál volna.
Biccentett, majd széttárta a karját.
- Gyere ide.
Természetesen egy zokszó nélkül a két karja közé sétáltam. Átölelt és az ölébe ültetett.
- Na, mi a program mára?
- Nem igazán fogsz neki örülni, de… –  haraptam be a számat.

- De?
- Apa találkozni akar veled.



*Jungsoo szemszöge*


Csak úgy, mint Naesang, anya is feltétlenül találkozni akart Chunjival, ezért a kedvenc kávézómba invitáltam mind a kettőjüket, hogy lebonyolítsuk a találkát. Ha anyu tudott volna koreaiul, tuti nem kísértem volna el Chunjit (bár gondolom egy picit gonosz lett volna tőlem, ha csak úgy összeeresztem őt anyával, rögtön az első alkalommal), de így mindenképp jönnöm kellett nekem is, hogy tolmácsoljak.
Anyu fülig érő szájjal ült velünk szemben, egy percre sem vette le a szemét barátomról, szerintem még csak nem is pislogott. Szemmel láthatóan teljesen meg volt elégedve Chunji megjelenésével – amit meg is tudtam érteni, ugyanis Chunji valami istenien nézett ki a szőke hajával. Vártam, hogy mondjon valamit (ha már egyszer ő volt az, aki annyira látni akarta a barátomat), de az udvarias köszöntés után csak helyet foglalt, egy szót sem szólt és letörölhetetlen mosollyal az arcán tanulmányozta Chunji minden vonását.
Kezdtem picit feszélyezve érezni magam és azt hiszem, ezzel Chunji is így volt.
- Jézusom, anya… – sóhajtottam és a tenyerembe temettem az arcomat. Ezután átváltottam angolra. – Miért szeretted volna, hogy idehozzam? 

- Látni akartam, hogy néz ki az a fiú, aki mellett végre határozottan letetted a voksodat.
- És, milyen?
- Határozottan tetszik. Aranyos fiú.
Odahajoltam Chunjihoz, hogy továbbítsam neki anya szavait.
- Tetszel neki.
Felcsillant a szeme.
- Ez jót jelent, ugye?
- Mindenképp.
Örömében arcon puszilt, mire anya kuncogni kezdett.
- Minél tovább nézlek titeket, annál inkább úgy gondolom, hogy összeilletek – mondta anyu.
- Még nem is ismered őt… – motyogtam lányos zavaromban. 

- Higgy nekem, kislányom, az anyukáknak megvan ehhez a szemük.
Chunji finoman oldalba bökött, hogy tolmácsoljak.
- Csak azt mondta, hogy illünk egymáshoz.
Elvigyorodott.
- Hát ez így is van – helyeselt. – Még a vak is látja.
Ezután anya feloldódott és kérdések hadával bombázta Chunjit; egyszerűen minden érdekelte őt: hol tanult, van-e testvére, miért választotta ezt a szakmát, merre járt már életében, hányas a lába. Alig tudtam lépést tartani vele, a tolmácsolás teljesen kimerített. Anya rosszabb volt, mint Ricky, márpedig Ricky be nem álló száján nehéz volt túltenni.
Másfél óra beszélgetés után anyu úgy döntött, magunkra hagy minket és hazamegy sütni.
- Szóval ez az a hely, ahová azzal a… izé gyerekkel jöttél még télen? – fordult felém Chunji.
- Zackkel? – segítettem ki.
Bólintott.
- Igen. Régen sokat jártam ide.
Azt hittem, megint elkezd majd méltatlankodni a félévvel ezelőtt történtek miatt, de szerencsére itt le is zárta a Zack-témát.
- Hangulatos. – Egy elégedett sóhaj kíséretében átkarolt. – Örülök, hogy itt lehetek veled – mondta, majd a hajamba puszilt.
- És mi a véleményed anyukámról?
- Aranyos nagyon. A szöges ellentéted – fűzte még hozzá.
- Hé! – háborodtam fel és az oldalába fúrtam az ujjamat.
Minél erőszakosabban csiklandoztam őt, annál harsányabban nevetett.
- Szösz, ne már! – kérlelt a könnyét törölgetve. – Kicsim, mindenki minket néz!
Az egyetlen ok, amiért leálltam, az az volt, hogy nem akartam a figyelem középpontjában állni. Megköszörültem a torkomat, megigazítottam a hajamat, majd a kezembe vettem a csésze kávémat.
- Lekötelezel – mondta, de nem feleltem neki, pedig lett volna egy-két epés megjegyzésem.
Feltűnt neki szótlanságom.
- Na, mi van, megsértődtél?
Nem válaszoltam. Az arcomba bújt.
- Haragszol rám, kicsi?
Egyenesen tágra nyílt szemébe néztem, ami így közelről olyan volt, mint egy mókusé, és akaratlanul is mosolyra görbült a szám. Halvány mosolyom láttán elvigyorodott és megpuszilta az orrom hegyét.
- Szeretlek, te.

Tablóverseny

Sziasztok! :)
Egy kéréssel fordulnék hozzátok, Olvasókhoz. Nem kenyerem a like-okért való kuncsorgás, de most mégis arra szeretnék megkérni minden kedves Olvasót, hogy segítse az osztályomat egy szavazattal ezen a versenyen. Katt! 
Egy mozgó tablót kellett létrehoznunk annak érdekében, hogy elnyerjük a fődíjat, ami nem más, mint fejenként egy heti fesztiváljegy, illetve egy tablet. Nagyon megköszönném, ha szánnátok erre egy percet és rákattintanátok arra a kék kis szívecskére.
A like-vadászat közben a Lovefoolról sem feledkeztem meg, próbálok vele sietni.
Köszönöm előre is a szavazatokat!

Soora

Teen Top - Lovefool - 47. rész

*Jungsoo szemszöge*


Arra ébredtem, hogy Chunji kisimította az arcomból kósza tincseimet; ahogy lassan kinyitottam a szemem, a fájdalom úgy hasított bele a fejembe.
- Á, basszus – szisszentem fel, és inkább újra lehunytam a pilláimat. – Lehúznád a redőnyt, kérlek?
- Máris.
Amikor visszafeküdt mellém, finoman megpuszilta a homlokomat.
- Hogy érzed magad?
- Már korán reggel az idióta kérdéseiddel jössz… – morogtam.
- Tehát rosszul – vonta le a következtetést. – Különben meg már délután kettő is elmúlt.
- Jézusom…
- Miért ütötted így ki magad? Még csak nem is te voltál az ünnepelt.
- Magamra hagytál és csak a piával tudtam lekötni magam – adtam magyarázatot.
Panaszosan felsóhajtott.
- Ne haragudj, többet kellett volna foglalkoznom veled.
- Így van – mondtam. – Például megakadályozhattál volna abban is, hogy leigyam magam. Miért nem avatkoztál közbe?
- Na álljon meg a menet! Mégis mióta hagyod, hogy parancsolgassak neked?
- Meg sem próbáltál megállítani!
- Mert féltettem az életemet! – csattant fel. – Nehogy már még engem hibáztass, Szösz, amiért nem tudod, hol a határ. Annyira hálátlan tudsz lenni! Ahelyett, hogy engem okolsz, azt kéne mondanod, hogy „köszönöm, kicsim, hogy hazahoztad azt a nagy hátsómat”!
- Kinek van nagy hátsója?! – háborodtam fel és elkezdtem őt bökdösni.
- Gratulálok, ismét sikerült kiragadnod a lényeget – forgatta a szemét.
- Halljam, kinek van? – kérdeztem megint, és tovább böködtem őt.
Amikor a hasába fúrtam az ujjamat, összerezzent és elnevette magát. Határozottan megragadta mindkét csuklómat és komoly ábrázattal meredt rám.
- Ezt hagyd abba.
- Miért, mi lesz? – firtattam, majd nagy nehezen kiszabadultam szorításából, hogy aztán megcsiklandozhassam őt.
- Szösz! Szösz, állj le! Hagyd már abba! – kérlelt, miközben nem tudott úrrá lenni a nevetésén.
Egészen addig kínoztam őt, amíg maga alá nem gyűrt; még a karjaim is beszorultak a teste alá.
- Azt hittem, rosszul vagy. – Arca alig pár centire volt az enyémtől.
- Rosszul is vagyok.
A fejét ingatta egy halvány félmosollyal az arcán, majd gyorsan megcsókolt.
- Egy kiállhatatlan kis görcs vagy – mondta, és legördült rólam.
Tudtam, hogy tényleg nem kellett volna nekiesnem, a másnaposságomért egyedül én voltam okolható, senki más. De „jó” szokásomhoz híven ismételten bűnbakot akartam keresni és másra mutogatni az ujjammal, mert ez mindig is könnyebben ment, mint elismerni azt, hogy igenis én vagyok a hibás. Meg különben is… Chunjinak nem az volt a feladata, hogy állandóan mellettem legyen, kijárt neki egy kis idő a barátaival, egyébként sem voltunk összenőve, tehát… határozottan túlreagáltam a dolgot. És ezért most szégyelltem magam.
A mellkasára hajtottam a fejemet és magamhoz öleltem őt.
- Tudom. Köszönöm, kicsim, hogy hazacipelted azt a nagy hátsómat – bújtam hozzá még jobban.
Kuncogott és az ujjait a tincseim közé vezette.
- Igazán nincs mit.
- Nem kellett volna itt aludnod.
- Miért?
- Mert… nem érdemlem meg – ismertem be.
- Jaj, Szösz, hagyjuk ezt.
- Komolyan mondom. Menj haza nyugodtan.
- Majd hazamegyek, ha akarok. – Finoman eltolt magától, és kikászálódott az ágyból. – Most viszont megyek, és csinálok rament a másnapos barátnőmnek.
A meghatódottság satuba szorította a szívemet.
- Chunji – szóltam utána, amikor már az ajtónál járt.
- Igen? – fordult hátra.
- Szeretlek.
Kisfiúsan elmosolyodott és lesütötte a szemét.
- Igen, tudom.
Még dobott egy puszit, aztán kiment a szobámból.



*Sangmi szemszöge*



A Han folyó partján ültünk L.Joe-val; az ő kezében volt Dong, az enyémben pedig Kan póráza. Már besötétedett és kezdett hűvösödni, kirázott a hideg, ahogyan a szél befújt a vékony dzsekim alá. Byunghun is felfigyelt testem enyhe reszketésére. Teljes testével felém fordult és feljebb húzta a cipzáramat.
- Miért nem tekertél a nyakad köré legalább egy kendőt? – ingatta rosszallóan a fejét.
- Azt hittem, nem fogok fázni. Elvégre már május van.
- Mindjárt megyünk haza, oké?
Nem tudtam eldönteni, hogy ezt most nekem vagy a türelmetlenül fel-alá járkáló Dongnak mondta-e, ezért nem is válaszoltam.
Lehúzta a kabátjának a cipzárját – ennek láttán csak még jobban libabőrös lettem –, majd kihúzott egy téglalapalakú díszdobozt az egyik belső zsebéből.
- Ezért akartam ma veled annyira találkozni – nyújtotta át a nekem szánt ajándékot, az én szemem pedig meglepetten kikerekedett.
- Ezt miért kapom? – pislogtam rá nagyokat.
Mosolyogva vállat vont.
- Adni akartam neked valamit.
Levettem a doboz tetejét és kiemeltem a benne lévő nyakláncot: egy ezüstláncon egy szintén ezüst karikagyűrű lógott. A kezembe fogtam a gyűrűt, hogy közelebbről is szemügyre vehessem, s csak ekkor tűnt fel, hogy L.Joe és az én nevem is bele volt gravíroztatva. Annyira meghatott, hogy meg sem tudtam szólalni.
- Úgysincs még közös holmink.
- Közös? – kérdeztem vissza.
A nyakához nyúlt és a pólója alól kihúzta a saját nyakláncát, amely pontosan úgy nézett ki, mint az enyém.
Szorosan magamhoz öleltem őt.
- Köszönöm, Byunghun.
- Gyere, felteszem neked.

***

Épp kijöttem az egyik előadóból, amikor a semmiből előttem termett Sunny; felvette a harci állását: stabil terpeszben állt és a mellkasa előtt összefonta a karját. Arckifejezése komoly volt és határozott, és ez érthető módon nyugtalanná tett.
- S-Sunny… – hebegtem.
- Rég láttuk egymást, Sangmi Young – mondta, a hangjából kicsengő érzelemmentesség a frászt hozta rám.
- Te is vizsgáról jössz? Neked mennyi van még hátra?
Próbáltam volna csevegéssel oldani a feszültséget, azonban a kérdéseimet válaszra sem méltatta.
- Ma délután összegyűlünk Sissynél.
Picit hezitáltam, ezért még hozzáfűzte:
- Ez nem kérdés volt, Sangmi.
Hát persze… Diktátor Sunny nem kérdez, csak parancsol.
- Tudod, hol lakik?
A fejemet csóváltam.
- Jó, akkor majd SMS-ben elküldöm a pontos időt és helyszínt. Hozd Parkert is, még akkor is, ha hisztizik… de ajánlom neki, hogy ne húzza a száját. Ne késsetek. – Vállon bökött a mutatóujjával, majd elsétált.
Na jó hát ez… félelmetes volt. És tipikus Sunnys.

Amint kiléptem az egyetemről, kikerestem a telefonomat a táskámból, hogy felhívhassam L.Joe-t. Az első csörgésre felvette:
- Na, hogy ment, kicsim?
- Jól, tanárnő mosolyogva köszönt el tőlem. Azt hiszem, ez jót jelent.
- Tudtam én, hogy menni fog. Mit csinálsz délután? Ünnepelhetnénk valami finom kajával.
- Ne haragudj, de a mai nap nem jó, a lányokkal találkozom.
- Ó, oké, semmi baj. Akkor majd estefelé átugrom, ha úgy jó. Érezd jól magad.
- Nem azért megyek, hogy szórakozzak… – motyogtam az orrom alatt.
- Hm?
- Byunghun… Ha nem térnék vissza… Ugye tudod, hogy szeretlek?


- Hogy mi?! – ült fel zaklatottan az ágyában Jungsoo, mikor elmeséltem a Sunnyval való találkozómat. – Miért nem futottál el?
- Mert utána levágta volna a lábamat, azért.
- Istenem, már legalább három hónapja nem láttuk egymást, erre most egymásba botlotok és akkor is csak fenyegetőzni tud…
- Tudod, hogy milyen.
- Nagyon jól tudom, épp ezért nem akarok menni.
- De ez nem kívánságműsor.
Hisztizni kezdett és rúgkapálni.
- Sunny előre megmondta, hogy ezt fogod csinálni – sóhajtottam fásultan.
- Ó, Sunny, a nagy vátesz, diktátor és rabszolgahajcsár! Nem tudtam, mi hiányzik az életemből, de tényleg… Sangmi, ez nem fog menni. Komolyan nem. Én ettől már teljesen elszoktam, semmi kedvem ismét fejet hajtani Sunny akarata előtt. Miért ér többet az ő szava az enyémnél?
- Mert ő félelmetesebb, mint te.
- Jó, ez igaz, de… Akkor is, ez így nem igazságos. Mi van a szabad akarattal?
- Sunny számára ez ismeretlen fogalom, Jungsoo, törődj vele.
- Már miért kéne ebbe beletörődnöm?! – Hangja kezdett hisztérikussá válni.
Mielőtt válaszolhattam volna, SMS-em érkezett.
- Ne… Ne mondd, hogy ez Sunny.
- Pedig ő lesz az – mondtam, és kivettem a telefonomat a farzsebemből.
- Ne! Kérlek, könyörgöm, ne olvasd el az üzenetét!

- Nem hiszem el, hogy megnyitottad azt a rohadt SMS-t – pufogott a húgom egy taxi hátsó ülésén, úton Sissyék felé. – Ezt sosem fogom neked megbocsátani, remélem, tudod.

Egy-egy dobozos üdítőitalt szorongatva ültünk Sissyék nappalijában, a csend súlyos volt és hihetetlenül kínos. Zavaromban a nadrágomat gyűrögettem a combomon és kerültem a lányok tekintetét – a helyiség dísztárgyait tanulmányoztam nagyon behatóan –, míg testvérem kínjában a kajához fordult és pár szál ropit kezdett el ropogtatni. A nagy szótlanságban rágcsálása egy fülsüketítő dobszólóval ért fel.
Mimi megköszörülte a torkát, a némaságot azonban mégis Sunny törte meg:
- Na, jó, ha nem beszéltek magatoktól, hát akkor majd kérdezek én. – Felállt és előttünk kezdett el járkálni fel-alá. – Mi van mostanában veletek?
Jungsoo azután felelt, hogy lenyelte a szájában lévő falatot.
- Hát… A vizsgák elvették min…
- Ne kertelj, Jungsoo – vágott a szavába. – Már a szorgalmi időszakban sem láttunk titeket. Nem kerestek, kerültök minket és még csak arról sem számoltatok be nekünk, hogy elköltöztetek.
Ekkor riadtan néztünk össze húgommal.
- Mikor rámoltatok ki a házból és miért? Biztosan áll ennek a hátterében valami.
Igaza volt. Mindennek a hátterében két fiú állt: L.Joe és Chunji. Miattuk nem tartottuk a kapcsolatot a lányokkal és miattuk hagytuk, hogy a titkok közénk álljanak. Amikor a csajokkal voltunk, mindig vigyáznunk kellett arra, hogy mikor mit mondunk, ezért inkább nem is szóltunk semmit, és igyekeztünk felszívódni. De persze ők nem felejtettek el minket, és most kérdőn álltak előttünk, magyarázatot várva… ebből viszont sehogy sem magyarázhattuk már ki magunkat.
Míg azon gondolkodtam, mégis mit felelhetnék, a Byunghuntól kapott nyakláncomat markolásztam idegesen, mintha csak abból akartam volna erőt gyűjteni.
- Új nyakláncod van? – figyelt fel rá Mimi. – Ezt még nem láttam a nyakadban.
Közelebb hajolt hozzám, hogy megnézhesse magának, s én ekkor legszívesebben kifutottam volna a világból.
- Lee Byunghun… és… Sangmi Young – olvasta fel hangosan. – Lee Byunghun… – ismételte meg. – Olyan ismerős nekem ez a név – esett gondolkodóba, még a homloka is ráncba szaladt. – Á, megvan! A Teen Top L.Joe-ját is így hívják.
Zavartan, fülig pirulva sütöttem le a szememet.
- Hé, Sangmi, mi ez az ábrázat? – kérdezte Sissy.
- Nagyon lesápadtál, Young, mi lelt téged? Csak nem ráhibázott Mimi?
A szívem hevesen kalapált, de minden szó a torkomra forrt.
Húgom biztatóan rászorított a kézfejemre, és ő szólalt meg helyettem:
- Oké-oké, elmondok mindent, csak hagyjátok már szerencsétlent, még a végén stroke-ot kap itt mellettem! – hadarta.
- M-Mindent?! – kérdeztem vissza, a hangom fülsértően vékony volt.