Teen Top - Lovefool - 9. rész

Szeptember 23., vasárnap

*SangMi szemszöge*

- Szóval mesélj csak, mi is van közted és Chunji közt? – feküdtem be húgom mellé az ágyába.

- Jézusom, miért is lenne bármi is?

- Csak mert tegnap feltartottál több száz rajongót, csakhogy vele dumálhass.

- Kritizálta a ruhámat – magyarázta mérgesen.

- Na, igen, ezen nem lepődöm meg – nevettem.

- Kösz… - morogta.

- Oké-oké, bocs.

- Mindegy – sóhajtotta. – A lényeg, hogy ő tartott szóval engem.

- Aha, értem – bólintottam amolyan hülye-lennék-ha-ezt-bevenném arccal.

- Jó, akkor ne hidd el – forgatta a szemét. – Csipkelődött, én meg nem hagytam szó nélkül. Csak a szokásos történt.

- Á, szóval már szokásotok is van?

- Igazán befejezhetnéd ezt a kombinálást – sziszegte. – Teljesen értelmetlen.

- Na, ne mondd, Szösz.

- Mi a… Te meg… Hallottad, mikor így hívott, mi? Addig állj le, amíg szépen mondom, SangMi – lövellt felém gyilkos pillantásokat. – Gyűlölöm, ha így hív, és tőled sem tűröm el.

- Szerintem aranyos – somolyogtam.

- Szerintem meg nem kérdeztem.

- Miért vagy vele ilyen ellenséges? – faggattam.

- Mert miért ne lennék az? – kérdezett vissza. – Egy bunkó és öntelt majom. Még szép, hogy nem fogok vele jó fej lenni.

- Adhatnál legalább egy esélyt neki.

- Egy esélyt mire? – értetlenkedett.

- Hogy barátok legyetek…vagy többek. – Az utolsó két szót félve ejtettem ki, ugyanis rettegtem, hogy hirtelen rám ront egy ollóval emiatt. De szerencsére a vérrontás elmaradt.

- Ne nevettess – horkant fel. – Különben is, valószínű, hogy egy idolnak pont rám lenne ideje. Vagy bárki másra is. Fogadok, hogy túlságosan is elfoglalt saját maga nézegetésével a tükörben.

- Nem tudhatod, végtére is nem ismered.

- Ne legyél naiv, SangMi.

- Jó, akkor ezt a témát hanyagoljuk – fújtam visszavonulót.

- Köszönöm, lekötelezel.

- De azért elmondanád, hogy mit beszéltetek tegnap a dedikáláson?

- Azt hiszi, hogy hiányoltam őt. És hogy magamtól mentem el arra az istenverte rendezvényre. Ja, és tetszett neki a melltartópántom – mondta unottan.

- Oh – pislogtam.

- Oh bizony. Hülye gyerek.

Kuncogni kezdtem.

- Olyan szeretetteljesen tudsz róla beszélni.

- Szívből jön – rántotta meg vállát.

- Igen, mindjárt gondoltam – kacagtam. – Egy picit azért közelebb kéne magadhoz engedned – jegyeztem meg mintegy mellékesként.

Haragosan méregetett.

- Oké, nem mondtam semmit – visszakoztam. - Elugrok a boltba, nincs itthon semmi sem pár szelet kenyéren kívül.

- Én pedig csak fekszek tovább, és nem csinálok semmi hasznosat sem – vázolta tervét.

Mielőtt még válaszolhattam volna, csengettek.

- Te vagy közelebb a bejárathoz! – kiáltotta. – Én ugyan fel nem állok.

Viharosan fújtam ki a levegőt.

- Nem ismerek nálad lustább embert – morgolódtam, de azért lementem az emeletről, hogy beengedhessem látogatónkat.

A mosoly egyből az arcomra fagyott, ahogy megláttam, kik voltak a küszöb másik oldalán.

- Nem! – zártam be határozottan az ajtót, de Sunny még idejében odarakta a lábát.

Máskor nem lettem volna ilyen udvariatlan, de már belefáradtam a hülyeségeibe, és pihenni akartam. Nélküle.

- Ne szórakozz, Young, be fogunk jönni, ha akarod, ha nem – tolta erősen a bejáratot.

Néhány pillanat erejéig küzdöttünk, de mind a ketten más cél érdekben: ő azért, hogy bejusson, én azért, hogy kint maradjon. Mintha valami honfoglaló játékot játszottunk volna.

Mivel már Sissy és MiMi is besegített neki, így túlerőben voltak, esélyem sem volt ellenük. Könnyűszerrel legyőztek és benyomultak otthonunkba.

Pocsék honvédő lenne belőlem…

Szó nélkül levették cipőjüket, s letelepedtek a kanapéra, miközben táskájukból elővették laptopjukat.

- Oké, mi a fene folyik már megint itt? – ráncoltam homlokom mit sem értve. Felsóhajtottam, és odasétáltam hozzájuk. – Sunny, ez már zsinórban a harmadik nap. Kezd egy icipicit elegem lenni ezekből a meglepetésekből.

Egy icipicit rohadtul.

- Hol van JungSoo? – kérdezte, teljességgel figyelmen kívül hagyva mindazt, amit mondtam. – JungSoo! – kiabálta el magát.

Összerezzentem eget rengető hangjára.

- Akár fel is mehettem volna, hogy szóljak neki – motyogtam orrom alatt.

- Hívtál, Sang… Neeeeee! Nem, nem, nem, az nem lehet, ma vasárnap van, kizárt dolog, hogy ma is elrángass valahová. Nem, csakis a holttestemen keresztül! –Testvérem a legfelső lépcsőfokról hadart hevesen, lejjebb nem mert jönni. Amit meg is értettem.

Sissy és MiMi kuncogni kezdtek.

- Gyere le onnan, vagy én szedlek le – parancsolt rá Sunny.

Kisebbfajta huzat keletkezett a házban, ahogy húgom kifújta a levegőt, majd lassan, fújtatva lecammogott.

- Sziasztok, lányok – üdvözölte őket dünnyögve. – Mi az, MiMi, meggyógyultál? Már van hangod? – csodálkozott.

- Igen, szerencsére – mosolygott. – Anya tegnap annyiféle dolgot öntött le a torkomon, hogy ma reggelre úgy éreztem magam, mintha teljesen kicseréltek volna.

- Aha, az jó. És nem tudtál volna tegnapra jobban lenni? – méltatlankodott.

- Nulla nap alatt nem tudtam volna kilábalni a rekedtségből, JungSoo – felelte nyugodtan.

- Azért, mert meg sem próbáltad! – csattant fel testvérem. – A poklok poklát éltem át tegnap – panaszkodott.

- Ó, igen, a tegnapi nap – kapott észbe Sissy. – Meg szeretnénk köszönni, hogy elmentetek helyettünk a dedikálásra, ezért hoztunk nektek ajándékot – kotorászott táskájában, majd elővett két tábla csokoládét, és átnyújtotta nekünk. Én mogyorósat kaptam, húgom pedig karamellásat.

- Karamellás? – hatódott meg JungSoo. – Istenem, ez a kedvencem! – ölelte szívéhez a csokit. – Felejtsétek el, amit mondtam, bármikor a rendelkezésetekre állok.

Mind a négyen egyszerre forgattuk meg szemünket.

- Képes lennél a lelkedet is eladni érte – jegyezte meg Sunny szenvtelen hangon.

- Nem értem, mi ebben a rossz – válaszolta húgom, miután lenyelte a szájában lévő fala…fél táblacsokit.

Jézusom, hogy tudta azt egyszerre leharapni és megenni? Hihetetlen.

- Egyébként köszönjük, csajok – hálálkodtam -, de igazán nem kellett volna. Nem ezért tettük.

- Hanem azért, mert elcibáltalak titeket – egészítette ki Sunny.

- Ha már az elején közölted volna, hogy hová megyünk és miért, akkor hidd el, hogy egy zokszó nélkül elkísértünk volna.

- Ez a kis görcs nem hinném – mutatott JungSoora, aki még mindig jóízűen nyammogott az édességén. Vicces látvány nyújtott, teljesen kizárta a külvilágot. Csak ő volt, és a nyalánksága.

- De legalább nem lett volna a halálán – mondtam. – Mindegy. Miért is gyűltünk itt ma össze? – kíváncsiskodtam, mert választ még mindig nem kaptam.

Mind az öten a kanapénkon helyezkedtünk el, bár egész szűkös volt így a hely.

Sissy szólalt meg először:

- Dobpergést kérek.

MiMi teljesítette kérését, a dívány előtti kis kávézóasztalon kezdett el dübörögni.

- Teen Top délután tartunk! – kurjantották örömittasan egyszerre.

- H-hogy mi? – zökkent ki csokoládévilágából JungSoo. – Neeeeeeeeem – nyújtotta el a szót. – Kizárt dolog. Én ebbe nem egyezek bele.

- Mit jelent ez a Teen Top délután? – tudakoltam.

- Hivatalosan is Angellé avatunk titeket – harsogták ünnepélyesen kórusban.

- Hogy mivé? – kérdeztünk vissza szinkronban.

Mintha valami előadást gyakoroltunk volna…

- A fiúk rajongóit Angelnek hívják. Vagyis Angyalnak – vette magához a szót Sissy.

- Igen, nagyon jól tudjuk a jelentését, mivel Angliából jöttünk – pufogott húgom.

- És mit tartalmazna ez a kis rituálé? – faggatóztam továbbra is.

- Megismertetnénk veletek a srácokat, kiveséznénk a klipeket, koncertfelvételeket néznénk, és különböző videókat és képeket mutogatnánk – sorolta MiMi.

- Ki van zá…

- Jól hangzik – vágtam testvérem szavába.

- Hogy mi?! – fordult felém felháborodva. – Szóval átálltál a másik oldalra? – fonta össze két karját ellenségesen teste előtt.

- Szó sincs ilyenről, egyszerűen csak jó ötletnek tartom. Úgysincs jobb dolgunk – vontam vállat.

És különben is látni szeretnem L.Joet – tettem hozzá gondolatban.

- Ennél még az is szórakoztatóbb lenne, ha leborotválnám a fejemet.

- Hozd azt a borotvát, Parker, majd én segítek – ajánlkozott Sunny.

JungSoo kikerekedett szemekkel nyelt egy nagyot, majd lejjebb csúszott a kanapén, s bekapta az utolsó kockát a csokijából.

Egy-null Sunny javára.

- Szóval – csaptam össze tenyeremet -, mit nézünk meg róluk először?

- Tehát azt mondjátok, hogy mindegyikőjüknek két neve van: az előadó és a valódi.

- Igen – bólintottak.

- Csodálatos, egyszerűen mesés, eláll a lélegzetem – ámuldozott testvérem tettetett örömmel. – Abbahagyhatnánk már? – sóhajtotta.

- Ne nyávogj már, még csak most néztük meg a profiljukat – szólt rá Sunny.

- Nekem ez is éppen elegendő volt – felelte mogorván. – Nem is értem, miért ülök itt veletek.

- Mert különben már nem lenne hajad – juttatta eszébe Sunny.

Összeszűkített szemekkel meredtek egymásra.

- Úgysem mernéd megtenni – morogta JungSoo.

- Kipróbáljuk? – kérdezte barátnőnk.

Húgom arcára kiült a bizonytalanság és a hezitálás, míg Sunny ugyanolyan rendíthetetlenül tartotta a szemkontaktust.

- Jól van, halmozzatok el öntelt barmokkal, bánom is én – adta meg magát húgom.

Kettő-null Sunny javára.

- Mégis hogyan kéne felismernem őket? – fakadt ki JungSoo. – Az előző klipben még teljesen máshogy néztek ki! – méltatlankodott. – Ez képtelenség.

Éppen a Supa Luv című videoklipet néztük – a lányok úgy gondolták, jobb, ha időrendi sorrendben haladunk.

- Menni fog, JungSoo – biztatta őt Sissy. – Ő itt ki? – állította meg egy véletlenszerű pillanatban a videót.

- Chunji – vágta rá habozás nélkül.

Ó, micsoda véletlen, kérem…

- Na látod, ügyes vagy, eltaláltad! – örvendezett MiMi.

- Jó, de neki annyira hülye feje van, hogy bármikor felismerném – forgatta szemét.

- Mi lenne, ha nem tennél sértő megjegyzéseket, akárhányszor levegőt veszel? – förmedt rá Sunny.

- Bocs, ez csak úgy jön – rántotta meg a vállát. – Elég, ha csak rájuk nézek.

Sunny fásultan sóhajtozott.

- Menthetetlen vagy, Parker.

- Még én vagyok a menthetetlen? Ránéztél már a kis üdvöskéidre? Fel se lehet őket ismerni! Állandóan éneklő Barbiek jutnak róluk eszembe. Például vess egy pillantást arra a rózsaszínfejűre – bökött L.Joe-ra.

- Egy: nem Barbiek, kettő: őt L.Joe-nak hívják, nem pedig „rózsaszínfejűnek”, három: csak te nem tudod megkülönböztetni őket, mert bamba vagy. De nem baj, addig fogjuk nézni a videókat, míg meg nem tanulod, ki kicsoda.

Mindnyájan tudtuk, hogy nem viccelt. Képes lett volna napokig is a nappalinkban ülni annak érdekében, hogy húgom „megtanulja” a bandatagokat.

Csak reménykedni tudtam abban, hogy testvérem mihamarabb összekapja magát, és megvillogtatja név- illetve arcmemóriáját. Bár nem mintha nem élveztem volna azt, hogy L.Joe-t nézhettem…

- Oké, őt hogy hívják? – bökött a képernyőre Sissy.

- Aj, mit tudom én… Talán Ricky – válaszolta JungSoo.

- Changjo – javítottam ki.

A három barátnőnk tapssal jutalmazott helyes megoldásomért.

- Ricky és Changjo nem is hasonlítanak, hogyan keverhetted össze őket? – csodálkoztam.

- Istenem, ess már ezért nekem, te áruló! Nem tökmindegy, hogy ki kicsoda? Nem érdekel egyszerűen. Nem fejezhetnénk be ezt az egészet? Különben is, minek kell ez? Nem hinném, hogy mondtam volna olyat, hogy a rajongójuk szeretnék lenni. Vagy talán azt a mondatomat, hogy „Inkább kössetek egy vonat után, minthogy megnézzek még egy felvételt erről a hat táncoló gyíkról!” úgy értelmeztétek, hogy „jaj, mennyire szeretem őket”? Mert akkor komoly bajotok van a szövegértétesetekkel.

- Ha nem tanúsítanál passzív-agresszív magatartást, sokkal hamarabb túllehetnénk az egészem – próbáltam jobb belátásra bírni. – Most neked jobb az, hogy itt szenvedsz?

Kérdésemre kérdéssel válaszolt:

- Most az nektek jobb, hogy itt sértegetem őket és dühöngök? – vonta föl szemöldökét. – Ezt akarjátok?

- Nem, mi csak azt akarjuk, hogy te is megszeresd őket, és akkor majd együtt eljárhatunk koncertekre, meg fantalálkozókra – szólalt meg békítően MiMi.

- És abba bele sem gondoltatok, hogy mi van akkor, ha én mindezt nem akarom? – akadékoskodott tovább. 

- Nem, igazából nem gondoltunk bele – vallotta be őszintén Sunny.

- Tök jó lenne együtt elmenni bulizni – győzködtem én is.

- Nem vagyok az a bulizós fajta, tudod nagyon jól – nézett rám haragosan.

- Jó, veszek neked egy táblacsokit, ha nem makacskodsz tovább – ajánlottam fel.

Összepréselt ajkakkal pislogott rám – mindig ezt csinálta, ha mérlegelt, és erősen fontolt valamit.

- Oké, legyen kettő.

- Három, és egy csomag pocky.

- Te telhetetlen kis… - motyogtam.

- Na?

- Jól van, jól van, megegyeztünk.

- Színpadi név?

- CAP.

- Születési név?

- Bang Minsoo.

- Születésnap?

- Ezerkilencszázkilencvenkettő, november négy.

- Szép, Young, nagyon szép – veregetett hátba finoman Sunny. – Te jössz, Parker – mondta, majd megállította máshol a klipet. – Színpadi név?

A képernyőn ismételten Chunji volt. A sors keze…

Húgomnak a fiú láttán eltorzult az arca. Az egész csak egy pillanat volt ugyan, utána rögtön rendezte vonásait – gondolom a három csokoládé és a pocky lebegett a szeme előtt.

- Chunji. – Saját „kedvence” nevét maró gúnnyal ejtette ki.

- Valódi név?

- Lee Chan Hee.

- Születésnap?

Némi agyalás után erre is meg volt a korrekt válasza:

- Ezerkilencszázkilencvenhárom, október öt.

- Mikor debütáltak?

- Hé, SangMitól nem kérdeztél ennyit! – csattant fel.

- Mikor debütáltak? – kérdezte újból Sunny, kicsivel határozottabban.

- Kétezer-tíz, július tíz – mormogta lemondón.

- Mi a fandom hivatalos színe?

- Gyöngyház levendula.

- Melyik cégnél vannak?

- TOP Media.

- Ki a menedzserük?

- Azaz Andy Lee, aki a Shinhwa tagja – felelte tökéletes precízséggel.

- Hogy hívják Chunji testvérét?

- Nincs a nyilvánosságra hozva.

- Lám-lám, Parker, tudsz te, ha akarsz – biccentett elismerően Sunny. – Nem értem, miért kellett annyira ellenkezned.

- Én meg nem értem, hogy minek kellett ez az életembe.

- Nem haltál bele, nem igaz?

- Nem… - motyogta. – De nagyon közel álltam hozzá. Már láttam az alagút végén a fényt. Vakító volt, én mondom – bizonygatta.

- Rajtad aztán tényleg nem lehet segíteni.

- Hozzá lehet szokni – jegyeztem meg.

- Minden elismerésem a tiéd, de komolyan. Én nem bírnám a te helyedben – vágott szörnyülködő arckifejezést Sunny.

- Azért téged sem olyan könnyű elviselni, Sunny, nehogy azt hidd – szállt be Sissy is.

- Mert te aztán sokkal kibírhatóbb vagy, mi? – horkant fel a sértett.

- Mi lenne, ha inkább rendelnénk valami kaját? – vetette fel gyorsan MiMi.

- Pizzát kérek – feleltük mind a négyen.

És ezzel a délelőtt betervezett vásárlásom le is van tudva.

Miután MiMi felhívott egy pizzériát, folytattuk tovább a Teen Top-maratonunkat.

- Szóval, mivel már képesek vagytok felismerni őket, jöhetnek a koncertfelvételek – keresgélt a laptopján lévő mappák közt Sissy. – Le van mentve egy jó néhány.

- Az összest látni akarom – bukott ki belőlem.

Három kérdő, és egy rosszalló pillantást kaptam – az utóbbi természetesen húgomtól származott.

- Na, ezt már szeretem – hümmögött elégedetten Sunny. – Ott a helyed a legközelebbi koncerten, SangMi.

- Mikor lesz? – tudakoltam izgatottan.

- A nyáron csengett le egy koncertsorozatuk. Szerintem a következő albumukig nem lesz új.

- Ó – biggyesztettem le számat szomorkásan. – Mindegy, addig is nézzük a felvételeket.

Az egyik koncert negyedénél tartottunk, mikor csengettek. Én nyitottam ki az ajtót, a többiek teljesen bele voltak bújva a laptopba – JungSoo pedig nyitott szemmel aludt, legalábbis szerintem.

- Szia – hajolt meg előttem a fiatal pizzafutárfiú.

- Szia – üdvözöltem én is.

Bájosan mosolygott rám csillogó szemekkel, majd átnyújtotta nekem az öt doboz pizzát – na, igen, az biztos, hogy nem ezen a napon fogunk elkezdeni diétázni.

A zsebemben kotorásztam, hogy előszedjem a megfelelő összeget, amivel ki tudom fizetni rendelésünket.

- SangMi, gyere már, lemaradsz a legjobb részről! – kiabálta MiMi.

- Mit néztek? – kíváncsiskodott a fiú, miután a kezébe nyomtam néhány wont.

- Teen Top koncertet.

- Azt mondtad, Teen Top? – döbbent meg.

- A-azt – biccentettem zavartan.

- Szűzanyám, imádom őket! Csatlakozhatok hozzátok? – kérdezte, de meg sem várta válaszomat, már bent is volt a lakásban, s levetette magáról cipőjét.

- Ööö, persze – motyogtam, s bezártam az ajtót. – Khm, lányok, figyeljetek rám egy picit – hívtam fel magamra a figyelmet. – Jött egy vendégünk, akinek a kajánkat köszönhetjük, és aki szintén egy nagy Angel. Csajok, ő itt…

- Wook Soobin – segített ki.

- Ó, igen, szóval ő itt Wook Soobin, Soobin, ő pedig itt Rhee Sunny, Ju Sissy, Hong KyungMi, de hívd csak MiMinek, a húgom, JungSoo Parker, engem pedig SangMi Youngnak hívnak – mutatkoztam be. – Üdv nálunk.

- El sem hiszem, hogy egy igazi fanboyhoz van szerencsém! – rikoltotta Sunny, s odaugrott szegény halálra rémült Soobinhoz. Az arcát tapogatta, mintha tényleg kételkedne emberi mivoltában.

- Oké, Sunny, elég lesz, hagyd már szerencsétlent. – Sissy csak erőszakkal tudta levenni Sunny kezét Soobin hajáról.

- De hadd szagoljam őt meg! – kérlelte őt.

JungSooval váltottam egy értetlen pillantást.

- Ne is törődj vele, ő mindig ilyen, de egyébként ártalmatlan, ha elég távol maradsz tőle – nyugtatta meg a fiút a húgom.

Sunny erre nem reagált semmit, annyira el volt foglalva a „De csak egy szippantást a hajából!” mondat ismételgetésével, hogy meg sem hallott minket.

- Ó, akkor jobb, ha megtartom a tisztes távolságot – biccentett Soobin, s letelepedett testvérem mellé a kanapé karfájára.

JungSoo megeresztett felé egy félszeg félmosolyt, én pedig gyanakodva méregettem őket.

- Jaj, egy pillanat – mutatta fel mutatóujját újdonsült vendégünk, és pötyögni kezdett a telefonján. – Kérlek, egy kicsit maradjatok csöndben, nem akarok lebukni.

Értetlenül pislogtunk egymásra a lányokkal, de aztán mindent megértettünk:

- Főnök, Soobin vagyok. Dugóba keveredtem, fogalmam sincs, mikor fogok visszaérni. Igen, persze, sietek, ahogyan csak tudok. Igen-igen. Oké. Értem, uram. Viszhall’.

- Vasárnap délután sehol sincs dugó – ráncolta homlokát Sissy.

- A főnököm nem az eszéről közismert – vont vállat.

- Én máris kedvellek, fansrác – mondta lenyűgözve Sunny.

Számtalan videót néztünk végig, a pizza közben hamar elfogyott. Egyre nehezebb volt tartani a fejemet, a szemeim is fájtak a sok merev bámulástól, de azért jól éreztem magam. Barátnőink megállás nélkül kommentálták a látottakat, amin jókat nevettünk. A hangulatot az is oldotta még, hogy volt köztünk egy fiú. Soobin hamar beilleszkedett, sőt tulajdonképpen olyan volt, mintha mindig is közénk tartozott volna. Jól le tudta reagálni Sunny kirohanásait, és hosszan tartó hahotázással jutalmazta húgom epés megjegyzéseit.

Na, igen, ők ketten nagyon is szemet szúrtak nekem. Roppant közel ültek egymáshoz, s számtalan alkalommal röhögtek együtt úgy, hogy nekünk fogalmunk sem volt a nevetés tárgyáról. Öt-tízpercenként összekapcsolódott tekintetük, és ilyenkor mindig zavartan elkapták a fejüket. A vak is észrevette volna, hogy szimpatizáltak egymással. Méghozzá nagyon. De igazán aranyosnak találtam őket így együtt, és ha el tudtam szakítani tekintetemet Byunghunról (úgy tetszik a valódi neve!), boldogan figyeltem párosukat.

Látogatóink este nyolckor távoztak. Miután elköszöntünk, majdhogynem félholtként omlottunk vissza a kanapéra.

- El kell költöznünk – nyöszörögtem fáradtan.

- Ámen – bólintott JungSoo, s átvetette a lábát az enyémen. – Ó, mi ez? – nézett le a földre, és felemelt onnan egy cetlit. – Soobin megadta a telefonszámát – pislogott meglepődve.

Én csak a szemöldökömet húzogattam sokatmondóan.

- Tudod, mi a dolgod.