Teen Top - Lovefool - 48. rész

*Jungsoo szemszöge*


Kifújtam a levegőt, nyugodtságot erőltettem magamra és a legkomolyabb ábrázatommal azt mondtam:
- Sangmi összejött L.Joe-val.
Testvérem majd’ megölt a szemével, míg a lányok csak döbbent arccal bámultak rám. Sunny volt az első, aki elnevette magát, utána a többiekből is kitört a nevetés. Kontrollálhatatlanul hahotáztak, a hasukat fogták és a szemüket törölgették. Nővéremmel összevont szemöldökkel néztünk össze, nem értettük ezt a fajta reakciót.
- Jaj, hát ez nagyon jó – szárítgatta könnyes szemét Sissy.
Sunny elővett egy kulcstartót a zsebéből, és meglóbálta a szemünk előtt. A kis díszről Niel nézett vissza ránk.
- Ez akkor azt jelenti, hogy mi is együtt vagyunk?
Ez újabb nevetőhullámot váltott ki a lányokból.
- Várjatok, nekem is van bizonyítékom a szerelmünkre – mondta Mimi és kikeresett egy képet a telefonjából, melyen Rickyvel pózolt. Minden bizonnyal egy koncert után készült a fotó.
- Ó, és ti mióta vagytok együtt? – kérdezte Sissy, de szavait alig lehetett érteni, annyira röhögött.
Kezdett bennem felmenni a pumpa, amiért viccet csináltak ebből az egészből, mikor én nagyon is komolyan beszéltem.
Már épp rájuk förmedtem volna, hogy hagyják abba, és felhívtam volna Chunjit, hogy igazolja a történetünk igazságalapját, azonban Sangmi leintett és azt súgta, hogy jobb is, hogy ez így alakult. Bár bosszantott, hogy kinevettek, de úgy döntöttem, nővéremnek igaza van, és inkább rájuk hagyom.
- Fanfiction-írónak álltál? – kíváncsiskodott Mimi.
- Mi a történeted címe? – fűzte tovább a gondolatot Sunny. – Lovefool? – firtatta, s újból nevetni kezdtek, olyanok voltak, mintha nevetőgázt szívtak volna.
Belőlem is feltört erőltetetten a nevetés.
- Ah, hát ez fantasztikus! Pedig azt hittem, sikerül titeket átverni.
- Egy percig tényleg hittem neked – ismerte be Mimi. – Amilyen komolyan mondtad, hogy… „Sangmi összejött L.Joe-val” – utánzott engem.
- Parker, imádom a humorodat – veregetett vállba Sunny.
- Már fáj a hasam – sóhajtott elégedetten Sissy. – Rég nevettem ilyen jót.
- Hiányoztatok, lányok – mosolygott Mimi, a többiek pedig egyetértően bólogattak.

*Sangmi szemszöge*

Mivel húgommal mind a ketten letudtuk a második szemeszteri vizsgáinkat, továbbá a Teen Topnak sem volt semmiféle hivatalos programja, ezért úgy döntöttünk, ideje hazalátogatni. Alicia még korábban felajánlotta, hogy vigyük el a fiúkat a nyaralónkba, ennek következtében együtt utaztunk velük. Vagyis csak elméletileg, ugyanis gyakorlatban ez másképp zajlott le: testvéremmel mi egy nappal hamarabb érkeztünk meg, hogy el tudjunk tölteni egy kis időt a szüleinkkel, illetve hogy ki tudjuk takarítani a nyaralónkat.
Szerencsére a víkendházzal nem kellett egyedül megbirkóznunk – apa és Alicia is eljött velünk, hogy segítsenek.
- Mikor is érkeznek a többiek? – tudakolta Alicia.
- Holnap – felelte Jungsoo. – Negyed ötre megyünk értük a reptérre.
- És nem lesz baj? – utalt a rajongókra.
- Reméljük, hogy nem.
- Ti is itt fogtok aludni… velük? – kérdezte apa.
Kieresztettem egy halk sóhajt.
- Igen, apu – válaszoltam kimérten.
- Elvégre ez egy közös nyaralás vagy mi – kuncogott húgom.
Apa folytatta tovább a sepregetést, de közben megállás nélkül motyogott valamit az orra alatt.
Alicia odalépett hozzám.
- Ne is törődj apáddal – súgta a fülembe. – Csak félt titeket.
- A srácok teljesen ártalmatlanok – nyugtattam meg. – De, ha bármi is lenne, Jungsoo úgyis rendet tenne köztük.
Vigyor kúszott az arcára.
- Ah, igen, azt mindjárt gondoltam, Jungsoo már csak ilyen. De ugye nem túl szigorú ahhoz a fiúhoz?
Mielőtt még választ adhattam volna, az emlegetett közénk dugta a fejét.
- Miért nem tőlem kérdezel ilyenek, anya, ha egyszer én vagyok az érintett?
Mind a ketten összerezzentünk, majd zavartan köhécselve folytattuk tovább a dolgunkat, mintha mi sem történt volna.

***

Bementem abba a szobába, ahol Minsoo, Ricky, Changjo és Niel tartózkodott.
- Ne haragudjatok, hogy csak két ággyal tudunk szolgálni – biggyesztettem a számat.
- Ugyan már – legyintett Niel. – Így is hálásak vagyunk, hogy egyáltalán itt lehetünk.
- Biztos meglesztek így?
- Hoztunk hálózsákot, ne aggódj. Meg különben is megférünk ketten egy ágyon – mondta Minsoo.
- Pontosan – szólalt fel Changjo. – Ricky például már el sem tud aludni nélkülem.
- Hé! – háborodott fel Ricky és bandatársához vágott egy párnát. – Az sem érdekelne, ha most nem lennél itt! – vágott vissza. – Ó, Sangmi – fordult felém –, lenne egy kérdésem.
- Mi lenne az?
- Lenne kedved velem megnézni egy doramát?
- Mondj nemet! – kiáltotta közbe Niel.
- Mi a címe? – kíváncsiskodtam.
- Descendants of the Sun.
- Hm, ismerős valahonnan.
- A csapból is ez folyik manapság, de ezek az idióták – nézett végig a többieken szúrós szemekkel – nem hajlandóak velem megnézni.
- Jól van, benne vagyok – egyeztem bele.
Mindig is bírtam Rickyt, ezért nem esett nehezemre belemenni egy ilyen programba.
- Jaj, de jó, köszönöm! – örvendezett, miközben boldogan tapsikolt. – Már az ötödik epizódnál járok ugyan, de hajlandó vagyok veled újrakezdeni az elejétől.
- Lekötelezel – kuncogtam.
- Ah, én is szeretnék olyan lenni, mint a történetbeli Yoo Shi Jin – ábrándozott Ricky.
- Sosem lehetnél olyan, mint ő – szúrta oda Minsoo álmos hangon.
- Még a sötétben is félsz, te majom – piszkálódott Changjo.
Ricky ezt már nem tudta tovább tűrni, ezért rávetette magát az egyik ágyon kényelmesen heverésző Changjora, hogy aztán közelharcot vívhasson vele. Az egész nyaraló a csatakiáltásaiktól zengett.
- Oké, hát akkor én magatokra is hagylak titeket, hogy ki tudjatok csomagolni, meg zavartatás nélkül meg tudjátok egymást ölni – mondtam, bár szerintem senki sem hallott meg engem, Minsoo és Niel is a drukkolással volt elfoglalva.

L.Joe épp a franciaágyon ülve rugózott, mikor visszamentem hozzá.
- Jó sokáig voltál bent náluk. Miről beszéltetek? – firtatta.
- Nem sok mindenről – vontam vállat. – Ricky megkért, hogy nézzek meg vele egy doramát, aztán most épp gyilkolják egymást Changjoval – foglaltam össze dióhéjban.
- Istenem, hogy ezek egy fél napot sem tudnak meglenni egymás mellett balhé nélkül… –  csóválta a fejét. 

- Már hozzászokhattál volna.
Biccentett, majd széttárta a karját.
- Gyere ide.
Természetesen egy zokszó nélkül a két karja közé sétáltam. Átölelt és az ölébe ültetett.
- Na, mi a program mára?
- Nem igazán fogsz neki örülni, de… –  haraptam be a számat.

- De?
- Apa találkozni akar veled.



*Jungsoo szemszöge*


Csak úgy, mint Naesang, anya is feltétlenül találkozni akart Chunjival, ezért a kedvenc kávézómba invitáltam mind a kettőjüket, hogy lebonyolítsuk a találkát. Ha anyu tudott volna koreaiul, tuti nem kísértem volna el Chunjit (bár gondolom egy picit gonosz lett volna tőlem, ha csak úgy összeeresztem őt anyával, rögtön az első alkalommal), de így mindenképp jönnöm kellett nekem is, hogy tolmácsoljak.
Anyu fülig érő szájjal ült velünk szemben, egy percre sem vette le a szemét barátomról, szerintem még csak nem is pislogott. Szemmel láthatóan teljesen meg volt elégedve Chunji megjelenésével – amit meg is tudtam érteni, ugyanis Chunji valami istenien nézett ki a szőke hajával. Vártam, hogy mondjon valamit (ha már egyszer ő volt az, aki annyira látni akarta a barátomat), de az udvarias köszöntés után csak helyet foglalt, egy szót sem szólt és letörölhetetlen mosollyal az arcán tanulmányozta Chunji minden vonását.
Kezdtem picit feszélyezve érezni magam és azt hiszem, ezzel Chunji is így volt.
- Jézusom, anya… – sóhajtottam és a tenyerembe temettem az arcomat. Ezután átváltottam angolra. – Miért szeretted volna, hogy idehozzam? 

- Látni akartam, hogy néz ki az a fiú, aki mellett végre határozottan letetted a voksodat.
- És, milyen?
- Határozottan tetszik. Aranyos fiú.
Odahajoltam Chunjihoz, hogy továbbítsam neki anya szavait.
- Tetszel neki.
Felcsillant a szeme.
- Ez jót jelent, ugye?
- Mindenképp.
Örömében arcon puszilt, mire anya kuncogni kezdett.
- Minél tovább nézlek titeket, annál inkább úgy gondolom, hogy összeilletek – mondta anyu.
- Még nem is ismered őt… – motyogtam lányos zavaromban. 

- Higgy nekem, kislányom, az anyukáknak megvan ehhez a szemük.
Chunji finoman oldalba bökött, hogy tolmácsoljak.
- Csak azt mondta, hogy illünk egymáshoz.
Elvigyorodott.
- Hát ez így is van – helyeselt. – Még a vak is látja.
Ezután anya feloldódott és kérdések hadával bombázta Chunjit; egyszerűen minden érdekelte őt: hol tanult, van-e testvére, miért választotta ezt a szakmát, merre járt már életében, hányas a lába. Alig tudtam lépést tartani vele, a tolmácsolás teljesen kimerített. Anya rosszabb volt, mint Ricky, márpedig Ricky be nem álló száján nehéz volt túltenni.
Másfél óra beszélgetés után anyu úgy döntött, magunkra hagy minket és hazamegy sütni.
- Szóval ez az a hely, ahová azzal a… izé gyerekkel jöttél még télen? – fordult felém Chunji.
- Zackkel? – segítettem ki.
Bólintott.
- Igen. Régen sokat jártam ide.
Azt hittem, megint elkezd majd méltatlankodni a félévvel ezelőtt történtek miatt, de szerencsére itt le is zárta a Zack-témát.
- Hangulatos. – Egy elégedett sóhaj kíséretében átkarolt. – Örülök, hogy itt lehetek veled – mondta, majd a hajamba puszilt.
- És mi a véleményed anyukámról?
- Aranyos nagyon. A szöges ellentéted – fűzte még hozzá.
- Hé! – háborodtam fel és az oldalába fúrtam az ujjamat.
Minél erőszakosabban csiklandoztam őt, annál harsányabban nevetett.
- Szösz, ne már! – kérlelt a könnyét törölgetve. – Kicsim, mindenki minket néz!
Az egyetlen ok, amiért leálltam, az az volt, hogy nem akartam a figyelem középpontjában állni. Megköszörültem a torkomat, megigazítottam a hajamat, majd a kezembe vettem a csésze kávémat.
- Lekötelezel – mondta, de nem feleltem neki, pedig lett volna egy-két epés megjegyzésem.
Feltűnt neki szótlanságom.
- Na, mi van, megsértődtél?
Nem válaszoltam. Az arcomba bújt.
- Haragszol rám, kicsi?
Egyenesen tágra nyílt szemébe néztem, ami így közelről olyan volt, mint egy mókusé, és akaratlanul is mosolyra görbült a szám. Halvány mosolyom láttán elvigyorodott és megpuszilta az orrom hegyét.
- Szeretlek, te.

Tablóverseny

Sziasztok! :)
Egy kéréssel fordulnék hozzátok, Olvasókhoz. Nem kenyerem a like-okért való kuncsorgás, de most mégis arra szeretnék megkérni minden kedves Olvasót, hogy segítse az osztályomat egy szavazattal ezen a versenyen. Katt! 
Egy mozgó tablót kellett létrehoznunk annak érdekében, hogy elnyerjük a fődíjat, ami nem más, mint fejenként egy heti fesztiváljegy, illetve egy tablet. Nagyon megköszönném, ha szánnátok erre egy percet és rákattintanátok arra a kék kis szívecskére.
A like-vadászat közben a Lovefoolról sem feledkeztem meg, próbálok vele sietni.
Köszönöm előre is a szavazatokat!

Soora

Teen Top - Lovefool - 47. rész

*Jungsoo szemszöge*


Arra ébredtem, hogy Chunji kisimította az arcomból kósza tincseimet; ahogy lassan kinyitottam a szemem, a fájdalom úgy hasított bele a fejembe.
- Á, basszus – szisszentem fel, és inkább újra lehunytam a pilláimat. – Lehúznád a redőnyt, kérlek?
- Máris.
Amikor visszafeküdt mellém, finoman megpuszilta a homlokomat.
- Hogy érzed magad?
- Már korán reggel az idióta kérdéseiddel jössz… – morogtam.
- Tehát rosszul – vonta le a következtetést. – Különben meg már délután kettő is elmúlt.
- Jézusom…
- Miért ütötted így ki magad? Még csak nem is te voltál az ünnepelt.
- Magamra hagytál és csak a piával tudtam lekötni magam – adtam magyarázatot.
Panaszosan felsóhajtott.
- Ne haragudj, többet kellett volna foglalkoznom veled.
- Így van – mondtam. – Például megakadályozhattál volna abban is, hogy leigyam magam. Miért nem avatkoztál közbe?
- Na álljon meg a menet! Mégis mióta hagyod, hogy parancsolgassak neked?
- Meg sem próbáltál megállítani!
- Mert féltettem az életemet! – csattant fel. – Nehogy már még engem hibáztass, Szösz, amiért nem tudod, hol a határ. Annyira hálátlan tudsz lenni! Ahelyett, hogy engem okolsz, azt kéne mondanod, hogy „köszönöm, kicsim, hogy hazahoztad azt a nagy hátsómat”!
- Kinek van nagy hátsója?! – háborodtam fel és elkezdtem őt bökdösni.
- Gratulálok, ismét sikerült kiragadnod a lényeget – forgatta a szemét.
- Halljam, kinek van? – kérdeztem megint, és tovább böködtem őt.
Amikor a hasába fúrtam az ujjamat, összerezzent és elnevette magát. Határozottan megragadta mindkét csuklómat és komoly ábrázattal meredt rám.
- Ezt hagyd abba.
- Miért, mi lesz? – firtattam, majd nagy nehezen kiszabadultam szorításából, hogy aztán megcsiklandozhassam őt.
- Szösz! Szösz, állj le! Hagyd már abba! – kérlelt, miközben nem tudott úrrá lenni a nevetésén.
Egészen addig kínoztam őt, amíg maga alá nem gyűrt; még a karjaim is beszorultak a teste alá.
- Azt hittem, rosszul vagy. – Arca alig pár centire volt az enyémtől.
- Rosszul is vagyok.
A fejét ingatta egy halvány félmosollyal az arcán, majd gyorsan megcsókolt.
- Egy kiállhatatlan kis görcs vagy – mondta, és legördült rólam.
Tudtam, hogy tényleg nem kellett volna nekiesnem, a másnaposságomért egyedül én voltam okolható, senki más. De „jó” szokásomhoz híven ismételten bűnbakot akartam keresni és másra mutogatni az ujjammal, mert ez mindig is könnyebben ment, mint elismerni azt, hogy igenis én vagyok a hibás. Meg különben is… Chunjinak nem az volt a feladata, hogy állandóan mellettem legyen, kijárt neki egy kis idő a barátaival, egyébként sem voltunk összenőve, tehát… határozottan túlreagáltam a dolgot. És ezért most szégyelltem magam.
A mellkasára hajtottam a fejemet és magamhoz öleltem őt.
- Tudom. Köszönöm, kicsim, hogy hazacipelted azt a nagy hátsómat – bújtam hozzá még jobban.
Kuncogott és az ujjait a tincseim közé vezette.
- Igazán nincs mit.
- Nem kellett volna itt aludnod.
- Miért?
- Mert… nem érdemlem meg – ismertem be.
- Jaj, Szösz, hagyjuk ezt.
- Komolyan mondom. Menj haza nyugodtan.
- Majd hazamegyek, ha akarok. – Finoman eltolt magától, és kikászálódott az ágyból. – Most viszont megyek, és csinálok rament a másnapos barátnőmnek.
A meghatódottság satuba szorította a szívemet.
- Chunji – szóltam utána, amikor már az ajtónál járt.
- Igen? – fordult hátra.
- Szeretlek.
Kisfiúsan elmosolyodott és lesütötte a szemét.
- Igen, tudom.
Még dobott egy puszit, aztán kiment a szobámból.



*Sangmi szemszöge*



A Han folyó partján ültünk L.Joe-val; az ő kezében volt Dong, az enyémben pedig Kan póráza. Már besötétedett és kezdett hűvösödni, kirázott a hideg, ahogyan a szél befújt a vékony dzsekim alá. Byunghun is felfigyelt testem enyhe reszketésére. Teljes testével felém fordult és feljebb húzta a cipzáramat.
- Miért nem tekertél a nyakad köré legalább egy kendőt? – ingatta rosszallóan a fejét.
- Azt hittem, nem fogok fázni. Elvégre már május van.
- Mindjárt megyünk haza, oké?
Nem tudtam eldönteni, hogy ezt most nekem vagy a türelmetlenül fel-alá járkáló Dongnak mondta-e, ezért nem is válaszoltam.
Lehúzta a kabátjának a cipzárját – ennek láttán csak még jobban libabőrös lettem –, majd kihúzott egy téglalapalakú díszdobozt az egyik belső zsebéből.
- Ezért akartam ma veled annyira találkozni – nyújtotta át a nekem szánt ajándékot, az én szemem pedig meglepetten kikerekedett.
- Ezt miért kapom? – pislogtam rá nagyokat.
Mosolyogva vállat vont.
- Adni akartam neked valamit.
Levettem a doboz tetejét és kiemeltem a benne lévő nyakláncot: egy ezüstláncon egy szintén ezüst karikagyűrű lógott. A kezembe fogtam a gyűrűt, hogy közelebbről is szemügyre vehessem, s csak ekkor tűnt fel, hogy L.Joe és az én nevem is bele volt gravíroztatva. Annyira meghatott, hogy meg sem tudtam szólalni.
- Úgysincs még közös holmink.
- Közös? – kérdeztem vissza.
A nyakához nyúlt és a pólója alól kihúzta a saját nyakláncát, amely pontosan úgy nézett ki, mint az enyém.
Szorosan magamhoz öleltem őt.
- Köszönöm, Byunghun.
- Gyere, felteszem neked.

***

Épp kijöttem az egyik előadóból, amikor a semmiből előttem termett Sunny; felvette a harci állását: stabil terpeszben állt és a mellkasa előtt összefonta a karját. Arckifejezése komoly volt és határozott, és ez érthető módon nyugtalanná tett.
- S-Sunny… – hebegtem.
- Rég láttuk egymást, Sangmi Young – mondta, a hangjából kicsengő érzelemmentesség a frászt hozta rám.
- Te is vizsgáról jössz? Neked mennyi van még hátra?
Próbáltam volna csevegéssel oldani a feszültséget, azonban a kérdéseimet válaszra sem méltatta.
- Ma délután összegyűlünk Sissynél.
Picit hezitáltam, ezért még hozzáfűzte:
- Ez nem kérdés volt, Sangmi.
Hát persze… Diktátor Sunny nem kérdez, csak parancsol.
- Tudod, hol lakik?
A fejemet csóváltam.
- Jó, akkor majd SMS-ben elküldöm a pontos időt és helyszínt. Hozd Parkert is, még akkor is, ha hisztizik… de ajánlom neki, hogy ne húzza a száját. Ne késsetek. – Vállon bökött a mutatóujjával, majd elsétált.
Na jó hát ez… félelmetes volt. És tipikus Sunnys.

Amint kiléptem az egyetemről, kikerestem a telefonomat a táskámból, hogy felhívhassam L.Joe-t. Az első csörgésre felvette:
- Na, hogy ment, kicsim?
- Jól, tanárnő mosolyogva köszönt el tőlem. Azt hiszem, ez jót jelent.
- Tudtam én, hogy menni fog. Mit csinálsz délután? Ünnepelhetnénk valami finom kajával.
- Ne haragudj, de a mai nap nem jó, a lányokkal találkozom.
- Ó, oké, semmi baj. Akkor majd estefelé átugrom, ha úgy jó. Érezd jól magad.
- Nem azért megyek, hogy szórakozzak… – motyogtam az orrom alatt.
- Hm?
- Byunghun… Ha nem térnék vissza… Ugye tudod, hogy szeretlek?


- Hogy mi?! – ült fel zaklatottan az ágyában Jungsoo, mikor elmeséltem a Sunnyval való találkozómat. – Miért nem futottál el?
- Mert utána levágta volna a lábamat, azért.
- Istenem, már legalább három hónapja nem láttuk egymást, erre most egymásba botlotok és akkor is csak fenyegetőzni tud…
- Tudod, hogy milyen.
- Nagyon jól tudom, épp ezért nem akarok menni.
- De ez nem kívánságműsor.
Hisztizni kezdett és rúgkapálni.
- Sunny előre megmondta, hogy ezt fogod csinálni – sóhajtottam fásultan.
- Ó, Sunny, a nagy vátesz, diktátor és rabszolgahajcsár! Nem tudtam, mi hiányzik az életemből, de tényleg… Sangmi, ez nem fog menni. Komolyan nem. Én ettől már teljesen elszoktam, semmi kedvem ismét fejet hajtani Sunny akarata előtt. Miért ér többet az ő szava az enyémnél?
- Mert ő félelmetesebb, mint te.
- Jó, ez igaz, de… Akkor is, ez így nem igazságos. Mi van a szabad akarattal?
- Sunny számára ez ismeretlen fogalom, Jungsoo, törődj vele.
- Már miért kéne ebbe beletörődnöm?! – Hangja kezdett hisztérikussá válni.
Mielőtt válaszolhattam volna, SMS-em érkezett.
- Ne… Ne mondd, hogy ez Sunny.
- Pedig ő lesz az – mondtam, és kivettem a telefonomat a farzsebemből.
- Ne! Kérlek, könyörgöm, ne olvasd el az üzenetét!

- Nem hiszem el, hogy megnyitottad azt a rohadt SMS-t – pufogott a húgom egy taxi hátsó ülésén, úton Sissyék felé. – Ezt sosem fogom neked megbocsátani, remélem, tudod.

Egy-egy dobozos üdítőitalt szorongatva ültünk Sissyék nappalijában, a csend súlyos volt és hihetetlenül kínos. Zavaromban a nadrágomat gyűrögettem a combomon és kerültem a lányok tekintetét – a helyiség dísztárgyait tanulmányoztam nagyon behatóan –, míg testvérem kínjában a kajához fordult és pár szál ropit kezdett el ropogtatni. A nagy szótlanságban rágcsálása egy fülsüketítő dobszólóval ért fel.
Mimi megköszörülte a torkát, a némaságot azonban mégis Sunny törte meg:
- Na, jó, ha nem beszéltek magatoktól, hát akkor majd kérdezek én. – Felállt és előttünk kezdett el járkálni fel-alá. – Mi van mostanában veletek?
Jungsoo azután felelt, hogy lenyelte a szájában lévő falatot.
- Hát… A vizsgák elvették min…
- Ne kertelj, Jungsoo – vágott a szavába. – Már a szorgalmi időszakban sem láttunk titeket. Nem kerestek, kerültök minket és még csak arról sem számoltatok be nekünk, hogy elköltöztetek.
Ekkor riadtan néztünk össze húgommal.
- Mikor rámoltatok ki a házból és miért? Biztosan áll ennek a hátterében valami.
Igaza volt. Mindennek a hátterében két fiú állt: L.Joe és Chunji. Miattuk nem tartottuk a kapcsolatot a lányokkal és miattuk hagytuk, hogy a titkok közénk álljanak. Amikor a csajokkal voltunk, mindig vigyáznunk kellett arra, hogy mikor mit mondunk, ezért inkább nem is szóltunk semmit, és igyekeztünk felszívódni. De persze ők nem felejtettek el minket, és most kérdőn álltak előttünk, magyarázatot várva… ebből viszont sehogy sem magyarázhattuk már ki magunkat.
Míg azon gondolkodtam, mégis mit felelhetnék, a Byunghuntól kapott nyakláncomat markolásztam idegesen, mintha csak abból akartam volna erőt gyűjteni.
- Új nyakláncod van? – figyelt fel rá Mimi. – Ezt még nem láttam a nyakadban.
Közelebb hajolt hozzám, hogy megnézhesse magának, s én ekkor legszívesebben kifutottam volna a világból.
- Lee Byunghun… és… Sangmi Young – olvasta fel hangosan. – Lee Byunghun… – ismételte meg. – Olyan ismerős nekem ez a név – esett gondolkodóba, még a homloka is ráncba szaladt. – Á, megvan! A Teen Top L.Joe-ját is így hívják.
Zavartan, fülig pirulva sütöttem le a szememet.
- Hé, Sangmi, mi ez az ábrázat? – kérdezte Sissy.
- Nagyon lesápadtál, Young, mi lelt téged? Csak nem ráhibázott Mimi?
A szívem hevesen kalapált, de minden szó a torkomra forrt.
Húgom biztatóan rászorított a kézfejemre, és ő szólalt meg helyettem:
- Oké-oké, elmondok mindent, csak hagyjátok már szerencsétlent, még a végén stroke-ot kap itt mellettem! – hadarta.
- M-Mindent?! – kérdeztem vissza, a hangom fülsértően vékony volt.

Teen Top - Lovefool - 46. rész

*Jungsoo szemszöge*


Chunjival mind a ketten egyetértettünk abban, hogy további beszélgetésre van szükségünk, ezért úgy döntöttünk, inkább felmegyünk hozzánk – ott legalább nem kellett egy szobán osztozni L.Joe-val és Sangmival.
- Mondd ki még egyszer – kérte, szemében gyermeki áhítat csillogott.
A szememet forgattam.
- Szeretlek, Chunji.
- Mi volt ez a szemforgatás?! – csattant fel, ajkát sértetten biggyesztette. – Máris belefáradtál?
Sóhajtottam, szám szegletében mosoly bujkált.
- Nem erről van szó, csak már percek óta ezt hajtogattatod velem. Rá fogsz unni.
- Erre? Sose tudnék – vigyorgott, majd közelebb hajolt hozzám, de nem csókolt meg még annak ellenére sem, hogy csücsörítettem. – A-a – ingatta mutatóujját. – Ezt itt – mutatott a szájára – ki kell ám érdemelni.
Amolyan „na, ne mondd” stílusban meredtem rá, majd nemes egyszerűséggel a tarkójánál fogva közelebb vontam őt magamhoz.
- Ejnye – csóválta helytelenítőn a fejét, amikor szétváltunk, de elégedett mosolyát nem tudta elrejteni –, de erőszakos valaki.
- Amit Szösz akar, azt Szösz megszerzi – feleltem dallamosan.
- Hé – bökött oldalba –, ez az én szövegem. – Néhány másodpercig csak hallgatott, majd ismét megszólalt: – Akkor is itt leszel, ha gyökér leszek?
- Mire fel ez a jövőidő? – incselkedtem vele.
Elnevette magát.
- Jogos. Tehát gyökér vagyok – mondta ki helyettem.
- Hajlandó vagyok még így is elviselni téged.
- Egészen különlegesnek érzem magam.
- Én pedig azt hiszem, hogy most már túlságosan is nyálasak vagyunk – fintorogtam.
- Mi az, hogy nyálas? – méltatlankodott és olyan gyorsan mozdult, hogy fel sem tudtam fogni, mi történik, már csak azon kaptam magam, hogy Chunji maga alá gyűrt, a lábaim közé furakodott, a kezemet pedig a fejem fölé szorította. – El akarod rontani a pillanatot? – A szeme vészjóslón villant.
- N-Nem… – hebegtem.
- Hadd örüljek már picit annak, hogy végre valahára szabadon kimondhatom az érzéseimet.
- Ne haragudj.
Tekintete ellágyult és ismételten megcsókolt, testével hozzám simult és egyik kezével beletúrt a hajamba.


*Sangmi szemszöge*


Felvettem a csörgő telefonomat, majd a hátamra feküdtem az ágyban.
- Igen? – szóltam bele.
- Jó reggelt, kicsim – üdvözölt L.Joe, hangja is elég volt ahhoz, hogy mosolyra görbüljön a szám. – Mik a terveid mára?
- Nem terveztem semmit igazából.
- Át tudnál akkor jönni?
- Persze, mikor?
- Akár most is.
- Még pizsamában vagyok, de gyorsan összekapom magam.
- Oké. Van egy jó hírem a számodra, örülni fogsz nekem.
- Neked mindig örülök.
- Siess.
Majd’ megölt a kíváncsiság, hogy mégis miről akart velem Byunghun személyesen beszélni, ezért amilyen gyorsan csak tudtam, lecseréltem a pizsamámat valami felvállalható ruhára, fogat mostam, megfésülködtem és már liftbe is szálltam, hogy eljussak a fiúk emeletére.
L.Joe már a folyosóajtóban várt rám.
- Szia – köszöntött fülig érő, boldog vigyorral, majd megcsókolt. – Gyere – megragadta a kezemet és behúzott a lakásba, hogy aztán leültessen a nappaliban.
Épp, hogy helyet foglaltam a kanapén, megjelent Minsoo is: álmosan vakargatta a fejét az egyik kezével, míg a másikkal a pizsamanadrágját igazgatta.
- Helló, Sangmi – üdvözölt, s egy pillanatra kinyitotta a szemét, de csak addig, amíg vetett rám egy pillantást; majd lehuppant mellém.
- Jó reggelt, Minsoo. Hogyhogy nem alszol még? – csodálkoztam.
Nagyon jól tudtam, hogy a fiúk közül a banda feje ápolta a legszorosabb kapcsolatot az ágyával, ezért sem értettem, hogy miért volt fent már ilyen korán.
- Valójában miatta vagy itt – mondta L.Joe.
- Igen? – pillogtam meglepetten.
Minsoo ásított egy nagyot és végül összegyűjtötte minden erejét ahhoz, hogy nyitva tudja tartani a szemét.
- Gondolom hallottál már a műsoromról az egyik rádiónál.
- A DJ Bangről?
- Ühüm.
- Mesélt róla Byunghun, igen.
- Te pedig rádiózással szeretnél majd foglalkozni a jövőben.
- Ez így van – értettem egyet.
- Feltételezem arról is tudsz, hogy minden rádióműsor egy előre összeállított forgatókönyv szerint folyik.
- Persze.
A kérdez-felelek játéka ellenére sem tudtam, pontosan hová is akart kilyukadni.
- Akkor te vagy az én emberem – kúszott egy fáradt mosoly az arcára.
- Micsoda? Miért?
- Lenne számodra egy munkaajánlatom. Eddig nekem kellett összeraknom az adások menetét, de őszintén… így, hogy bejöttek a próbák, ezt nehezen tudom megoldani.
- Azt szeretnéd, hogy én írjam neked elő…?
- Hogy hogyan menjen egy műsor, igen – fejezte be a mondatomat. – Természetesen ezt nem ingyen várom el tőled, félre ne érts. Rendesen kapnál fizetést.
Hirtelen szóhoz sem jutottam.
- Na?
- Szerintem ez egy tök jó lehetőség arra, hogy tapasztalatot szerezz, kicsim – szólalt meg L.Joe, aki eddig csak némán követte figyelemmel a beszélgetésünket.
- D-De én még… sosem csináltam ilyet… – hebegtem.
- Biztos vagyok benne, hogy menne – mondta a két fiú egyszerre, ami mosolyra fakasztott.
- Mutatok neked pár műsortervet és bármennyi kérdésed van, mindre válaszolok – felelte készségesen Minsoo. – Segítek neked összeállítani az elsőket, ne aggódj. És persze utána is fordulhatsz hozzám segítségért bármikor. De ez rajtam tényleg nagyon sokat segítene, Sangmi, mert imádom ezt csinálni, csak az idő… Ráadásul jó pénzt kapnál érte és…
- Benne vagyok – vágtam a szavába. – Ne győzködj tovább – somolyogtam –, elvállalom.
Hirtelen eltűnt az álmosság a szeméből, felélénkült és magához ölelt.
- Istenem, köszönöm szépen, jaj, el sem tudom mondani, mennyire hálás vagyok neked, Sangmi, annyira köszönöm!

***

Épp a papírokat rendezgettem az asztalomon, amikor betoppant Byunghun: csupa mosoly és jókedv volt.
- Hát itt van az én csodálatos barátnőm – vigyorgott, megtámaszkodott az asztallapon és lehajolt egy gyors csókért. – Végighallgattam az adást; büszke vagyok rád.
- Ó, ugyan már… Ez nem olyan nagy dolog – legyintettem szégyellősen.
- Dehogyisnem! Ez az első nagy lépésed, Sangmi.
- Amit csak neked köszönhetek.
- Oké, felgyorsítottam neked valamennyire a folyamatot, de egészen biztos vagyok benne, hogy nélkülem is sikerült volna. Végeztél mára?
- Még váltok pár szót Minsooval és mehetünk.
- Kint megvárlak – puszilt homlokon.
Odasétáltam Minsoo asztalához.
- Ah, Sangmi, most legszívesebben rapbe foglalnám a neved.
- Azt hiszem, hogy ez azt jelenti, hogy elégedett vagy velem… ugye?
- A lehető legelégedettebb. Nélküled nem ment volna így a mai műsor, te tartottál engem egyben.
- Ez azért túlzás.
- Nem szoktam túlozni.
- Köszönöm még egyszer az állást – hajoltam meg hálásan.
- Ugyan – legyintett. – Ugye tudod, hogy nem muszáj bejárnod ide? Elég, ha áthozod nekem a tervet vagy úgyis jó, ha szimplán átküldöd e-mailben. Nem akarom az idődet rabolni, biztos van neked is más dolgod.
- Persze, tudom, csak az elsőnél mindenképp itt akartam lenni helyben.
- De ne érts félre, bármikor szívesen látunk.
- Mindenképp be fogok nézni néha, szerintem sokat tanulhatok így.
- Na, hát akkor a munkádból mind a ketten profitálhatunk, ennek örülök. Most menj, Byunghun már biztos vár. Még ma beszélünk.
- Oké, kereslek majd. Szia, és még egyszer köszönök mindent!


- Ah, de sokáig tartott, azt hittem már sosem jössz ki. Ezért plusz pénzt kéne kapnod, ez már túlórának számít! – méltatlankodott L.Joe.
- Csak beszélgettünk.
Megfogta a kezem és sétálni kezdtünk.
- Na, és milyen az új munkahelyed?
- Eddig jó.
- És ez így is fog maradni. Ha nem, akkor szétrúgom Minsoo seggét.
- A banda vezetőjéről beszélsz.
- Jól tudom.
Dalolászni kezdett és összekulcsolt kezünket finoman hintáztatta.
- Mitől van ilyen jó kedved?
- Szimplán örülök, hogy segíthettem neked munkát találni.
Egy pillanatra megállítottam őt, hogy egy gyors puszit nyomhassak az arcára.
- Angyal vagy.


A mi lakásunkra mentünk, a szobámba lépve ledöbbentem.
- Hát ez meg…?
Kérdőn álltam a bekészített chipses zacskók, nagy maki tekercsek, gumicukrok és szénsavas üdítőitalok láttán.
- Gondoltam megetetlek, megérdemled.
Hitetlenkedő mosollyal arcomon csóváltam a fejemet.
- Úgy teszel, mintha most végeztem volna el életem első sikeres szívműtétét.
- Talán nem mentesz ezzel életeket, de attól még fontos, amit csinálsz és kijár neked egy kis lazítás.
- Mikor hoztad át ezeket?
- Délelőtt. A tekercseket pedig megrendeltem és húgod vette át a futártól.
- Mivel érdemeltelek ki? – kérdeztem, majd leültem az ágyamra és magamhoz vettem az ételes dobozt meg az evőpálcikákat. Az első falat után elégedetten hümmögtem.
- Már csak ezért a látványért is megérte megvenni – vigyorgott és ő is enni kezdett.

***

Húgom meghúzta a sojuval teli poharát, majd a kézfejébe törölte a száját és a színpad felé bökött, ahol Ricky és Chunji karaokézott, a banda többi tagja pedig a háttérben táncolt. Minsoo például a hastánccal próbálkozott.
- Nem gondolod, hogy ezt az egészet csak maguk miatt szervezték meg?
Születésnapom alkalmából a fiúk megleptek engem: kibérelték egy karaokebárnak az egyik termét, hogy egészen hajnalig tudjunk szórakozni zavartalanul. Nem is Jungsoo lett volna, ha nem lett volna ezzel is problémája. Szerintem irtó édes gesztus volt ez a srácoktól, boldog voltam, hogy gondoltak rám és úgy intézték ezt el, hogy én az egészből mit sem sejtettem, éppen ezért próbáltam figyelmen kívül hagyni húgom pufogását.
- Mi? – kérdeztem kelletlenül.
- Nézd ezeket a barmokat… – horkant fel. – Főleg azt ott – mutatott Chunjira. – Még ilyenkor is felvág a hangjával.
- A barátodról beszélsz – juttattam az eszébe kuncogva.
Chunji és Jungsoo hiába alkottak már egy párt, ugyanúgy szívták egymás vérét, mint előtte.
- Ah, ne is emlékeztess – sóhajtotta nagy drámaian, majd felhörpintett még egy pohárral.
- Szép dolog a szerelem – mondtam, mire elnevettük magunkat.
A kézfején támaszkodott és összeszűkített szemekkel méregette a fiúkat.
- Aj, Jungsoo, most komolyan… Még a születésnapomon is azt kell hallgatnom, hogyan szapulod őket? Ráadásul a hátuk mögött!
Zaklatottan nézett rám.
- Most épp azt akartam mondani, hogy még így is szeretem azt az idiótát! És különben is… ezeket előttük sem hallgattam el sosem. Azt akarod, hogy odamenjek hozzájuk és közöljem velük, hogy olyanok, mint a cirkuszi majmok? Megteszem! – csapott az asztalra és már el is kezdett feltápászkodni.
A karja után kaptam és visszahúztam a székre.
- Nem így értettem.
- Ah, frusztráló vagy.
- Bagoly mondja… – motyogtam az orrom alatt. – Miért baj az, hogy jól érzik magukat?
- Egy szóval sem mondtam, hogy baj, csak… olyan, mintha kirekesztettek lennénk.
- Itt van tőled pár méterre Chunji és még így is hiányolod? – vigyorogtam.
- Még, hogy hiányolom, na persze – forgatta a szemét.
- Amint vége a dalnak, ide fog hozzád jönni – nyugtattam.
- Szerintem már azt is elfelejtette, hogy itt vagyok. – Ismét a piához fordult.
Ha így folytatja, félórán belül ki fogja magát ütni…
Ahogy a fiúk befejezték a produkciójukat – vagy testvérem szavaival élve a „cirkuszi mutatványukat” – rögtön odasiettek hozzánk és leültek az asztalunkhoz.
- Na, hogy tetszettem? – kérdezte Chunji vidáman Jungsootól, miután arcon puszilta őt.
- Nem tudom… – forgatta húgom a sojus üveget a kezében. – Éppen ittam.
Chunji a duzzogó felelet hallatán felnevetett.
- Haragszol rám? – tudakolta, pedig tudta a választ.
- Kérsz te is egy pohárral, Sangmi? – fordult felém Jungsoo, ezzel ignorálva a barátját.
- Szóval igen – vonta le a következtetést Chunji a tarkóját vakargatva, de mosolya még így sem tűnt el az arcáról. – Mi lenne, ha a következő számot együtt énekelnénk el? – ajánlotta fel. Testvérem válaszra sem méltatta őt. – Szösz, ne kéresd magad, gyere – megragadta a kezét és húzni kezdte a kis színpad felé.
- Ó, hát feltűnt, hogy van neked egy barátnőd is? – kérdezte, ahogy Chunji után botladozott.
- Nem kéne hagynunk, hogy ma többet igyon – mondta Ricky, és folyton összerezzent, akárhányszor Jungsoo lábai összegabalyodtak.
- A számból vetted ki a szót – helyeseltem.
- Majd Chunji vigyáz rá – legyintett Minsoo.
- Végre megtudja, milyen az, amikor egy részeg embert kell pesztrálnia – szólalt fel Changjo kárörvendőn.
- Ezt úgy mondod, mintha te még nem ütötted volna ki magad – nézett rá Niel szúrós szemekkel.
- Mi? Hogy ééén? – mímelt döbbenetet. – Sose tennék ilyet.
- Nem tudom, kinek kellett a múltkor is lehúznia rólad a nadrágot, mert annyira szétcsaptad magad, hogy leöltözni sem tudtál – horkant fel Ricky.
- Oké-oké, itt álljunk meg – hadarta Minsoo. – A hálószobai titkaitok nem érdekelnek.
Changjo vállon bokszolta őt, mi pedig felröhögtünk.
Akkor hagytuk abba a nevetést, amikor Jungsoo a színpadon kivágta a magas C-t – vagy legalábbis megpróbálta –, ekkor mindannyian feléjük kaptuk a fejünket.
- Na jó, hát ez… – kereste a szavakat Niel. – Ez fájt.
Húgom mellkasa látványosan emelkedett, ahogyan elegendő levegőt gyűjtött egy újabb magas hang kiéneklésére.
- Én félek, gyerekek… – motyogta Ricky.
Szerencsére még mielőtt Jungsoo felsikolthatott volna, Chunji betapasztotta a száját a kezével, és ő énekelt tovább helyette. Egyszerre lélegeztünk fel megkönnyebbülten. Aztán testvérem hasba könyökölte a barátját, így jelezve, hogy jobban teszi, ha elengedi őt. Chunji engedelmeskedett neki, húgom pedig ezt úgy hálálta meg, hogy nem énekelt tovább, csupán háttértáncosként működött közre.
- Esküszöm, hogy édesek együtt – mondta L.Joe, majd átkarolt. – Tetszik a hely?
- Hát persze. Köszönöm, hogy összehívtad a srácokat miattam – nyomtam egy gyors csókot a szájára.
- Nincs mit megköszönnöd.
- Túl jó vagy hozzám – bújtam hozzá, ő pedig szorosabban húzott magához.
- Dehogyis… A következő dalt elénekeljük ketten?
- Tovább akarod kínozni a népet? Jungsoo manővere nem volt elég?
- Én csak azt akarom, hogy jól érezd magad. És a fiúkat nem kell féltened, túl fogják élni.
- Ebben azért nem lennék olyan biztos – húztam a számat.
- Tegyünk egy próbát.

A mi párosunk előadását már jobban élvezték a srácok – minden bizonnyal azért, mert akkor már mindannyian rátaláltak az alkoholra. Ricky az ülőgarnitúrán ugrálva énekelt velünk együtt, míg a többiek bőszen tapsoltak és éljeneztek.
A tortámat éjfélkor hozták be nekem.
- Nem mondtátok, hogy még ez is lesz – kaptam a szám elé döbbenetemben a kezemet.
- Miért, azt hiszed, hogy csak úgy elszúrnék egy meglepetést? – kérdezte Byunghun és hátulról megölelt engem. – Kívánj – súgta a fülembe és a hajamba puszilt.
Vele az oldalamon úgy éreztem, már minden kívánságom teljesült. Bár ezt inkább nem mondtam ki hangosan, még a végén Changjo hányást imitált volna és a fejünkhöz vágta volna, hogy ennél nyálasabbak már nem is lehetnénk.


Hajnali három körül járhatott már az idő, amikor a lépcsőház közelében kiszálltunk a taxiból. Ez mindenkinek segítség nélkül ment, kivéve a húgomat, őt Chunji a hátán cipelte.
- Az első olyan buli, amin nem én vagyok mocsok részeg – mondta elégedetten Changjo.
- Hű, hát ez aztán igazán nagy szó – felelte élcelődve Niel.
- Tényleg nem kellett volna hagynunk, hogy ennyit igyon – ingatta a fejét Ricky.
- A te barátnőd, miért nem figyeltél rá jobban? – firtatta Minsoo, ahogy Chunjit vállba veregette.
- Azt hiszed, csak úgy hagyja nekem, hogy megmondjam neki, mit csinálhat és mit nem? Ha irányítani próbálnám, már halott lennék. És kérlek szépen ne ütögess, mert fel fogod őt ébreszteni.
Jungsoo mormogni kezdett Chunji hátán, de senki sem értette, mit akart mondani. Aztán a motyogása öklendezésbe torkollt.
- Jézusom, Szösz, meg ne merd tenni! – kiáltott fel riadtan Chunji. – Komolyan mondom, ha lehánysz, eláslak! – fenyegetőzött.
- Kitartás, Jungsoo, már nincs sok hátra – paskolta meg testvéremet Ricky.
- Te most letaperoltad a barátnőmet?! – háborodott fel Chunji.
- Esküszöm, hogy nem volt szándékos! – mentegetőzött. – Lecsúszott a kezem.
- Az enyém nem fog, amikor majd jól arcon csaplak – morogta.
- Muszáj veszekednetek? – szólt közbe Byunghun. – Így sosem fogunk hazaérni.

Végül pár perc múlva csak átléptük az otthonunk küszöbét. Jungsoo szobájának az ajtajában állva néztem végig, Chunji hogyan tette ágyba a húgomat; halvány mosoly jelent meg arcomon óvatossága láttán. Miután betakargatta őt, odajött hozzám. 

- Ugye nem baj, ha maradok? Reggel tuti, hogy szörnyen fogja magát érezni és nem akarom, hogy egyedül szenvedjen. 

- Akkor maradsz, amikor akarsz és addig, ameddig akarsz, Chunji, ez nem is kérdés. 

- Nem is ő volt a születésnapos, és mégis ő ütötte ki magát a legjobban - csóválta a fejét helytelenítőn. – Valahogy tényleg meg kellett ezt volna akadályoznom. 

- Ne okold magad, mindketten tudjuk, milyen Jungsoo. 

- Ah, hát igen... Ha azt mondtam volna neki, nem ihat többet, tuti, hogy széttört volna a fejemen egy üveget. 

Testvérem nyöszörögni kezdett az ágyban. 

- Na, jó, bebújok én is mellé, még a végén felébred a sutyorgásunkra is. Még egyszer boldog születésnapot, Sangmi. 

- Köszönöm. Jó éjszakát – köszöntem el. 

- Jó éjt – mondta ő is, majd bezárta az ajtót. 

A saját hálószobámba lépve már sötétség fogadott.

- Mi az, már el is aludtál? – kérdeztem, de L.Joe nem felelt. 

Halkan sóhajtottam, majd gyorsan átöltöztem pizsamába, és befeküdtem mellé az ágyba. A késői óra ellenére sem éreztem magam elég álmosnak ahhoz, hogy rögtön elaludjak, ezért csak a hátamra fordultam, hogy a plafont tanulmányozzam. 

Byunghun hirtelen mozdult és felém kerekedett, meglepett sikolyomat tenyerével blokkolta. 

- Azt hittem, bealudtál – pislogtam rá döbbenten, miután elemelte a számról a kezét. 

- Boldog születésnapot, kicsim. – Csak ennyit mondott, aztán szenvedélyesen megcsókolt. 

Some goodbyes are not ends but releases (GOT7; Jaebum)

A tömeg hullámzott körülöttem, kezek lendültek a magasba, mindenki őrjöngött és pogózott. Bénultnak éreztem magam, csak álltam ott a dühöngő közepén mozdulatlanul és mindenkire értelmetlenül néztem, aki véletlenül – vagy éppen szántszándékkal – nekem ütközött. Frusztrált voltam, valami lerázhatatlan, idegesítő érzés lett úrrá rajtam, és hiába hallottam végre az egyik kedvenc bandámat élőben, valahogy nem tudtam élvezni az estét.

Pedig pontosan ezért jöttem ide – hogy jól érezzem magam. Hogy kicsit kikapcsoljam az agyamat. De tervem kudarcba fulladt: a fejem zsongott és a szívem sajgón dobolt, úgy éreztem, most minden, de minden pocsék. Márpedig éppen azért szerettem a rock zenét, mert mellette nemcsak, hogy gondolkozni nem lehetett, de még érezni sem. Én mégis… mégis éreztem. Nem tudtam menekülni az éréseim elől.
Pia kell, jegyeztem meg magamban és hátraarcot vágtam, hogy utat törjek magamnak a sokaságban. Mert mi mást is csinálhatnék, mikor padlón vagyok, mint azt, hogy leiszom magam a sárga földig? Onnan legalább már nincs lejjebb.
A banda épp akkor kezdett rá örök kedvencemre, az I Hate Everything About You-ra, amikor odaértem a lépcsőhöz, ami felvezetett a büféhez. Na, vajon hogy fogok lejutni innen ittasan?, gondoltam, de aztán rögtön vállat is vontam. Elég, ha egyszerre egy dolog miatt fáj a fejem.
A csarnok emeletén vajas popcorn, hot dog és sör illata keveredett; örömmel szippantottam egy nagyot a levegőbe. Leültem egy bárszékre, gondolkodtam, hogy mégis mit kérjek: sört, vagy sört, s mivel a csapos éppen egy lányt szolgált ki, ezért szórakozottan dobolni kezdtem az ujjaimmal a bárpult lapján.
Már-már görcsösen akartam, hogy végre valahára jókedvem legyen.
A csajon és rajtam kívül senki sem tartózkodott itt fent, de ebben semmi furcsát nem találtam: a koncert alig negyed órája tartott, ekkor még mindenki ereje teljében volt és lent ugrált a küzdőtéren. Nem is bántam, hogy nem tolongott itt mindenféle tagbaszakadt rocker, aki türelmetlenül lökdösődött, hogy piához juthasson.
A büfés – őszes, kopaszodó, bajszos férfi – úgy nézett rám, mintha nem e világi lettem volna, gondolom nem értette, miért meresztettem a hátsómat egy széken ahelyett, hogy a színpad előtt üvöltöttem volna ki a lelkemet. Ő biztosan szívesebben hőzöngött volna együtt a tömeggel, mint én.
Mikor megkaptam csapolt sörömet, olyan szeretettel bámultam a poharamra, mintha az jelentette volna az életemben az egyetlen örömforrást. És az a szomorú, hogy jelenpillanatban tényleg csak abban leltem örömömet. Nagyot kortyoltam. Fülemet megütötte az I Hate Everything About You refrénje, ami hagyján, hogy szíven döfött, de még csavart is egyet azon a rohadt tőrön.
I hate everything about you
Why do I love you?
Amit a tömeg üvöltött, azt én némán tátogtam magam elé, bizonyára kívülről szánalmas látványt nyújthattam.
Csak iszogattam tovább a sörömet és közben a tekintetem megállapodott a tőlem balra ülő lányon. Akár csak én, ő maga is sörözött és hasonlóképpen összetörtnek látszott. Alig tíz másodperce néztem őt, de máris találtam kettőnkben két közös dolgot is. Mutatóujjával egy láthatatlan pont körül körzött a pulton, s a csapos hiába is próbált volna vele beszélgetni, ő csak az általa leírt nem létező körökre volt hajlandó fókuszálni. Háta görnyedt volt, száját majdhogynem másodpercenként panaszos sóhajok hagyták el. Megragadtam műanyag poharamat és fogalmam sincs, miféle indíttatásból, de felálltam és odasétáltam hozzá. Még akkor sem pillantott fel, mikor helyet foglaltam mellette, ezért megköszörültem a torkomat és finoman a karjára helyeztem kezemet. Riadtan kapta fel a fejét, hosszú és dús szempilláival keretezett méregzöld szemei tágra nyíltak és nagyokat pislogott rám.
- Szia – köszöntem neki, s reméltem, hogy a mosolyom láttán nem fog egyből lepattintani.
- Szia. – Hangja nem volt olyan meggyötört, mint az ábrázata.
- Jaebum vagyok – mutatkoztam be, ahogy kezemet felé nyújtottam.
Óvatosan és egy lány finomságával rázta meg a kezemet.
- Misook, de legyen inkább csak Sook.
- Sook – ismételtem utána aprót biccentve. – Örülök, hogy megismerhetlek. És… te is itt bulizol?
A szemét forgatta, de azért a szája szegletében ott bujkált egy halovány mosoly. Tudtam, hogy az idióta humorommal legalább egy picit jobb kedvre tudom őt deríteni.
- Ugye nem az lesz a következő lépésed, hogy cicának nevezel, majd megkérdezed, hogy van-e gazdám?
A fejemet csóváltam nevetve. – Nem, nyugi, semmi ilyennel nem fogok előhozakodni.
- Akkor jó.
- Különben sem azért szólítottalak meg, hogy utána megpróbáljalak felszedni – vallottam be nyíltan.
Meglepettnek tűnt. – Nem?
- Nem. Bár azt azért be kell vallani, hogy bejön a vörös hajad – vigyorogtam.
Szeplői alatt picit pirossá vált az arca.
- Hát… köszönöm.
Volt valami ellentmondásos ebben a lányban. A mosolya édes volt – kissé szomorkás, de édes –, az arca gyönyörű és ártatlan. A ruhája viszont figyelemfelkeltő volt (vagyis az én tekintetemet mindenképp vonzotta): bakancs, feszes bőrnadrág és olyan fekete atléta volt rajta, melynek az oldalt lévő mély kivágása láttatni engedte a bordó melltartóját. De nem panaszkodtam; tetszett a stílusa.
Megköszörülte a torkát. – Akkor miért?
- Hogy őszinte legyek… nem tudom. Tényleg nem. Csak megláttalak és már azon kaptam magam, hogy melletted ülök.
- Ó, értem – somolygott. – Miért nem vagy inkább odalent?
- Hát… most csak… – kerestem a megfelelő szavakat.
- Nincs meg hozzá a hangulat?
- Valahogy úgy.
Koccintásra emelte a poharát. – Üdv a klubban.
- A törött szívekre – mondtam, s meghúztam a sörömet.
- Szóval ez a baj? – vonta fel a szemöldökét. – Szerelmi bánat?
Lesütöttem a szememet; máris bántam, hogy ez kicsúszott a számon.
- Tudom, hogy nem túl férfias, hogy itt kesergek egy rockkoncerten és ahelyett, hogy kitombolnám magam, inkább a sebeimet nyalogatom…
- Szerintem nincsen ezzel semmi baj, sőt. Szeretem az olyanokat, akik felvállalják az érzéseiket és nem próbálják játszani a kemény fickót.
Ráemeltem a tekintetem, mire megajándékozott egy biztató mosollyal.
- Azért mégis csak illene összekapnom magam…
- Friss a dolog?
- Egy hete volt.
- Tehát az. Adj időt magadnak, én azt mondom.
Elgondolkodva hümmögtem.
- Tudod az a gáz, hogy én akartalak téged felvidítani, erre most te ápolod a lelkemet.
Kuncogott. – Sokszor a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy azt eltervezzük, Jaebum.
Valamiért megmosolyogtatott, hogy kimondta a nevemet.
- Nem csak szép, de bölcs is – mosolyogtam elismerően. – Amúgy meg igen, teljesen igazad van. Sajnos…
- Egyébként miből gondoltad, hogy vigasztalásra szorulok? – firtatta.
- Úgy néztél ki, mint akinek szüksége lenne egy barátra.
- Ennyire látszik rajtam?
Bólogattam.
- Rád van írva.
Erőltetett nemtörődöm stílusban vont vállat. – Van ez így. – Ujjával rajzolt még egy kört, majd visszafordult hozzám. – Amióta csatlakoztál hozzám, jobban érzem magam.
- Na, örömmel hallom. Tudhatok valamit, ha pár mondattal el tudtam érni, hogy jobb legyen a hangulatod – kúszott egy önelégült vigyor az arcomra. – Így mégsem volt hiábavaló az, hogy eljöttem erre a koncertre.
- És én sem dobtam ki feleslegesen pénzt a jegyre – helyeselt. – Rendes srácnak tűnsz, Jaebum.
- Mi az, hogy tűnök? – incselkedtem.
Finoman vállba csapott. – Alig ismerlek húsz perce.
Megkocogtattam az üres poharát. – Meghívhatlak a következőre?
- Csak nem le akarsz itatni?
- Á, az rontana a rendes srác imidzsemen.
- Való igaz – értett egyet. – Jól van, nem bánom, a vendéged leszek egy körre.

Másik kettő csapolt sör után letörölhetetlen volt Sook arcáról a bájos mosolya, egyszerűen nem tudtam betelni alkoholtól mámoros nevetésével és csillogó szemével. Imádni való volt ez a lány és gondolatban áldottam magam, amiért ma este mégis csak eljöttem erre a koncertre. Ami már kezdte a végét járni…
- Figyelj, Sook…
- Hm?

- Nem akarom, hogy ezt most félreértsd, de… nem lenne kedved feljönni hozzám? Esküszöm, hogy nincs semmiféle hátsószándékom – tettem a szívemre a kezem.
- Be kell, hogy valljam, hogy te vagy az est megmentője, Jaebum, úgyhogy szívesen veled tartok.

Taxival mentünk lakásomig, ami Szöul belvárosában volt, egy lépcsőház harmadik emeletén.
- Menj csak előre és nézz körbe nyugodtan – intettem otthonom belseje felé, miközben lerúgtuk magunkról a cipőnket. – Én addig keresek valami kaját.
Popcornnal, egy zacskó chipsszel és két tányér kimchivel tértem vissza hozzá. Ő már az ágyamon ült, tündöklő szemekkel nézegette a szobámat és a falára függesztett dísztárgyakat.
- Nem tudom, mennyire vagy éhes – mondtam, ahogy a kezébe adtam a tányért.
- Te csináltad?
- Aha, unatkoztam – vontam vállat.
Úgy nézett rám, mintha valami csoda lennék, s boldogan lapátolt be a szájába egy nagy adagot.
- Hmm…
- Elégedettnek tűnsz – vigyorogtam és én is enni kezdtem.
- Az is vagyok.
Órákig el tudtam volna nézni, ahogyan jóízűen falatozik.

Miután befejeztük az étkezést, gyorsan a mosogatóba raktam a piszkos tányérokat és vissza is mentem hozzá; helyet foglaltam mellette az ágyon.
A sarokba támasztott akusztikus gitárra mutatott.
- Tudsz játszani?
- Tudok.
Felálltam, hogy magamhoz vegyem a hangszert, majd visszaültem mellé.
- Mit szeretnél hallani?
Felcsillant a szeme.
- Úúú… Legyen a Break.
- Kérésed számomra parancs.
Mindössze egy kis ízelítőt adtam neki és csak az első refrénig énekeltem el a dalt a gitárom kíséretében.

Tonight, my head is spinning
I need something to pick me up
I’ve tried but nothing is working
I won’t stop
I won’t say I’ve had enough
Tonight, I start the fire
Tonight, I break away
Break away from everybody
Break away from everything
If you can’t stand the way
This place is
Take yourself to higher places

A záróakkordnál a vállamra hajtotta a fejét.
- Úristen… nem találok szavakat, még a hideg is kirázott. Imádtam.
- Örülök.
- Nem mondtad, hogy énekelni is tudsz, ráadásul ilyen jól.
Kuncogtam. – Mert nem is kérdezted.
- Akármeddig el tudnálak hallgatni, esküszöm.
Meghitt csend telepedett ránk és egy hét óta most először éreztem azt, hogy boldog vagyok.
- Akarod, hogy megtanítsalak? – törtem meg a szótlanságot.
- Persze – mondta felvillanyozva.
A kezébe adtam a gitárt és átkaroltam őt, hogy kezeit el tudjam rendezni a hangszeren.
- Irányíts – mormogta.
A kezét használva pengettem a húrokat, ami elég nehézkes volt, s így a gitárból nem is törtek fel olyan szép hangok, mint az előbbi játékomnál.
Elnevette magát, enyhén rázkódott két karom közt, kacajom követte az övét.
- Na jó, ez így szörnyű.
- Még szerencse, hogy nem mentem tanári pályára.
- Nos, igen, nem hinném, hogy így valaha meg fogok tanulni játszani. De azért köszönöm.
Elvettem tőle a hangszert és az ágynak támasztottam. Nem húzódtam el Sooktól, vállunk összeért. Arcunk közel volt egymáshoz, feszültséget éreztem, a szívem ütemesebben verte saját ritmusát. Félig lehunyta pilláit, résnyire nyílt száján keresztül vette a levegőt, tekintete félreérthetetlenül ütközött meg az ajkamon. Mielőtt még eldönthettem volna, mi lenne a helyes: kihátrálni vagy lépni, ő megtette a kellő lépéseket: csökkentette a köztünk lévő minimális távolságot is és száját az enyémre tapasztotta. Visszacsókoltam és átöleltem, míg ő átfonta a nyakam körül a karját, hogy így tudhasson még közelebb magához.
Már nem is volt kérdés, mi volna helyénvaló…
Ő szakította félbe csókunkat; eltávolodott tőlem és lehajtotta a fejét, idegesen próbált fogást találni a nadrágján, hogy gyűrögetni tudja az anyagát.
- Bocsi… én… én… olyan hülye vagyok.
Nem akartam őt kinevetni, amiért hebegett, de zavarát nevetségesen édesnek találtam. A hajába pusziltam, hogy elvegyem a röhögésem élét, mire felsóhajtott.
Kellett neki néhány másodperc, mire összeszedte magát.
- Mesélj.
Meglepett ezzel a kéréssel.
- Miről akarsz hallani? – tudakoltam.
- Mi történt egy hete?
A tarkómat vakargattam. – Hát…
- Vagyis én nem erőltetem, csak… kíváncsi vagyok.
Mély levegőt vettem, majd hozzákezdtem:
- A barátnőm három hónapja csalt a legjobb barátommal. – Alkarommal a combomon támaszkodtam meg és sebes bütykeimet kezdtem el tanulmányozni.
- Hogy derült ki?
- Volt kulcsom a lakásához és gondoltam, meglepem őt és felugrok hozzá előzetes bejelentés nélkül egy szál rózsával. Aztán a végén nem csak ő lepődött meg… – Ismét elöntött a keserűség. 

- Ott volt nála?
Bólintottam. – A kanapén találtam őket.
- Megütötted?
- Hm? – néztem fel rá.
Véraláfutásos kézfejemre bökött a fejével.
- A haverodat… megütötted?
- Ja, nem… Csak a falnak mentem neki. De talán meg kellett volna…
- Én örülök, hogy nem tetted. – Megfogta a kezemet. – Fáj még?
- Nem, ez nem… – motyogtam. 

Hozzám bújt. – Sajnálom, Jaebum.
- Nem kell, jobb is, hogy vége az egésznek, csak…
- Csak még nem sikerült teljesen feldolgoznod – fejezte be helyettem a mondatot.
Aprót biccentettem. – Pontosan. Bár, hogy őszinte legyek, jobban bánt az, hogy tönkrement a barátságom. Majdhogynem olyan volt, mintha testvérek lettünk volna. Erre...
- Teljesen érthető, hogy azt jobban sajnálod. Egy barát elvesztése is mély nyomot tud hagyni maga után.
- Úgy tűnik, mintha tapasztalatból beszélnél.
- A legjobb barátnőm két hete költözött ki Amerikába és azóta eléggé egyedül érzem magam.
- De ez nem jelenti azt, hogy mindennek vége.
- Persze, én is tudom, csak... Azért csak nem lesz már olyan, mint régen.
Mivel nem tudtam semmi vigasztalót mondani hirtelen, ezért lemondóan sóhajtottam, és gyorsan előhozakodtam egy ötlettel:
- Mi lenne, ha megnéznénk egy filmet? – ajánlottam fel.
- Benne vagyok.
Felálltam, hogy magamhoz tudjam venni a laptopomat, majd az ágy támlájának támasztottam a hátamat és megpaskoltam a mellettem lévő üres helyet.
- Gyere ide – nyújtottam felé kezemet.
Halvány mosollyal arcán fészkelte be magát mellém és én a lehető legnagyobb természetességgel vetettem át a karomat a vállán. Készségesen bújt hozzám még jobban, arcát egy pillanatra a nyakhajlatomba fúrta.

A film végére mind a ketten kimerültek voltunk, a pillái elnehezedtek, a szeme fátyolos volt az álmosságtól.
- Adjak valamit, amiben alhatsz?
- Azt megköszönném.
Visszahelyeztem a laptopot az asztalomra, majd keresgélni kezdtem a gardróbomban. Kivettem egy borszínű rövid ujjút meg egy fekete melegítőnadrágot és felé fordultam jóváhagyásért.
- Tökéletes, köszönöm.
- Nyugodtan átöltözhetsz a fürdőszobában. A tükör melletti szekrényben találsz egy becsomagolt fogkefét is.
Mielőtt kiment volna a szobából, gyorsan arcon puszilt.
- Köszönök mindent.
Amíg ő lecserélte a ruháját, addig én plusz párnákat és takarót kerestem a számára; mire visszatért, az ágy már szépen meg volt vetve. Tekintetemet gyorsan végigfuttattam rajta: a pólómban majdhogynem elveszett, a nadrágom pedig lazán lógott a csípőjén, állandóan igazgatta, nehogy leessen róla. Hihetetlenül édes volt.
- Egy ágyban alszunk? – kérdezte.
- Megleszek a földön is.
- És… ha megkérnélek, hogy aludj velem? – firtatta félénken.
Elégedett vigyorom majdnem szétrepesztette az arcomat.
- Azt hiszem, erre nem mondhatok nemet.
- Miben szoktál aludni? – tette fel a következő kérdést.
Kérdőn pislogtam rá.
- Bokszerben.
- Nem szeretném, ha ezen most változtatnál, csak mert itt vagyok.
Tudtam, hová akart ezzel kilyukadni.
- Sook, nem érzem magam kellemetlenül csak azért, mert itt alszol. Sőt.
Száját rágcsálva, kissé bizonytalanul bólintott.
- Akkor jó.

Félmeztelenül, egy szál alsónadrágban jöttem vissza a fürdőszobából.
- Ne haragudj, elfelejtettem pólót vinni magammal – szabadkoztam.
Kitágult szemekkel, földbe gyökerezett lábakkal bámult rám, reakcióját felettébb szórakoztatónak találtam.
- Öhm… – köszörülte meg a torkát. – Ugyan, semmi baj. 

Kikaptam a szekrényből egy sötétkék felsőt és felvettem, mire Sook csak halkan sóhajtott egyet és bebújt az ágyba. Lekapcsoltam a villanyt és én is követtem őt.
Felé fordultam, s mivel a szemem már hozzászokott a sötétséghez, ezért láthattam, hogy ő is engem figyel.
- Mi az?
- Több ilyen fiú kéne a világra, mint amilyen te vagy, Jaebum.
A hátamra gördültem, bal kezemet a fejem alá tettem és a plafonra meredtem.
- Biztos, hogy oké, hogy együtt alszunk?
A fejét óvatosan a mellkasomra helyezte, karját átvetette a testemen.
- Több, mint oké.
Én is így gondoltam.
Átkaroltam őt és a felkarját kezdtem el simogatni.
- Úgy tetszik az illatod – mondta.
Nem feleltem semmit, azt a nyugodtságot, amit éreztem, nem tudtam szavakba önteni.
- Köszönöm, hogy odajöttél hozzám a koncerten – tette még hozzá.
- Köszönöm, hogy nem hajtottál el – válaszoltam, majd homlokon csókoltam őt. – Szép álmokat, Sook.

Olyan szürreálisnak éreztem ezt az egészet. Néhány órával ezelőtt még sajgott mindenem, zsibbadt a szívem is és mondhatni bántam az egész életem, most viszont megállás nélkül mosolyogtam, miközben a boldogság beivódott minden sejtembe. Semmi kivetnivalót nem találtam abban, hogy majdhogynem ismeretlenül az ágyamban feküdt, hozzám bújva. Igazából nem is tartottam már őt idegennek, olyan… természetes volt, hogy vele múlatom az időt. Olyan volt számomra, mint egy kedves régi ismerős… akihez elkezdtek gyengéd szálak is fűzni.
Mi lenne ez? Menekülés az exem okozta fájdalmak elől?

Erre a gondolatban feltett kérdésemre egy határozott nem volt a válaszom. 

Egészen biztos voltam abban, hogy ép szívvel is megszólítottam volna őt és megkértem volna, hogy maradjon velem az éjszakára. Előbb vagy utóbb úgyis felmentem volna a büfébe és ugyanúgy felfigyeltem volna rá. Nem csak a kétségbeesésem vezérelt, amit éreztem, az tiszta vonzalom volt, efelől nem voltak kétségeim. 

Mielőtt én is elaludtam volna, még utoljára a hajába pusziltam. 

Reggel arra ébredtem, hogy Sook a tincseimmel játszadozott. 

- Ó, jó reggelt – üdvözölt, mikor észrevette, hogy kinyitottam a szememet. 

- Jó reggelt. 

Felültem, hogy kinyújtózhassak, majd visszadőltem mellé és megtámaszkodtam a könyökömön. 

- Köszönöm a tegnap estét, Jaebum. 

A hátamra feküdtem és elégedett mosollyal az arcomon néztem őt. 

- Mi az? 

- Csak örülök, hogy rád találtam. – Válaszom hallatán a mellkasomra helyezte a fejét és átölelt. – Nem venném zokon, ha minden reggel így kezdődne. 

Kuncogni kezdett. 

- Még, hogy nem akarsz felszedni, mi? 

- Sokszor a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy azt eltervezzük, Sook – feleltem, mire kacajának hangereje felerősödött. 

- Hogy én emiatt most milyen boldog vagyok... – sóhajtotta elégedetten, majd megcsókolt. 

Mostanra értelmet nyert a "minden vég valami újnak a kezdete" mondás.