n(ex)t - Második rész

Meglepetés

Másfél hónappal korábban

Jungsoo

Chunjival az egész délelőttünket közös képek készítésével töltöttük, most pedig azon vagyunk, hogy kiválasszuk a tökéletes szelfit. A Happy Together nevet viselő online magazin ugyanis pályázatot hirdetett ki párkapcsolatban élők számára: a szerelmeseknek képet kell feltölteniük a Facebook oldalukra, a képleírásban pedig el kell mesélniük, hogyan ismerkedtek meg. A játékszabály egyszerű: aki a legtöbb like-ot kapja a posztjára, az viszi el a nyereményt, ami nem más, mint egy wellness-hét Szöul egyik legfényűzőbb hotelében, az Imperial Palace-ben.
– Ezt! Tegyük fel ezt! Ez jó lesz – bök a telefonjának a kijelzőjére Chunji.
– Kicsim… Mindegyik képre ezt mondtad.
– Hát persze, mivel mindegyik fotón hihetetlenül jól nézek ki – henceg.
A szememet forgatom.
– Miért nem vágsz össze inkább két fényképet magadról, és töltöd fel azt? Úgyis magadat szereted a világon a legjobban – morgok.
– Hé, ez nem igaz – ellenkezik, majd magához húz. – Te vagy a listámon az első, kicsi – mondja, s a hajamba puszil.
A szívem persze azonnal egy nagy-nagy pacává olvad, de azért tovább szívom a vérét.
– Nem csak nagyképű, de még hazug is – ingatom a fejem helytelenítőn, de azért szorosabban bújok hozzá.
– De most viccen kívül, Szösz – fordítja komolyra a szót. –, tényleg ez a képünk tetszik eddig a legjobban. Nagyon szép vagy, és egyszerűen imádom, ahogy csillog rajta a kék szemed – bókol.
– Biztos?
– Száz százalék. Egyedül is te kapnád a legtöbb szavazatot, de így, hogy még én is rajta vagyok a fotón… Tuti befutók vagyunk – vigyorog.
– Akkor legyen ez – egyezek bele. – Töltsem fel az én felhasználómból?

– Persze, az úgy jó lesz. És mivel te jobban bánsz a szavakkal, ezért te írd meg a képleírást is.
– Szóval minden munka rám marad… Értem én.
Szája fülig ér.
– És pont ezért fogunk mi nyerni, mert te intézed az egészet. – Gyorsan szájon csókol. – Szeretlek, Szösz. Alig várom már, hogy egy teljes hetet eltöltsek veled az Imperiálban.

✧

A mutatóujjam remeg, ahogyan követem a sorokat a képernyőn. Újra és újra átfutom a szöveget, szemeim a teljes kétségbeesés mohóságával falják a betűket, de valahogy az agyam nem képes felfogni, ami történik.
– Mi az? – rohan be hozzám Sangmi, és lehuppan mellém. – Mi történt?
– Olvasd el – bökök az üzenetre. – Hangosan, hátha úgy már elhiszem.
– Oké, de mi ez? – firtatja tovább.
– Csak olvasd már! – csattanok fel idegesen.
– Jól van már, jézusom… – motyogja kikerekedett szemekkel, majd megköszörüli a torkát. – Kedves Jungsoo Parker! Örömmel közöljük, hogy az Ön képe nyerte el a legtöbb ember tetszését a „Happy Couple” pályázatunkon. Gratulálunk! Kérjük, hogy nyereménye átvételéhez fáradjon be szerkesztőségünkbe kedves párjával. Tisztelettel, Happy Together. 

– A rohadt életbe... – szisszenek fel –, még most sem hiszem el – mondom, mikor a végére ér.

– Ez… Ez az üzenet neked szól? – kérdi döbbenten.
– Amikor legutoljára ellenőriztem, akkor még Jungsoo Parker volt a nevem, úgyhogy azt hiszem, hogy igen.
– Ne már… Most csak szívatsz.
– Bár úgy lenne…
Rám emeli tekintetét, én pedig tanácstalanul pislogok vissza rá.
– Basszus…
– Basszus – értek egyet, még bólintok is.
– Chunji már látta ezt?
– Nem tudom. – Keserűen felnevetek. – Mégis mennyi volt ennek a valószínűsége?
– Nem lehet, hogy ez egy jel?
– Egy jel mire?
– Tudod… Hogy nektek egymás mellett van a helyetek – feleli csendesen.
– Hát persze, hogyne – válaszolom fanyarúan. – Nem kell együtt lennünk. Talán soha nem is kellett volna. 

– Most ezt mondod, de…
– De?
– Ezt te sem hiszed el, Jungsoo.
Felhorkanok.
– És számít az egyáltalán valamit, hogy mit hiszek? Változtat az valamin, hogy szeretem őt? – Sóhajtással felel. – Teljesen mindegy, Sangmi. Minden mindegy már.
– Oké, igazad van, ne haragudj, nem is értem, miket hordok itt össze. Különben is, az a szemétláda meg sem érdemel téged. De akkor mi lesz a wellnesszel?
– Megmondom Chunjinak, hogy azt csinál a nyereményemmel, amit akar.
– Ne már! Nem látod ebben a lehetőséget?
– Mire?
– Arra, hogy most te játszadozz a szívével. – A szememet forgatom. – Vagy akár meg is ismerkedhetnél valakivel a hotelban. Sosem tudhatod. Féltékennyé is tehetnéd vele Chunjit.
– Honnan veszed, hogy ő nem fogja visszamondani a lehetőséget, ha megtudja, hogy menni akarok?
– Szereti a flancos helyeket, tehát kizárt dolog, hogy ezt az ingyen wellness-hetet kihagyná.
– Talán igazad van...
– Nem beszélsz vele?
Gondolkodóba esek, majd lemondóan kifújom a levegőt.
– Jó… Írok neki egy SMS-t.

Nézd meg Facebookon a Happy Together oldalát.

Hosszasan, teljesen ledermedve meredek a telefonom kijelzőjére, és egyszerűen ne visz rá a lélek arra, hogy megnyomjam a küldés gombot.
– Küldd már el! – szól rám nővérem.
– Nem is tudom, Sangmi… Mégis miért kéne vele elmennem a hotelba? – harapom be az alsó ajkam.
Viharosan fújja ki a levegőt.
– Az előbb már mondtam – néz rám amolyan „nem igaz, hogy mindent a szádba kell rágnom” módon. – Meg különben is, kell ehhez indok? Már csak azért is menj el! Büszkébb embernek ismertelek meg ennél, Jungsoo.
Szavai furamód bátorítanak és erőt adnak.
Igaza van, egy erős és büszke nő vagyok, aki nem hagyja egyetlen mocsok férfinak sem, hogy eltapossa őt.
– Kijár nekem ezek után az a rohadt wellness! – szegem fel az állam peckesen, s elküldöm az üzenetet. 

– Erről van szó! – helyesel Sangmi, és vállon vereget, mintha csak azt mondaná: szép munka.
Amint megjelenik a kijelzőn az automataértesítő, mondván, Chunji megkapta az SMS-em, a fene nagy önbizalmam rögtön átcsap félelembe, és a gyomrom a feje tetejére áll.
– Jesszusom, mit tettem… – mormogom alig hallhatóan. 

Ekkor hirtelen nyílik a bejárati ajtó: Byunghun tért vissza a boltból.
– Sziasztok lányok!
– Kicsim! – kiált fel nővérem. – Jaj, de jó, hogy jössz, ezt nem fogod elhinni!
Byunghun lélekszakadva szalad be a szobába, a cipő is a lábán van még.
– Mi történt?
– Jungsoo és Chunji megnyerték a Happy Together versenyét! Tudod, a facebookos Happy Couple pályázatot.
Byunghun teljesen lefagy.
– Te jó ég… Nem hittem volna, hogy sikerül összehoznunk...
– Mi? – kérdezek vissza.
– Miről beszélsz? – firtatja Sangmi is.
– Páran összefogtunk, hogy a ti képetek kapja a legtöbb like-ot. Ráírtunk emberekre, megosztottuk a posztotokat itt-ott… De tényleg nem gondoltam volna, hogy sikerrel járunk.
– Szóval a te kezed van a dologban?! – döbbenek meg.
– Az enyém is… – szegi le a fejét bűnbánóan. – Csak jót akartunk… – szabadkozik. 

– Jót?! – dörren Sangmi. – Chunjit mióta lehet pozitív jelzővel illetni?
– Csak olyan szép pár voltak és gondoltuk…
– Épp ez az! – vág a szavába. – Hogy csak VOLTAK! – kel ki magából nővérem. – A hangsúly a múlt időn van, kicsim!
Rám tör a sírhatnék és elszorul a torkom.
– Most már mindegy, srácok – próbálom őket nyugtatni. – Ez így alakult, mi nyertünk.
– És ez nem lehet véletlen… – jegyzi meg Byunghun. 

– Persze, hogy nem, mivel kezeskedtél arról, hogy ez így legyen! – förmed rá Sangmi.
– Ha ennyire ki vagy akadva emiatt, akkor miért akarod annyira, hogy mégis elmenjek? – tudakolom csendesen, ugyanis tartok attól, hogy a fejemet veszi.
– Mert nem engedhetjük meg, hogy Chunji nyerjen, az ég szerelmére!
Szívesen kijavítanám őt, hogy Chunji már akkor megnyerte ezt a csatát, amikor ő velem ellentétben sértetlenül sétált ki a kapcsolatunkból, de inkább nem szólalok meg, mert féltem az életem.
– Beszéltél már Chunjival? – fordul felém Byunghun.
– Küldtem neki egy üzenetet, de még nem válaszolt – felelem.
– Akkor megyek és megkeresem őt. Addig nyugtasd meg valahogy Sangmit, kérlek.
– DE HÁT ÉN TELJESEN NYUGODT VAGYOK! – háborodik fel, szemei vérben forognak.

                                                              Chunji

Egyik kezemmel a fejemet támasztom, míg a másikkal a telefonomat nyomkodom: megnyitom, majd bezárom az üzeneteimet, mintha valami idétlen játékot játszanék.
 – Hé, haver – paskolja meg a hátamat váratlanul Byunghun, s letelepszik egy mellettem lévő szabad bárszékre.
Ijedtemben még a nyálamat is félrenyelem és köhögni kezdek; közben pedig lefordítom a mobilomat, hogy ne láthassa, mit néztem annyira.
 – A frászt hoztad rám…  – morgom, mikor végre alábbhagy köhögőrohamom. 

 – Igen, azt látom… Nagyon elgondolkodtál valamin.
 – Honnan tudtad, hogy itt leszek?
Egyértelmű a számomra, hogy nem véletlenül sétált be pont ebbe a kocsmába, ráadásul fényes nappal.
 – Mindig idejössz, ha rohadt szar a kedved – válaszol egyenesen.
Sajnos nem tudok vitatkozni, hiába is akarnék.
 – Na, és mit akarsz tőlem?
Kérdésemre kérdésre felel:
 – Visszaírtál már neki?
Szóval tudja…
Tettethetném a hülyét, de teljesen felesleges.
 – Még nem…
– De gondolom te is elolvastad Facebookon a magazin posztját.
– El… – Felnevetek. – Ilyen a világon nincs… – csóválom meg a fejemet hitetlenkedve, majd meghúzom a sörömet. 

– És mégis van – feleli. – Mit akarsz tenni?
– Őszintén? Még vagy négy pohár fenekére nézni.
– Elfogadod a wellness-hetet?
– Hát… Elég fasza kis nyeremény, ami azt illeti.
– És Jungsooval tölthetsz egy hetet – egészíti ki.
Nem mondok erre semmit.
– Hiányzik? – firtatja.
A francért kell tovább forgatnia bennem a tört!
– Ig… – kezdem, de elharapom a szó végét. Ó, hogy az a… – Nem – javítom ki magam komoran. 

– Miért nem hozod helyre?
– Honnan veszed, hogy helyre akarom hozni?
– Onnan, hogy ha már nem érdekelne, nem őrlődnél itt a mit tudom én hányadik söröd felett.
– Szösznek mi a terve? – térek ki a válaszadás elől.
– Szösznek? Tehát még becézed? – vonja fel szemöldökét.
Lesütöm a szemem és megköszörülöm a torkom.
– Jungsoonak – helyesbítek.
– Azt mondta, hogy nem hagyja veszni a nyereményt.
– Tehát eljön?
– El – bólint.
Szemmagasságba emelem a poharam és összeszűkített szemekkel vizsgálni kezdem a tartalmát.
– Hát… Csak nem hagyhatom, hogy egyedül legyen egy hétig, nem igaz? 

Teen Top - Lovefool - 50+1 (ráadás)

Sziasztok!

Tegnap kaptam egy kommentárt Marcsitól, amiben a kérdéseit taglalta. Gondolom, több Olvasóban is maradtak kérdések az utolsó rész után, én is tudom, hogy nem sikerült mindent lefednem, és mindenre választ adnom. Ezért is döntöttem úgy, hogy megtoldom a történetet egy ráadás résszel, hátha így már kevesebb kérdőjel marad Bennetek. :) 

A szemszögek váltakoznak, hol Jungsoo, hol pedig Sangmi beszél, de tudni fogjátok, mikor kinek a szemszögéből szemléltetem az eseményeket. 

Jó olvasást! :) 

Kimaradt jelenetek

*Három héttel a londoni látogatás után*

- Csókolom! – köszönt anyunak Skype-on Chunji. – Hogy tetszik lenni, drága? Nahát, hogy milyen szép még így kamerán keresztül is! – bókolt nyájasan.

Drága?! Ez a barom most tényleg drágának nevezte az anyámat? Komolyan mondom, hihetetlen…

Anya elpirulva kuncogni kezdett.

- Hé, hátrább az agarakkal, fiam – szólt rá nevelőapám, miközben leült anyu mellé.

- Naesang, de jó látni! – kiáltott fel vidáman mellettem L.Joe.

Nos, igen, ő meg Naesang annyira jóban lettek a végén, hogy apa még azt is megengedte neki, hogy tegezze őt.

- Mi a helyzet, JoeJoe? – üdvözölte őt apu.

Sangmival homlok ráncolva néztünk össze.

- JoeJoe? – tátogta nővérem döbbenten, és én értetlenül pislogtam vissza rá.

- Ugye eszel rendesen, Chunji drágám? – érdeklődött anya.

Drágám?! Mégis mi folyik itt, de most komolyan?

Ők négyen bájcsevejbe kezdtek és annyira élvezték egymás társaságát, hogy mi Sangmival kezdtük feleslegesnek érezni magunkat.

- Inkább hagyjuk magukra őket – súgtam oda neki.

- Jó ötlet – válaszolta alig hallhatóan.

Mind a ketten láttuk, hogy nem csak a párunkat, de még a szüleinket is elveszítettük.

Hát… Azt hiszem, túlságosan is jól sikerült a londoni utunk.

***

Ingerülten fordultam a hátamra, mikor Ricky már a harmadik alkalommal visított fel a nappaliban.

- Én ezt nem bírom, Byunghun – sóhajtottam gondterhelten. – Szeretem a srá… – A mondatomat nem tudtam befejezni, ugyanis belém fojtotta a szót Niel vérfagyasztó sikolya. Nem gyilkolták le, egyszerűen csak jól érezte magát Rickyvel és Changjoval. – Szóval… – futottam neki még egyszer. – Szeretem a srácokat, ezt te is tudod, de ezt csinálják minden egyes nap, és én ezt egyszerűen már nem bírom elviselni. Kialvatlan vagyok és szétmegy a fejem – panaszkodtam.

- Tudom, kicsim, tudom – húzott a mellkasára L.Joe és a hajamba puszilt bocsánatkérően. – Ki fogok találni valamit, ígérem.

- Jó, de nem ölheted meg őket.

Pár másodpercig hallgatott, majd azt mondta:

- Ki fogok találni valami mást.

Másnap este a kanapén feküdtünk és tévét néztünk Byunghunnal és Rickyvel, amikor odajött hozzánk Niel egy gyűrűs dobozzal a kezében.

- Sangmi, nem hagytad el véletlenül a gyűrűdet? Mert ezt az ágy alatt találtam.

Még mielőtt átnyújthatta volna nekem, L.Joe kikapta a kezéből.

- Istenem, te idióta, mindent elrontottál! – morogta idegesen.

- Mi? De hát miért? Én csak takarítottam és gondoltam Sangmi hiányolja a gyűrűjét – mentegetőzött.

- Ez… Ez nem az övé… Még – tette hozzá.

Semmit sem értettem.

- Mi ez a gyűrű, Byunghun? – firtattam.

- Juj, de izgi! – tapsikolt vidáman Ricky.

Byunghun még lövellt egy gyilkos pillantást Niel felé, majd azt mondta:

- Nem így akartam ezt az egészet elintézni, de legyen…

Zavarban volt, ezt láttam rajta, és csak akkor értettem meg, miért, amikor térdre ereszkedett előttem, és azt kérdezte:

- Sangmi Young… Hozzám jönnél feleségül?

A szám elé kaptam a kezem, a szemem azonnal könnybe lábadt.

- Byunghun… – mormoltam hitetlenkedve. Letöröltem az első kicsorduló könnycseppet, majd azt mondtam: – Persze, hogy igen!

- Csókot, csókot, csókot! – kántálta Niel és Ricky, és mi eleget tettünk kérésüknek.

Talán korai volt a lánykérés másfél év után, de egyszerűen nem tudtam nemet mondani. Biztos voltam abban, hogy vele akarom leélni az életemet.

Ezután elköltöztünk a fiúktól – három hónapig bírtunk velük, de így visszagondolva… már nem is értem, miért költöztem át a dormba hozzájuk, sokkal jobb lett volna, ha azonnal külön otthon után nézünk L.Joe-val –, bár nem jutottunk olyan messzire: a bérházban, ahol  srácok, illetve Jungsooék is laktak, megüresedett és kiadóvá vált egy lakás, így tulajdonképpen továbbra is együtt laktunk mind a heten, csak éppenséggel három különböző otthonban.

Jungsoo és Chunji maradt a mi lakásunkban és éltek tovább a forró-jéghideg kapcsolatukban boldogan. Hol imádták egymást, hol nem kaptak levegőt a másiktól, de minden vitájuk ellenére is tudták, hogy egy napig sem bírnák egymás nélkül, és ez így is volt rendjén.

***

A Café Daniban ültünk a lányokkal, Sunnyval, Sissyvel és Mimivel, és egy-egy sütemény felett panaszkodtunk mindannyian arról, mennyire kimerítő volt az a három éves út, amely a diplománkhoz vezetett. Olyanok voltunk, mint azok az idős nénik, akik folyton a zöldségek árának emelkedése miatt morogtak a piacon. Próbáltunk túltenni a másikon és mindenki azt bizonygatta, hogy neki volt a legnehezebb három éve. Persze ebben a vitában sehogy se lehetett volna igazságosan eldönteni, kinek van igaza.

Épp a kávémért nyúltam volna, amikor Sunny fejhangon felvisított:

- Mi az ott az ujjadon?!

- Ümm… Gyűrű? – kérdezte Jungsoo.

Sunny úgy nézett rá húgomra, mint aki képes lenne bármelyik pillanatban agyonütni őt, és őszintén, ezt meg is tudtam érteni.

A lányok eddig azért nem láthatták az eljegyzési gyűrűmet, mert egy láncra fűzve, a nyakamban hordtam, és a karikát mindig a pólóm alá rejtettem.

- Tulajdonképpen ezért is mondtam, hogy ma üljünk össze… – kezdtem bátortalanul.

- Miért? Be akartad jelenteni, hogy vettél egy bizsut? – csipkelődött Sissy.

- Nem, hanem mert L.Joe megkérte a kezét – mondta Jungsoo mogorván.

Bumm, bele a közepébe…

A lányok összenéztek és alsó ajkukba harapva próbálták visszafojtani a nevetést.

Mielőtt még röhögőgörcsöt kaphattak volna, megjelent a Teen Top. Ez magában még nem is lett volna furcsa, mivel Niel szüleié volt a hely, csakhogy a srácok megálltak az asztalunknál. Chunji a lehető legszélesebb mosollyal az arcán ült le húgom mellé, míg Byunghun mellettem foglalt helyet.

- Szia szerelmem – üdvözölt, majd gyorsan szájon csókolt.

- Hiányoztál, Szösz – bújt hozzá Jungsoohoz Chunji.

Ekkor már persze a lányok nem tudtak nevetni, szájtátva bámultak minket, minden szó a torkukra forrt.

- Mi a jó… – mormogta Mimi döbbenten.

- Most ti tényleg…? – Sissy be sem tudta fejezni a megkezdett kérdését.

- Mondjátok, hogy ti csak baromi jó cosplayesek vagytok – pislogott nagyokat Sunny.

L.Joe felállt, hogy tisztességesen meghajolhasson.

- Lee Byunghun vagyok, a Teen Top rappere és egyben Sangmi vőlegénye. Örülök a találkozásnak.

- Ne ba… – dermedt le Mimi. Elharapta a szó végét, ugyanis nem szeretett káromkodni.

- Ezt nem tudom elhinni – mondta Sissy.

Chunji énekelni kezdett, hogy bebizonyítsa, valóban ők azok. Két-három sor a Miss Rightból elég volt ahhoz, hogy meggyőzze a lányokat.

- Ó… Te… Jó… Ég… – tagolta Sunny, majd hirtelen Nielre emelte tekintetét. A fiú zavartan összerezzent. – Akkor te… Daniel?

Niel büszkén mosolyogott.

- Üdv Sunny – köszönt neki aprót biccentve.

- Te tudod a nevem!? – Sunny teljesen elképedt.

- Hát menten lehidalok… – túrt a hajába Sissy.

- És ezt mégis mikor akartátok velünk tudatni?! – háborodott fel Sunny.

- Hé, álljon meg a menet – tartotta fel mutatóujját Jungsoo. – Mi el akartuk nektek mondani, emlékeztek? Ti voltatok azok, akik nem vettek minket komolyan, és jól kiröhögtetek.

- Jól van, édes, ne húzd fel magad – puszilt a hajába Chunji.

- Jungsoonak igaza van – ismerte be Mimi.

- Hogy lehettek ti ekkora mázlisták!? – kérdezte Sunny zaklatottan.

- Mindent el kell mesélnetek! MINDENT! – hangsúlyozta Sissy.

- Na, ez hosszú lesz – sóhajtott fel Changjo, és az asztalunkhoz húzott egy széket, majd a többi fiú is követte példáját.

***

Ami a lányok tanulmányait illeti… Mind a ketten elvégezték a három éves alapképzést csúszás nélkül, bár Jungsoonál mindvégig kérdéses volt, hogy sikerül-e eljutnia a célig. Szösz szájából nem egyszer hangzott el az a mondat, hogy „Ennyi volt, én ezt nem csinálom tovább!”, és ha nem lett volna ott neki Sangmi, talán ténylegesen ott is hagyta volna az egészet. A diplomaosztó után Sangmi munkatársi kapcsolatban maradt Minsooval, és az ő szárnyai alatt folytatta tovább rádiós karrierjét, míg Jungsoo… Nos, ő egy diktátor alkalmazottja lett.

Sunny édesapja nyugdíjba vonult és frissen diplomázott rabszolgahajcsárjára… akarom mondani lányára bízta a szerkesztőségét, így a hetilap új címe Sunny Times lett. A lány jó barátnő lévén gondolkodás nélkül bevette a seregébe… vagyis csapatába a három lányt, Jungsoot, Sissyt és Mimit, így egyikőjük sem erősítette egy percig sem a munkanélküliek táborát.

***

Nos, ennyit szerettem még volna hozzácsatolni a történethez. Inkább már nem is mondom, hogy vége és azt sem, hogy véglegesen pontot tettem a Lovefool végére, mert az a pont bármikor átíródhat vesszővé, és a történetbeli szereplők is visszatérhetnek még későbbi fanfiction-ökben. Sunny esetében ezt vehetitek akár fenyegetésnek is.

Még egyszer meg szeretném köszönni mindazt a figyelmet, amit a Lovefoolra szenteltelek és azt a sok kedves szót és biztatást, amit a kezdetektől fogva kaptam Tőletek! Hálás vagyok. 

Nagy ölelés.

Soora 

n(ex)t - Első rész

Szívfájdalom

A mai reggellel a huszonegyedik napnak húzhatom meg a striguláját. Huszonegy nap, három hét, egészen pontosan ennyi idő telt el azóta, hogy Chunji pontot tett a kapcsolatunk végére. 

Sosem tudhatod, mit hoz a holnap. Óriási klisé, de így van.
Egyik nap összebújva alszol a pároddal, másnap pedig már a nővéred kanapéján találod magad összetört szingliként, és csak nyeled, nyeled a könnyeidet.
Bénultság. Ezt érzem, mióta kimondta, hogy véget akar vetni az egésznek. Nem fáj, nem mar, nem éget, csak a bénult zsongás maradt a szívemben és a tátongó, kitölthetetlen űr a lelkemben. A tompa lüktetést érzem, semmi mást.
Életkedv? Az ominózus este óta olyannyira nincs, hogy még csak dolgozni sem járok be. Otthonról (jobban mondva Sangmiék lakásáról) küldöm be a szerkesztőségbe a cikkeimet, mert egyszerűen nincs türelmem az emberekhez. Meg akarom magam óvni a záporozó „Mi a baj?” és „Miért van ilyen nyúzott képed?” kérdésektől, és a boldog párkapcsolatban élő, kivirult kollégák látványától.
Gyenge lennék? Még az is lehet.
Egyesek terápiaként alkalmazzák a munkát – elhalmozzák magukat tennivalókkal, betáblázzák a napjukat csak azért, hogy ne legyen idejük befelé koncentrálni, csak is kifelé. Inkább túlóráznak, hogy minél kevesebb időt töltsenek egyedül az üres és néma lakásban. Nos, én nem tartozom ehhez a réteghez. Alig tudok fókuszálni, sokkal több időbe telik megírni egy cikket, mint általában. Ráadásul teljesen más területeket kezdtem el feldolgozni kényszerített költözésem óta; eddig mindig vidám voltam, az írásaim is pozitív hangvételűek voltak, szerettem ábrándos publikációkat írni a női-férfi viszonyról. Ez volt a védjegyem. Három hete azonban a rózsaszín köd felszállt, és azóta én sem vagyok már ugyanaz a jókedvű ember. Már nem a szerelem felemelő- hanem pusztító erejéről, a kapcsolatok buktatóiról, hűtlen felekről, telesírt párnákról és már-már elviselhetetlen szívfájdalomról írok. Nehezen születnek meg a kezem alatt a cikkek, de mikor végre pontot teszek egy publikáció utolsó mondatának végére, úgy érzem, valamennyivel nyugodtabb a lelkem.
Mindig is hittem az írás gyógyító erejében.
Tehát azóta Sangmi és Byunghun lakásán húzom meg magam egy kanapén, aminek eléggé vendégmunkás-feelingje van, de valahogy nem tud izgatni. Nővérem, mikor meglátott azon a bizonyos estén, először kicsattanó örömmel szorított magához, majd mikor érzékelte, hogy testemet rázza a sírás, azonnal bevezetett a nappaliba, hogy leültessen, és védelmezőn magához öleljen. Nem kérdezett semmit, csak hagyta, hogy sírjak, miközben úgy ringatott, mintha egy apró, törékeny kislány lettem volna, és igazából annak is éreztem magam. Miután elfogytak a könnyek, csinált nekem forrócsokit és türelmesen megvárta, amíg én remegő ajkakkal, el-elcsukló hanggal elmeséltem, mi történt. Természetesen minden további nélkül beleegyezett abba, hogy náluk maradjak addig, míg ki nem találom, hova és hogyan tovább.

Sangmi lehuppan mellém a kanapéra – már amennyire huppanni tud a nagy hasa miatt, ugyanis már a hatodik hónapjában jár. A combomra simítja a kezét, ezzel szakítva ki a gondolataimból.
– A szívem hasad meg érted… – néz rám szomorúan.
Nem tudom vele tartani a szemkontaktust, inkább ölemben pihentetett kezemre bámulok meredten. Az eljegyzési gyűrűm szúrja a szememet és viszkető érzést vált ki belőlem (biztos vagyok benne, hogy ezt csak bebeszélem magamnak), éppen ezért úgy gondolom, hogy jobb, ha megválok tőle. Szemmagasságban forgatom az ezüst karikát, összeszorított ajkakkal hunyorgok rá.
– Ki akarod dobni?
A tenyerembe zárom és összeszűkítem a szemem.
– Már gondoltam rá – vallom be.
– Akkor nem fogod?
Néhány másodpercig csak hallgatok.
– Nem.
– Mi lenne, ha beszélnél vele?
Ajkam keserű félmosolyra húzódik.
– És mit mondhatnék neki?
Lemondóan sóhajt.
– És, ha Byunghun menne el hozzá?
– Hagyjuk, Sangmi…
– De nem akarlak téged ilyen állapotban látni.
– Milyenben?
– Hát… Ilyenben. Egész nap csak ülsz itt, meredsz magad elé fapofával…
– Ne haragudj, ígérem, hogy azon leszek, hogy minél hamarabb találjak magamnak egy albérletet.
– Nem ezért mondtam, hülye – morogja, majd vállon suhint. – Bármeddig maradhatsz, és örülök is neki, hogy itt vagy, csak… bár ne ezért kellett volna átjönnöd.
– Fontolgatom, hogy hazautazom.
– Lehet, hogy jót tenne neked egy kis levegőváltozás – helyesel. – Apuék biztosan örömmel fogadnának.
– Félreérted. Költözésre gondoltam.
Kikerekedett szemekkel pislog rám.
– Hogy mi?!
– Még nem döntöttem el, de…
– Nem, Jungsoo, nem engedem – mondja határozottan. – Ez volt az álmunk, emlékszel? Újságíró akartál lenni. Hol? Itt Szöulban. És most az is vagy. Hol? Szöulban.
Könnybe lábad a szemem.
– De… Nem akarok itt lenni. Nem bírok itt lenni, Sangmi. Így nem, hogy minden rá emlékeztet.
– Tudom, hogy nehéz, illetve el sem tudom képzelni, mit érezhetsz most, de nem adhatod fel az álmodat miatta. Ne hagyd, hogy mindent elrontson. Különben is, még csak azt sem érdemli meg az a nyomorult, hogy szomorkodj miatta, azt meg aztán pláne nem, hogy hazamenekülj előle. Ne hozz meggondolatlanul egy ekkora döntést csak azért, mert most úgy érzed, nem lehet jobb a helyzeted. Én itt vagyok és segítek, oké? – kérdi, majd letöröl egy kósza könnycseppet az arcomról. – Ne is beszéljünk róla többet, már csak a gondolatától is dühös leszek… Tudom is, mire van neked szükséged. Hallottál már arról a doramáról, aminek az a címe, hogy W? Lee Jongsuk játszik benne.
– Lee Jongsuk? – kérdezek vissza.
– Bizony, neki már csak a látványa is orvosság lehet minden bajodra. Úgyhogy most megyek, készítek popcornt, te meg addig kapcsold be a laptopodat, és keress rá, hol tudnánk elkezdeni nézni online.
– Értettem, főnök – szalutálok halvány és erőtlen mosollyal arcomon.
Jól esik, hogy Sangmi így törődik velem.
Mielőtt keresgélni kezdenék az interneten, három hét óta most először belépek a Facebook profilomba, ahol több, mint hat üzenet, és még ennél is több értesítő fogad. Rákattintok az „Üzenetek” fülre, s ahogy végigfuttatom a szememet a neveken, hirtelen lefagyok az egyik feladó láttán. Remegő kézzel nyitom meg az üzenetet, újra és újra elolvasom, amit írt az illető, de képtelen vagyok elhinni.
Ez nem igaz. Ez nem lehet igaz. 
– S-Sangmi… – hebegem, szám elé kapva a kezem. – Sangmi!

n(ex)t - Prológus

Sziasztok!

Ahogy ígértem, már meg is hoztam a legújabb fanfiction-öm, a n(ex)t prológusát. A sztori két főszereplője Chunji és Jungsoo, ám egy valami miatt mégsem lehet ezt a Lovefool folytatásának tekinteni: ebben a történetben a fiúk nem idolok. De minden más maradt a régi: Chunji arca még mindig ugyanakkora és Jungsoo nyelve is ugyanúgy fel van vágva, mint eddig volt. 

Élvezzétek a páros további alakítását. 

Jó olvasást!

Soora

Prológus

 

Három héttel ezelőtt

Vége van. Újra és újra ezt mondogatom magamnak, miközben lesújtottan ülök az ágy szélén. Szám enyhén remeg, a szívem sajgón veri fájdalomtól bénult ritmusát. Magam elé meredek, egy képzeletbeli pontra szegezem szememet, mert nem merek ránézni sem. Sűrűn pislogok, hogy a könnycseppeket elűzzem a szememből, azonban látásom minden szánalmas próbálkozásom ellenére is elhomályosul a könnyfátyol miatt. Amikor az első könny végigszánt az arcomon, alsó ajkamba harapva még jobban leszegem a fejem. Tompán fáj lényem minden pontja, úgy érzem, most lenne igazán jó megszűnni létezni.

Megköszörüli a torkát, mire összerezzenek. Lassan emelem rá tekintetemet és ő szenvtelen arccal, semmitmondó szemekkel mered vissza rám. Nemtörődömsége csak még jobban felzaklat.

- Maradhatsz, amíg nem találsz magadnak lakást. – A hangja ennél hűvösebb talán nem is lehetne.

Persze, mert ez az ő otthona. Többé nem a miénk, egyedül csak az övé.

Ölemben pihentetett kezem ökölbe szorul.

Lesajnálva érzem magam és üvölteni lenne kedvem, toporzékolni, de nem adhatom meg azt az elégtételt neki, hogy szemtanúja lehet az összeroppanásomnak.

Tartsd magad, Jungsoo. Most még nem törhetsz össze.

- Felejtsd el – mondom nagy nehezen, a torkom teljesen ki van száradva.

Hangom ismeretlenül cseng még számomra is, és már idegennek találom őt is, ahogyan nézem őt.

Nem kérek a segítségéből, a szánalmából.

Válaszom hallatán lesüti a szemét és idegesítő, fölényes félmosolyra húzza ajkát. Ekkor a szívem nehéz kőként süllyed a gyomromba, és hirtelen úgy érzem, nincs elég levegő a lakásban.

Nehézkesen felállok, és megragadva a táskámat a szekrényemhez sétálok. Nem is nézem, mit csomagolok el, kapkodva rámolok ki a ruhásszekrényből, minél hamarabb szabadulni akarok. Tekintetét végig a hátamon érzem, és ez csak arra késztet, hogy még inkább siessek a cuccolással.

Amikor megtelik a táskám, behúzom a cipzárját, és megindulok a kijárat felé.

- A többi holmidért mikor jössz?

Megállok, de nem fordulok vissza, a testem teljes egészében megfeszül. Nem szólok egy szót sem, inkább csak kiveszem a lakáskulcsomat a nadrágzsebemből, és a földre ejtem azt. A kulcscsomó hangosan csapódik a parkettának, a zaj fülsértő a némaságban.  A kulcsok nála, míg az érzelmek nálam maradnak. 

Remegő lábakkal sétálok ki a lakásból, némán, vissza sem pillantva, az ajtó durván csapódik be mögöttem. 

Ég veled, Chunji.

Teen Top - Lovefool - 50. (utolsó) rész

Sziasztok! :)

Igen, jól látjátok, végre megszületett a Lovefool zárórésze, én magam sem tudom elhinni. 2012-ben kezdtem hozzá ennek a megírásához, amikor még csak 15 éves voltam, ez már a harmadik változata, de végre, 2016-ban, 19 évesen sikerült pontot tennem a végére. Bevallom, hiányozni fog ez a kis történet, hiszen évekig alakítottam, formáltam, agyaltam rajta, és most iszonyatosan szokatlan lesz, hogy többet már nem kell a folytatásán gondolkodnom. DE! Ez az 50. rész nem azt jelenti, hogy el fogom engedni a fiúk kezét, vagy bezárom a blogomat. Épp ellenkezőleg: szeretnék belefogni egy új történetbe, aminek Jungsoo és Chunji lesz a főszereplője. Ők ketten nagyon a szívemhez nőttek, ezért úgy döntöttem, az ő szálukat továbbviszem és még nem hagyom magukra őket. Remélem, hogy ez sokaknak jó hír. 
Szeretném megköszönni a sok kedves kommentárt, szót és biztatást, amit az évek során kaptam Tőletek. Nem győzöm hangsúlyozni, milyen sokat jelentenek nekem a visszajelzések. 
Remélem, hogy sokaknak tudtam kellemes perceket okozni ezzel az ötven részes kis történettel és, hogy a továbbiakban is velem tartotok majd. :) 
Nem is szaporítanám tovább a szót. 
Jó olvasást! 

Soora

Négy évvel később

*Jungsoo szemszöge*


Fel-alá futkostam a lakásban a fülbevalóm párját keresve; benéztem mindenhová, hosszú percekig feküdtem a földön és tapogatóztam a kanapé alatt, hogy megnézzem, nem esett-e le oda.
- Chunji! – kiáltottam, de válasz már nem érkezett. – Chunji, nem láttad a fülbevalómat? – Csak a némaság felelt, mire szitkozódni kezdtem. – Nem hiszem el, hogy egy nyomorult bizsu miatt fogunk elkésni… – Ráuntam a keresőexpedícióra, ezért inkább kikaptam a fülemből a meglévő darabot is. – Mindegy, úgyse a fülcimpám lesz a figyelem középpontjában…
Megigazítottam magamon piros pánt nélküli ruhámat és elrendezgettem a vállamon a tincseimet.
- Chunji, készen vagy már? – szólítottam őt meg megint, de próbálkozásom teljesen felesleges volt. Gondterhelten sóhajtottam fel. – Mit csinálsz még? – A fürdőszoba felé vettem az irányt, aminek ajtaját nyitva találtam. Bedugtam a fejem. – Ah, hát itt vagy. – Elszakította tekintetét a tükörtől és felém fordult; arca nagy részét borotvahab fedte. – Ezt most nem mondod komolyan!? – csattantam fel.
A homlokát ráncolta értetlenül.
- Meg sem szólal…
- Még csak most borotválkozol?! – vágtam a szavába. – Mi a francot műveltél eddig? Jó, tudod mit? Elindulok nélküled, nem fogok rád évekig várni. Annyira kiborító tudsz lenni! – Már indultam is volna kifelé, azonban ő gyorsabb volt: utánam nyúlt és magához húzott, berántva ezzel a fürdőszobába, hátamat a mosógépnek vetve.
Ajka vészesen közel volt az enyémhez, és még ennyi idő után is képes volt a közelségével teljes mértékben megbénítani.
- Muszáj mindig sipítoznod? – sziszegte. – Kibírhatatlan vagy, asszony – fedett meg.
Mindig nevetnem kellett, ha asszonynak szólított, ám ezúttal csak benedvesítettem a számat és próbáltam úrrá lenni a hevesen kalapáló szívemen.
- Egy perc és kész vagyok, oké? – kérdezte higgadtan. – Képes leszel azt kivárni?
További kommentár nélkül bólintottam.
- Nagyszerű, én is így gondoltam – húzta pimasz mosolyra száját.
Arcát a nyakhajlatomba fúrta, míg tenyerét a combomra helyezte, majd szépen lassan elkezdte felfelé tolni a ruhámat.
- Hm, tetszel nagyon – búgta.
Éreztem, ahogy a bőröm egyre forróbbá vált.
- Engedj el – kértem erőtlenül –, így sosem fogunk tudni elindulni. Mindenki ránk fog várni.
Természetesen eszem ágában sem állt tiltakozni ellene, de már így is késésben voltunk.
- Meglesznek nélkülünk is – erősködött.
Felnevettem.
- Mi vagyunk a tanúk, te hülye.
Csak annyira húzódott el tőlem, hogy a szemembe tudjon nézni. Láttam rajta, hogy valami visszavágáson gondolkodik, de ezzel már nem tudott vitatkozni – a ceremónia fontos részét képeztük, muszáj volt mennünk.
Lemondóan sóhajtott, majd mielőtt még eltolhattam volna őt magamtól, megcsókolt. Sikítva ugrottam félre.
- Normális vagy? Most nézd meg, mit csináltál! – mutattam a borotvahabos arcomra.
Kuncogott.
- Cuki vagy. – A szeme csak úgy csillogott.
Magához vett egy törölközőt, hogy letörölje rólam a nyomát.
- Annyira gyerekes vagy – morogtam.
- Nyugi már – csitított, ahogy tisztogatott. – Látod, már kész is vagy. Ne hisztizz folyton – koppintott rá az orromra.
- Két percet kapsz – szegeztem mellkasának a mutatóujjamat. – Nem többet.
- Értettem, főnökasszony – szalutált, majd a fenekemre csapott a törölközővel, ahogy kimentem a fürdőszobából.
Örök gyerek…
Gondolom mondanom sem kell: többet vártam rá két percnél. Már ténylegesen azon gondolkodtam, hogy inkább elindulok egyedül. Irtó pipa voltam rá.
- Na, mehetünk – lépett elém, és végigmutatott magán. – Elkészültem – mondta nagy büszkén.
Ahogy végignéztem rajta, úgy el is párolgott haragom, látványától azonnal a fotelba olvadtam. Mesésen nézett ki a sötétkék öltönyében, órákig el tudtam volna őt nézegetni, akkor sem tudtam volna vele betelni.
A kezét nyújtotta, hogy felsegítsen, ezért a tenyerébe csúsztattam az enyémet.
- Gyönyörű vagy – simogatta meg az arcomat, és homlokon puszilt.
- Te sem panaszkodhatsz – feleltem mosolyogva.
- Igen, tudom – nevetett öntelten.
Erre csak a szememet tudtam forgatni, amitől a nevetése harsányabbá vált.
- Ilyenkor mindig megfogadom, hogy soha többé nem foglak megdicsérni semmiért… – motyogtam.
- Aztán sosem tudod szó nélkül hagyni a bájamat – tárta szét a karját amolyan „ez van” stílusban.
- Inkább induljunk most már, mielőtt még meggondolnám magam és itt hagynálak – dünnyögtem.

- Ugye tudod, hogy nem ihatsz így, hogy te vezetsz? – kérdeztem, mikor már Chunji autójában ültünk, úton a hotel felé.
Néhány másodperc erejéig csak pislogott maga elé, majd szitkozódott egy sort.
- Hazafelé taxival megyünk – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.
- Persze, hogy majd aztán én tegyelek be a kocsiba? – háborodtam fel.
- Nem akarom magam leinni… annyira.
A fejemet csóváltam.
- Most mi az? – csattant fel. – A legjobb barátom most fog megházasodni, te pedig azt várod el tőlem, hogy egy kortyot se igyak? Kegyetlen vagy!
Sértetten néztem ki az ablakon, ő pedig bocsánatkérésképp a fedetlen combomat kezdte simogatni.
- Ne veszekedjünk minden apró hülyeségen ezen a napon, oké? Mértékkel fogok inni, ígérem – mondta békítően. – Jó leszek, anya – tette hozzá viccelődve, mire nehezen ugyan, de elmosolyodtam. – Így van – biccentett –, ezt a mosolyt akarom látni egész nap. Egyszerűen imádom.
Megállt egy piros lámpánál, s gyorsan szájon csókolt.
- El sem hiszem, hogy Byunghun az első, aki megházasodik a bandából.
- Miért, kit hittél, ki lesz az?
- Nem is tudom… Esetleg Minsoo.
- Talán, ha nem aludná át több, mint a fél életét, már lehetne is felesége.
- Mondasz valamit – értett egyet.
- Majdnem ugyanannyi ideje vagyunk együtt, mint Sangmiék, de nálunk még sosem került szóba a házasság... – adtam hangot gondolataimnak.
Olyan sokáig hallgatott, hogy azt hittem, erre már nem is fog válaszolni.
- Hát… Tényleg nem – felelte végül szenvtelen hangon.
Éreztem, és láttam is rajta, hogy nem szívesen beszél erről, ezért inkább ennyiben is hagytam ezt a témát. Valamiért rossz érzés lett úrrá rajtam, így az út hátralévő részén meg sem szólaltam, és ő sem erőltette a beszélgetést.

Sangmi és L.Joe úgy döntöttek, a hagyományoktól eltekintve az esküvőjüket nem templomban, hanem egy ízléses hotelben tartják meg.
A hotel személyzete kitett magáért: az egész terem fehérben pompázott, a dekoráció minden eleme hófehér volt: a virágoktól kezdve, a lufikon át az asztalterítőig minden, amit én kifejezetten gyönyörűnek találtam.
- Hű… – ámult el Chunji is. – Valami ilyesmi koncepciót szeretnél majd a miénken is? 

Ezúttal én fagytam le, hirtelen nem tudtam mit felelni. Az autóban ő blokkolt le teljesen az esküvőtémától, most pedig ő emlegette a sajátunkat… Nem tudtam ezt az egészet hová tenni.
Mielőtt még választ adhattam volna, odajöttek hozzánk Sissyék.
- Sziasztok! – üdvözölt minket mind a három lány kicsattanó örömmel.
- De jól néztek ki! – dicsértem meg őket.
- Ti pedig istenien álltok egymásnak – jegyezte meg Mimi.
Chunji a derekamnál fogva húzott közelebb magához.
- Tudom… egyszerűen tökéletesek vagyunk együtt – mondta büszkén.
- Ha most hozzáteszed, hogy „bár én egyedül is az vagyok”, itt hagylak titeket és letagadom, hogy valaha is Teen Top rajongó voltam – szólt közbe Sunny morcosan.
Nos, igen, hiába volt oda meg vissza a fiúkért, a stílusán a rajongása sem tudott változtatni, és sokszor képes volt az egész bandát kioktatni egy perc alatt. Ő már csak ilyen volt.
- Hihetetlen, hogy évekkel ezelőtt még röhögőgörcsöt kaptunk azon, hogy azt mondtad, Sangmi összejött L.Joe-val – emlékezett vissza Sissy.
- Most meg itt vagyunk az esküvőjükön… – hüledezett Mimi is. 

Már épp a fejükhöz vágtam volna az ezredik alkalommal is, hogy nem kellett volna akkor kiröhögniük minket, amikor odalépett hozzánk a rendezvényszervező.
- Önök a tanúk, igaz?
- Mi lennénk azok, igen – bólintott Chunji.
- Kérem, jöjjenek velem, a ceremónia hamarosan kezdődik.
- Találkozunk a boldogító igen után, lányok – köszöntem el tőlük. 

- Showtime, baby – kacsintott rám Chunji, és a karját tartotta, hogy karoljak belé. 

VÉGE