Teen Top - Lovefool - 3. rész

Szeptember 2., hétfő
*SangMi szemszöge*


Rettegtem. El sem tudtam képzelni, mi várhat rám a hatalmas egyetem falain belül, miben lesz majd részem, milyen emberek közé fogok kerülni, s hogy egyáltalán hogyan fogom megtalálni az előadókat. Tájékozódó képességeim olyannyira voltak jók, hogy képes lettem volna egy egyirányú utcában is elveszni.
Hisztérikusan kapkodtam ki szekrényemből az összes benne lapuló ruhadarabot. Azt csináltam, mint egy kislány, aki épp most lépte át az ügyes-bajos tinédzserkor kapuját, s máris az első randevújára készülődött. Már pedig én nem készültem semmiféle randira, egyszerűen csak nem tudtam eldönteni, mégis mi a fenét kéne viselnem az első felsőoktatási intézményben töltött napomon. Ugyebár nagyon fontos az első benyomás, viszont fogalmam sem volt, mégis hogyan felelhetnék meg az összes diáknak és tanárnak egyszerre. Olyan kétségbeesett voltam, hogy már azt fontolgattam, rögtön az első napomat kihagyom.
- Mit csinálsz? – lépett be szobámba JungSoo, aki már készen is állt az indulásra.
- Próbálok minél gyorsabban megőrülni, szerinted mit csinálok? – sóhajtottam, majd lerogytam a lábamnál elterülő ruha halomra.
- Mássz le róluk, még a végén összegyűröd őket – szólt rám.
- Mintha téged ez annyira érdekelne – forgattam szememet, de azért elsöpörtem magam alól a dolgokat, és a szőnyegen helyezkedtem el. - Te vagy az, aki mindig csak bedobálja a cuccait a szekrénybe.
- Harapós kedvedben vagy. Mi bajod? – érdeklődött.
- Te mégis hogy tudtad eldönteni, hogy mit vegyél fel?
- Egyszerűen – rántotta meg vállát. - Annyi a titka, hogy nem érdekel. Úgyis tudom, hogy pár napon belül előtör a csöves énem, feleslegesen ezen görcsölnöm.
- Csöves éned? – ráncoltam szemöldököm.
- Tudod, amikor már nem érdekel, mi van rajtam, csak az számít, hogy kényelmes legyen – magyarázta.
- Jaaa – bólintottam. – Hülyeség, akkor sem nézel ki úgy, mint egy hajléktalan – legyintettem.
- Ó, várd ki a végét – nevetett. – Miért nem veszel fel egy egyszerű farmert egy szimpla felsővel?
- Jó benyomást akarok kelteni – harapdáltam idegesen szám szélét.
- Minek?
- Hogy ne utáljanak meg már az első percben? – tártam szét karomat.
- Senki sem fog megutálni. Könyörgöm, ez csak egy suli, minek idegeskedsz? – Felállt, s kiemelt a kupacból egy fekete hosszúnadrágot és egy szürke pólóinget. – Tessék, probléma megoldva. Kapd fel magadra, és menjünk.
- Jó, de…
- Semmi de – fojtotta belém a szót. – Igyekezz – mondta, majd kisétált.

***

- Nálad van a telefonod? – tudakolta húgom, mikor már az egyetem előtt ácsorogtunk izgatottan.
- Persze – biccentettem. – Miért?
- Hogy, ha eltévednél, akkor fel tudj hívni.
- Oh, hát ez nem is olyan rossz ötlet… - motyogtam.
- De azért örülnék neki, ha nem keverednél el.
- Megígérhetem, hogy minden tőlem telhetőt megteszek az ügy érdekében, de tudod, hogy ez nem elég.
- A lehető leghamarabb be kell szereznem egy gyerekpórázt – motyogta halkan, bár még így is tisztán hallottam.
- Haha, igazán vicces – ütöttem finoman vállon.
- Csakhogy nem vicceltem – nézett rám halál komoly arccal.
- Véletlenül nem szeretnél a bőröm alá chipet ültetni, mint a kutyáknak? – háborodtam fel.
- De, igazából már az is megfordult a fejemben – biccentett aprót.
- Jó, tudod mit? Hagyjuk, váltsunk témát. Nem olyan nagy az egyetem, hogy végleg elnyeljen. Különben is van szám, meg tudom kérdezni, mit hol találok. Mindegy. Ami fontosabb...Szerinted tényleg jól leszek így? – néztem végig magamon. Azaz összeállítás volt rajtam, amit JungSoo rám parancsolt.
- Már miért ne lennél jól? Istenem, fejezd már be ezt a folyamatos aggodalmaskodást, az agyamra mész – ripakodott rám. – Mert, ha azt mondom, hogy rosszul áll rajtad ez a felső, akkor hazamész, hogy további fél napot tölts a szekrényed előtt, vagy mi?
- Nem, csa…
- Akkor meg fejezd be – szólt rám erélyesen, ezzel félbeszakítva. – Senkit sem fog érdekelni, mégis milyen ruha van rajtad. Nem is értem, miért az öltözeted okoz neked a legnagyobb problémát, mikor picivel több, mint másfél óra múlva szinte sírva fogsz felhívni, hogy nem találod az aktuális termed kijáratát – jósolta meg a jövőt.
- Oké, ne essünk túlzásokba, a terem ajtaját azért csak meg tudom majd lelni.
Ugye?
- Imádkozok érted – paskolta meg vállamat, s bementünk az épületbe.
Az első órám a „Rádiós -, televíziós -, online-, nyomtatott újságírás gyakorlat” nevet viselte. JungSoo ezen nem volt velem, ő az egyetem egy másik előadójában tartózkodott. Kellemetlenül éreztem magam így egyedül. Hál’ Istennek még volt hely a hátsó sorokban, így rögtön le is parkoltam hátulról nézve a negyedik padsorba. Mind a két oldalamon egy-egy idegen lány ült. Összehúztam magam, hogy minél kevesebb helyet foglaljak el, és hogy ne zavarjak senkit se. Míg meg nem érkezett a tanár, halk morajlás uralta a teret, majd mikor becsapta maga mögött az ajtót egy mosolygós, apró termetű, vörös hajú, szemüveges nő, elhalkultunk.  Legnagyobb szerencsémre a tanárnő nem a „csapjunk a lovak közé” elven élt, így csak egy rövid tájékoztatót tartott nekünk az órájáról, és arról, mire számíthatunk ebben a szemeszterben. Röpke negyedóra elteltével szabadjára is engedett minket, így rengeteg időm volt a következő tanórám kezdetéig.
Távozáskor az ajtót sikeresen megtaláltam, viszont mikor kiléptem a teremből, úgy tűnt, mintha az egyetemet teljesen kicserélték volna. Semmilyen emlékem nem volt arról, hogy valaha is megfordultam volna itt. Kétségbeesetten túrtam hajamba, hisz elképzelésem sem volt arról, merre kéne menni, és senki sem lézengett még csak a közelemben sem, hogy érdeklődhessek. Féltem, hogyha elmozdulnék, akkor csak még jobban eltévednék.
Hangosan sóhajtoztam. Mégis miféle elvarázsolt iskola ez? Határozottan emlékszem, hogy nem ez a kép tárult elém, mikor itt jártam alig húsz perce! 
Megfordult a fejemben, hogy felhívom JungSoot, de a büszkeségem még idejében közbeszólt, így magamra maradtam, s mivel sikerült elhitetnem magammal, hogy Roxfortba csöppentem, így felfedező expedícióra indultam, hogy megtaláljam valahol a titkok kamráját, vagy valami hasonlót.
Fogalmam sincs, hogy miféle indíttatásból, de felrohantam a harmadik emeletre, és ott bolyongtam céltalanul. Éppen a szépen csillogó csempét bámultam lábam alatt, amiben saját magamat is láttam, mikor nekimentem valakinek. Ijedten kaptam fel fejemet, s tekintetem egy kissé dühös, nálam magasabb, hosszú fekete hajú lányon állapodott meg.
- Ó, jaj, ne haragudj, nem figyeltem – hajlongtam egyfolytában, ami a derekamnak nem igazán nyerte el a tetszését, rögtön meg is fájdult. – Bocsáss meg, az én hibám, ne haragudj – szabadkoztam. Heves bocsánatkérésemnek az volt az oka, hogy századmásodpercről századmásodpercre komorodott el még jobban az arca, és ez egészen ijesztő volt.
- Semmi baj! – mosolyodott el hirtelen és váratlanul. – SangMi Young, ugye? – karolta át a vállamat.
- Ööö… Igen – bólintottam döbbenten. – Ezt meg honnan tudod? – ráncoltam szemöldököm.
- Én sok mindent tudok ám – kacsintott.
Oké, ez rémisztő. 
- Egyébként én is kommunikáció és médiatudományon vagyok, mint te. A nevem Rhee Sunny, de szólíts csak Sunnynak – mutatkozott be, mire csak nagyokat pislogtam rá. – Úgy értem, semmi becézés – tette hozzá, mert észrevette rajtam, hogy nem igazán értem, mit mond. – Látom, új vagy itt.
- Miért, te nem?
- Ha már öt percnél tovább tartózkodom egy helyen, ott már nem számítom újnak – világosított fel sóhajtva, mintha ennek magától értetődőnek kellett volna lennie. – Sokat kell még tanulnod. De hatalmas mázlid van, hogy szó szerint belém botlottál. Mellettem jó helyen leszel, higgy nekem. Gyere, megmutatom gyorsan a  sulit, hogy ne legyél ilyen világtalan. JungSoo Parker a féltestvéred, igaz?

***

Ha elhaladt mellettünk egy diák, Sunny mindig odasúgta, mi a neve, mert, ha mást nem is, de azt mindig meg tudta mondani, hogy hívják az illetőt. Hazudnék, ha azt mondanám, nem ijesztett halálra kifogyhatatlan információtára. Közel fél óra alatt sikerült nekem mindent megmutatnia – végigloholtatott a büfén, a könyvtáron, az egyetem udvarán, és az épület mindkét szárnyán. A rögtönzött túránk alatt kileheltem a lelkemet is, Sunny ugyanis tarthatatlan tempót diktált, szólni viszont nem mertem, hogy talán lassíthatnánk. Tartottam tőle, hogyha esetleg panaszkodtam volna, akkor nemes egyszerűséggel a derekára kötözött volna egy hosszú kötéllel, hogy a földön húzva rángasson maga után. Simán kinéztem volna belőle, hogy őszinte legyek.
- Remélem, mindent megjegyeztél – mondta, mikor végre megálltunk. – De ha nem, az sem baj, máskor is körbevezethetlek. Délben találkozzunk a büfénél. – Ez ugyan felajánlásnak hangzott, én mégis tudtam, hogy ez egy határozott parancs volt. – Hozd a húgodat is, meg szeretném ismerni.
- Oké, persze – mosolyogtam. Mikor elfordult, csak akkor támaszkodtam meg térdeimen, hogy kifújjam magam.

***

Első óra után összefutottam egy szektás lánnyal, aki velünk akar ebédelni. Jobb, ha ma délután visszarepülünk Londonba – írtam rá egy papírra, majd átcsúsztattam testvéremnek.
A sajtói alapismeretek tanóránkon ültünk, amit mind a ketten felvettünk, így nem kellett egyedül, összehúzódva gubbasztanom idegenek között.
Hogy mi? - érkezett a válasz.
Halál komolyan beszélek! – körmöltem.
Nem értem. 
A teremben van egy lány, akinek véletlenül nekimentem a folyosón, és már rögtön tudta a nevemet! Sőt, a tiédet is. Talán még azt is tudja, hol lakunk. Én mondom, hátborzongató. És ráadásul velünk akar ebédelni a büfében. Félek, JungSoo. Költöznünk kell.
Miután elolvasta levelemet, halkan kuncogni kezdett, majd üresen visszatolta a levelet.
Jól van, nevess csak, amíg tudsz! - vetettem neki oda utoljára.

***

- Sziasztok! – köszönt nekünk egy csurizott hajú lány, aki Sunnyval együtt sétált felénk.
- A kiengedett hajú a sátán – suttogtam oda még gyorsan húgomnak.
- Sziasztok! – üdvözöltük őket egyszerre.
- Ju Sissy - mutatkozott be nekünk az ismeretlen. - Veletek járok egy karra, azt hiszem, láttalak is titeket előző órán. Ne haragudjatok Sunnyra, hogy idecibált titeket, hajlamos az ilyenekre, én már csak tudom, hisz évek óta ismerem.
- Persze, járass le nyugodtan, végül is, miért is ne? – ironizált a sértett.
Nos, nem tudom, hogy Sissynek hogy volt mersze ilyeneket mondani, vagy éveken át Sunny közelében tartózkodni. Nálam bátorságból jelesre vizsgázott.

***

A két lánnyal nagyon jól elbeszélgettünk, s bár Sunnynak a stílusa picit csípős volt, mégis tudtam rajta nevetni, és jól kijöttünk. Ráadásul Sissy meg is nyugtatott, hogy bármennyire is hihetetlen, Sunny nem tartozik egyik szektába sem. Mindezt úgy árulta el, hogy rá sem kérdeztem. Sunny csak azért tud ennyi mindent ennyi mindenkiről, mert kíváncsi természet. Nem szerettem volna hozzátenni, hogy én attól még ijesztőnek találom őt, bár már nem akarok visszamenekülni Londonba, ami haladás.
Hirtelen Sunny elkiáltotta magát:
- Ya! Te, ott! – bökött rá egy gyanútlanul egyedül ácsorgó vékony lányra, aki összerezzent, s rémülten meredt ránk. – Igen, te! – szólt neki még egyszer Sunny. – Gyere ide! – utasította.
A lány nem mert ellenkezni.
- Látom, új vagy itt. Hong KyungMi, ugye? – Szegény pára csak egy bizonytalan fejbólintással felelt. – Remek, mától kezdve MiMinek hívunk, üdv a körünkben.
És így történt, hogy rögtön az első napon szereztünk három barátnőt az egyetemen.